„Ellentét támadt tehát miatta a sokaságban:” Jn 7,40–53
40 A sokaságból azok, akik hallották ezt az igét, ezt mondták: Valóban ő a próféta. 41 Mások így szóltak: Ő a Krisztus. Többen pedig ezt mondták: Csak nem Galileából jön el a Krisztus? 42 Nem azt mondta-e az Írás, hogy a Krisztus Dávid magvából és Betlehemből jön el, abból a faluból, ahol Dávid élt? 43 Ellentét támadt tehát miatta a sokaságban: 44 némelyek közülük el akarták fogni, de senki sem vetette rá a kezét. 45 A szolgák visszamentek a főpapokhoz és a farizeusokhoz, akik ezt kérdezték tőlük: Miért nem hoztátok ide? 46 A szolgák így feleltek: Ember még így soha nem beszélt, ahogyan ő. 47 A farizeusok ezt mondták nekik: Titeket is megtévesztett? 48 Vajon a vezetők vagy a farizeusok közül hitt-e benne valaki? 49 De ez a sokaság, amely nem ismeri a törvényt, átkozott! 50 Ekkor Nikodémus, aki korábban már járt nála, és közülük való volt, így szólt hozzájuk: 51 Elítéli-e az embert a mi törvényünk, míg ki nem hallgatták, és meg nem tudták tőle, hogy mit tett? 52 Azok pedig így válaszoltak neki: Talán te is galileai vagy? Nézz utána és lásd be, hogy Galileából nem támad próféta. 53 Ezután mindenki hazament.
Bibliaolvasó kalauz – Riskóné Fazekas Márta
Azt hinnénk: nincs nagyobb ostobaság, mint a „Hiszem, ha látom!” Ez a helyzet azonban még ennél is ostobábbakról szól. Látják, előttük van, tanúk is bizonyítják (40), hogy aki ott jár köztük, az maga a Messiás. Ők azonban a „Mi tudjuk!” gőgje felől jönnek (52). Ami szerintük nincs, az nem is létezhet, hiába áll az orruk előtt! Az előítéletes, fojtogató „tudás” ellen nincs gyógyszer. A meggyőzhetetlenség legmélyén pedig a teljesen elutasító tagadás rejtőzik. Ma is.
RÉ 452 MRÉ 381
„Nem legeltetlek titeket!” Zakariás 11
1 Tárd ki kapuidat, Libánon, hadd eméssze cédrusaidat a tűz! 2 Jajgassatok, ciprusok, mert ledőltek a cédrusok, elpusztultak a hatalmas fák! Jajgassatok, Básán tölgyei, mert földre dőlt a rengeteg erdő! 3 Pásztorok jajszava hangzik, mert elpusztult pompás legelőjük. Oroszlánok üvöltése hangzik, mert elpusztult a Jordán bozótosa! 4 Így szól az én Istenem, az Úr: Legeltesd csak a levágni való juhokat! 5 Akik megveszik, levágják majd őket, és nem tartják azt bűnnek, akik meg eladják, ezt fogják mondani: „Áldott az Úr, mert meggazdagodtam!” Pásztoraik se szánják hát őket! 6 Mert én sem szánom többé az ország lakóit! – így szól az Úr. Kiszolgáltatom az embereket egymásnak és királyuknak, darabokra szaggatják az országot, és én nem mentem meg őket. 7 Legeltettem tehát a levágni való juhokat a juhkereskedők számára. Fogtam két botot, az egyiket elneveztem Jóakaratnak, a másikat pedig Egyetértésnek; így legeltettem a nyájat. 8 De három pásztort is elzavartam egy hónap alatt, mert elfogyott a türelmem irántuk, és ők is meguntak engem. 9 Ezért azt mondtam: Nem legeltetlek titeket! Haljon meg, aki halálra való, pusztuljon, aki pusztulásra való, a megmaradtak pedig marják egymás húsát! 10 Fogtam a Jóakarat nevű botomat, és eltörtem, és ezzel felbontottam a szövetséget, amelyet valamennyi néppel kötöttem. 11 Fel is bomlott az még azon a napon, és a juhkereskedők, akik figyeltek engem, megértették, hogy az Úr akarata ez. 12 Akkor ezt mondtam nekik: Ha jónak látjátok, adjátok meg béremet! De ha nem, akkor tartsátok meg! Ekkor kifizették a béremet: harminc ezüstöt. 13 Az Úr pedig ezt mondta nekem: Dobd a kincsek közé ezt a becses díjat, amire engem becsültek! Fogtam tehát a harminc ezüstöt, és odadobtam az Úr házának a kincsei közé. 14 Azután eltörtem a másik botomat is, az Egyetértés nevűt, és ezzel felbontottam a testvéri viszonyt Júda és Izráel között. 15 Azután ezt mondta nekem az Úr: Most szerezz magadnak megint bolond pásztorhoz illő holmikat! 16 Mert olyan pásztort fogok támasztani az országban, aki az elveszettekkel nem törődik, az elkóboroltakat nem keresi meg, a sérülteket nem gyógyítja, a fáradtaknak nem viseli gondját, de a kövéreknek a húsát megeszi, és körmeiket letördeli. 17 Jaj a mihaszna pásztornak, aki elhagyja a nyájat! Fegyver járja át a karját meg a jobb szemét! Száradjon le a karja, vakuljon meg a jobb szeme!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(9) „Nem legeltetlek titeket!” (Zakariás 11)
Kihez fordulunk, ha az elhagyatottságot megtapasztaljuk? Egy betegágy mellett állva, kérdezte tőlem egy idős testvér: „Van-e emberfia, akinek számítunk, aki törődik velünk, amikor már semmink sincs a puszta léten kívül?” Nem akartam sablonos szavakkal vigasztalni, csak fogtam a kezét. A kérdését értettem, mert olyan unott, kioktató közönnyel igazítottak útba, amikor az osztályon kerestem a beteg testvéremet. Megértem a nővért is, mert ő is kiszolgáltatott… A kiszolgáltatottság azonban sokkal nagyobb nyomorúság a gyötrő érzésnél, mert az Istennel való viszonyunkban értelmezhető igazán, és minden földi nyomorúságunk is ennek következménye.
Bele tudunk-e még remegni ezekbe a döbbenetes kijelentésekbe: Isten – a jó pásztor, aki életét adja a juhokért (János 10,11) – nem legeltet minket többé (9), nem szán meg minket, nem ment meg többé bennünket (6). Mi marad nekünk, ha az Úr elhagy bennünket? A kárhozat az Istentől való elhagyatottság kifejezhetetlen állapota. Levágni való juhok lettünk hűtlenségünk miatt, és a magunk helyén, „pásztorként” is hűtlenekké torzultunk, miközben meguntuk az örök pásztort! (8)
Az Úr nélkül kárhozatos az életünk, minden viszonyulásunk. Ki vagyunk szolgáltatva a hatalomnak és egymásnak. Darabokra szaggatjuk a ránk bízott országot és egymást (6). Végül könyörtelenül kiderül, hogy levágásra való juhok vagyunk az Úr megváltó kegyelme nélkül, akik halálra marják egymást (9). Maga a kép is döbbenetesen kifejező, amit Zakariás itt felvillant előttünk. Isten eltörte az irántunk való jóakaratát, mint a pásztor a botját (10–13), azaz felbontotta velünk kötött szövetségét; és eltörte az egymás iránti egyetértés „botját”, amelynek nyomán egymásnak esett Isten népe, Izráel és Júda (14). Gondoljunk bele, milyen szakadozott az Isten népe is, milyen lenne akkor a világ? Isten üdvözítő jóakarata nélkül miben lehetne egyetértés? Az Úr nélkül minden szétesik.
A legnagyobb nyomorúság az, amit a hűtlen pásztorok kapcsán tár elénk a próféta. Az Úr szeretete nélkül nem egymás pásztorai, hanem egymás farkasai vagyunk (15–17). Tartsunk bűnbánatot! Nem törődünk az elveszettel, nem keressük az elkóboroltat, nem gyógyítjuk a sérültet, nem viseljük gondját a megfáradtnak; sőt, „megesszük” egymást, elhagyjuk egymást… Mondanánk, azért ez túlzás, ennyire nem vagyunk rosszak! Pedig ez nem túlzás, és határhelyzetekben egyértelművé lesz, hogy bizony, ilyenek vagyunk.
Csak a megváltó Úr könyörülhet rajtunk, Ő szülhet újjá minket, csak Őbenne van remény a megmaradásra, az életre, a megelevenedésre, arra a jóra, ami csakis az Úrnál van, és amit csakis Ő ajándékozhat nekünk. Jézus Krisztusban, a Jó pásztorban miénk ez az ajándék: nem vagyunk kiszolgáltatottak, ha Őneki kiszolgáltattuk magunkat, az egyetlen hű pásztornak, aki életét adta érettünk (János 10,11).