„Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” Jn 8,30–36
30 Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne. 31 Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; 32 megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket. 33 Ők ezt kérdezték tőle: Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek. Hogyan mondhatod hát: Szabadok lesztek? 34 Jézus így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, hogy aki bűnt cselekszik, az a bűn szolgája. 35 A szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre. 36 Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.
Bibliaolvasó kalauz – Riskóné Fazekas Márta
Erről a párbeszédről mindig a zsonglőr jut eszembe. A farizeusok dobálják a szavakat, csavarnak rajta egy kicsit, kérdeznek, de közben felelnek is – szellemi mutatványosok. Szívszorító, amikor a hit iránt érdeklődők teszik ugyanezt, a lelkészt felkeresik álkérdéseikkel, álproblémáikkal. Idő, erő, figyelem és érvek ellenére is meggyőzhetetlenek. Boldogok azok, akiket személyesen és végérvényesen a Fiú szabadít meg (36) drogtól, italtól, tévelygéstől, a bűn fogságától börtönben, gyógyító héten, csendes szobában, leprakórházban, jól szituáltságukban vagy mély nyomorukban. Így lesznek az utolsókból elsők.
RÉ 467 MRÉ 413
„Tegye a kezét az égőáldozat fejére…” 3Mózes 1
1 Szólította Mózest az Úr, és így beszélt hozzá a kijelentés sátrából: 2 Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Ha közületek valaki áldozatot akar bemutatni az Úrnak, akkor háziállatot: marhát vagy juhfélét mutassatok be áldozatul. 3 Ha marhát akar áldozni égőáldozatul, hibátlan hímet mutasson be. Vigye azt a kijelentés sátrának a bejáratához, hogy kedvesen fogadja tőle az Úr. 4 Tegye a kezét az égőáldozat fejére, hogy az kedves fogadtatásban részesüljön és engesztelést szerezzen. 5 Majd vágja le a marhát az Úr színe előtt. Áron fiai, a papok pedig mutassák be áldozatul a vért: hintsék a vért körös-körül az oltárra, amely a kijelentés sátrának bejáratánál van. 6 Azután nyúzza meg az égőáldozatot, és vágja föl darabjaira, 7 Áron pap fiai pedig gyújtsanak tüzet az oltáron, rakjanak fát a tűzre, 8 majd Áron fiai, a papok tegyék oda sorjában a darabokat a fejjel és a hájjal együtt az oltár tüzében a fára, 9 a belét és lábszárait azonban mossák meg vízben. Füstölögtesse el a pap az egészet az oltáron: égőáldozat ez, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak. 10 Ha juhfélét: bárányt vagy kecskét akar adni égőáldozatul, hibátlan hímet mutasson be. 11 Vágja le az oltár északi oldalánál az Úr színe előtt, Áron fiai, a papok pedig hintsék annak a vérét körös-körül az oltárra. 12 Azután vágja föl darabjaira, majd a fejével és a hájával együtt tegye oda azokat a pap sorjában az oltár tüzében a fára, 13 a belet és a lábszárakat azonban mossák meg vízben. Mutassa be a pap áldozatul az egészet, és füstölögtesse el az oltáron: égőáldozat ez, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak. 14 Ha pedig madarat akar égőáldozatul bemutatni az Úrnak, akkor gerlét vagy galambot mutasson be áldozatul. 15 Vigye oda azt a pap az oltárhoz, tépje le a fejét, azután füstölögtesse el az oltáron. A vérét nyomja ki az oltár peremére, 16 a begyét tartalmával együtt távolítsa el, és dobja az oltár keleti oldalára, a hamu gyűjtőhelyére. 17 Hasítsa be a szárnyait, de ne szakítsa le, és füstölögtesse el a pap a madarat az oltáron, a tűzre rakott fán: égőáldozat ez, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(4) „Tegye a kezét az égőáldozat fejére…” (3Mózes 1)
Az Úr parancsolata és részletesen szabályozta az áldozatok bemutatásának rendjét (3Mózes 1–7 fejezetek). Isten rendelése rámutat arra, hogy az elferdült világ elemi része az áldozat, nemcsak abban az értelemben, hogy egyik élet a másik feláldozásából élhet; hanem abban az értelemben is, hogy mások áldozata tisztíthat és menthet meg bennünket. Isten rendelése azonban ennél sokkal többre mutat rá: arra, ami Jézus Krisztusban, mint tökéletes engesztelő áldozatban lett teljessé, és akiben Isten minden bűnünkért eleget tett (Zsidókhoz írt levél 7,28), bennünket a gonosztól megszabadított és üdvösséggel, teljes és örök élettel ajándékozott meg (1–2).
Az égőáldozat sajátossága, hogy azt teljesen el kellett égetni (9). Isten teljesen odaajándékozta Önmagát nekünk a Jézus Krisztusban. Életünk teljesen megoldott, kiengesztelt élet, és a maradéktalan beteljesedés felé haladó élet.
Ennek előképe az égőáldozat, amit itt az áldozó és a pap együtt mutat be, mindegyik a maga, Istentől kijelölt feladatát végezve el (3–9). Közös a szolgálat, közös a szent ügy, más és más a feladat, az arra való elhívás.
Az egyetlen és tökéletes áldozatot az Úr mutatta be értünk. Az előkép Jézus Krisztusban beteljesedett, ettől kezdve nem égőáldozatot, hanem szolgáló életünk hálaáldozatát mutatjuk be, mint megváltott ember, az élet evangéliumát, Jézus Krisztus ügyét szolgálva. Jézus Krisztus áldozatából odaszánt élet következhet, amely hálából az Úrnak és a mellé rendelt embertársának él. Ettől kezdve áldozatot hozunk egymásért, de csak rendkívüli – Istentől rendelt – helyzetekben kell feláldoznunk magunkat a másikért. A mi teljes önfeláldozásunk ugyanis semmit nem old meg a lényegi problémákat illetően; azt Jézus Krisztus már megoldotta. Más a hívő szolgálat és más a fanatizmus.
Nincs különbség az áldozat értékességében, noha a marha, a juh és a madár értéke között volt különbség (3–14). Uram, ennyim van; kevés, töredékes, nem tökéletes; de a Te kegyelmedbe kapaszkodva odaáldozom azt Teneked, mert megváltó szereteted teljessé, értékessé tette, megtisztította, megváltotta az én töredékes életemet. Az égőáldozat nemcsak kötelező, hanem önkéntes áldozati fajta is volt: önként, hálából szánom oda az életemet.
Az égőáldozat evangéliumi mozzanata az, amikor az égőáldozatot bemutató rátette kezét a feláldozandó állat fejére (4). Az eredeti szövegben ez a kifejezés azt jelenti: rátámaszkodni. Ahogy az áldozatot bemutató ember rátámaszkodott a helyette bűnhődő, halált elszenvedő, hibátlan állatra, úgy kell nekünk ráhagyatkozni a mi Urunk Jézus Krisztusra, az Ő megtartó kegyelmére, mindenkor, mindenben! Ő a viharzó élet-tengeren, a halál árnyékának völgyében is biztos támasz; vihart lecsendesítő, halált legyőző, örök életet és új életet ajándékozó Úr. Ahogy az erkély rátámaszkodik az azt hordozó oszlopokra, úgy kell nekünk Jézus Krisztusra hagyatkozni, és az erkélyről már nagyobb, örök távlatokat látunk, míg lent belekeseredhetnénk a részletekbe. Reménységünk van (Róma 5,5).