„...ha valaki Krisztusnak vallja őt...” Jn 9,18–23
18 A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt és megjött a látása, amíg oda nem hívták a szüleit, 19 és meg nem kérdezték tőlük: A ti fiatok ez, akiről azt állítjátok, hogy vakon született? Akkor hogyan lehetséges, hogy most lát? 20 Szülei pedig így válaszoltak: Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és vakon született, 21 de hogy most mi módon lát, azt nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Tőle kérdezzétek meg, nagykorú már, majd ő beszél önmagáról. 22 Ezt azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól, mivel a zsidók már megegyeztek abban, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, azt ki kell zárni a zsinagógából. 23 Ezért mondták a szülei: Nagykorú már, tőle kérdezzétek meg!
Bibliaolvasó kalauz – Bölcsföldi András
A vita, a meghasonlás többnyire hitetlenséget is szül. Sok ilyet látunk napjainkban akár a társadalomban, akár az egyházban. A farizeusok már azt is megkérdőjelezik, hogy vak volt-e a fiú. (Ha nem volt az, akkor nem is történt törvényszegés és gyógyítás sem.) A szülők azonban nem tudják megnevezni sem a gyógyítás módját, sem a gyógyító személyét, vagy félnek elmondani. Pedig a kérdésfeltevés hitvalló helyzetet szül. Akármilyen hétköznapi helyzetben kérdeznek bennünket, válaszoljunk: „...ha valaki Krisztusnak vallja őt...” (22). Még ha ezzel ki is záródunk valamilyen társaságból.
RÉ 242 MRÉ 369
Jóvátételi áldozatul…” 3Mózes 5,14–26
14 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 15 Ha valaki hűtlenül bánik az Úrnak szentelt adományokkal, de nem szándékosan vétkezik, vigye el jóvátételi áldozatát az Úrnak: egy hibátlan kost a nyájból, amelynek becsült értéke egy-két sekel, a szent sekel szerint, jóvátételi áldozatul. 16 Amit vétkesen elvett a szent dolgokból, fizesse vissza, tegye hozzá annak ötödrészét, és adja oda a papnak. Ezután végezzen a pap engesztelést érte a kossal mint jóvátételi áldozattal, és akkor bocsánatot nyer. 17 Ha valaki vétkezik, mert olyasmit tesz, amit az Úr parancsolatai szerint nem lenne szabad megtennie: még ha tudtán kívül is teszi, akkor is vétkessé válik, és bűn terheli. 18 Vigyen ezért a paphoz jóvátételi áldozatul a nyájból egy hibátlan kost, a szokásos becsült értékben. Így végezzen a pap engesztelést a tévedésért, amelybe tudtán és akaratán kívül esett, és akkor bocsánatot nyer. 19 Jóvátételi áldozat ez, mert jóvátétellel tartozott az Úrnak. 20 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 21 Ha vétkezik valaki, és hűtlenséget követ el az Úr ellen azzal, hogy eltagadja honfitársának a rábízott, letétbe helyezett vagy tőle elrabolt holmiját, vagy zsarolja honfitársát, 22 vagy ha elveszett holmit talált, de letagadja azt, sőt hamisan esküszik csak egyre is mindezek közül, amelyek elkövetésével vétkezik az ember, 23 ez történjék: Mivel vétkezett és adóssá lett, térítse meg a rablott holmit, amit elrabolt, vagy a zsarolt összeget, amit kizsarolt, vagy a rábízott dolgot, amit rábíztak, vagy a más elveszett holmiját, amit megtalált, 24 vagy amire nézve hamisan esküdött. Mindezt fizesse vissza teljes értéke szerint: tegye hozzá annak ötödrészét, és adja oda a tulajdonosának azon a napon, amelyen bemutatja jóvátételi áldozatát. 25 Jóvátételi áldozatul pedig vigyen az Úrnak a nyájból egy hibátlan kost a szokásos becsült értékben jóvátételi áldozatul a paphoz. 26 Így végezzen érte a pap engesztelést az Úr előtt, és akkor bocsánatot nyer, bárhogyan is tette adóssá magát.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(25) „Jóvátételi áldozatul…” (3Mózes 5,14–26)
Jóvátételi áldozatot akkor kellett bemutatni, amikor valaki kárt vagy veszteséget okozott, akár tudatlanul, akár szándékosan, és akár Isten, akár ember ellen elkövetve ezeket a vétkeket.
A jóvátételi áldozat először is akkor vált szükségessé, ha valaki hűtlenül bánt az Úr szent dolgaival (14–19). Aktuális üzenetként megfogalmazhatjuk, hogy ma ez az igeszakasz az egyházat hívja önvizsgálatra és bűnbánatra, mert bizony sokféleképpen bánunk hűtlenül az Úr szent dolgaival. Gondoljunk csak bele abba, hogy hova jutott a keresztyén hitünk felvállalása, az Úr iránti hűségünk, hitünk, szolgálatunk, szeretetünk? Most csak a magunk körein belül válaszoljunk erre a kérdésre. Sok prófécia inti a hűtlen pásztorokat (Ezékiel 34,2), de ez az intés ugyanúgy szól a hűtlen gyülekezeti tagoknak az istenfélelmet elhagyó jóléti keresztyénségünknek. Mennyire fontos számunkra Isten ügye, Jézus Krisztus egyháza, az evangélium örömhíre?
A jóvátételi áldozatok másik fajtáját akkor mutatták be, amikor valaki hűtlenséget követett el a felebarátjával szemben (20–26). Itt sem arról van szó csupán, amit a mózesi törvény leír, hiszen az Isten ügyével szembeni hűtlenség sem pénzügyi vagy valami látványos, tetten érhető visszaélést jelent csupán, hanem ennél sokkal többet. A felebaráttal szembeni hűtlenség is több annál, mint ami itt le van írva, miszerint megkárosítjuk, meglopjuk, megzsaroljuk felebarátunkat, hazudunk vele kapcsolatban. Az egymás iránti hűtlenségnek számos formája van a mai modern világban. Eleve az önzésünk ilyen, amellyel – főleg határhelyzetekben – viszonyulunk egymáshoz.
A jóvátételi áldozat azt az örömhírt tárja elénk, hogy jóvá lehet tenni azt, amit elrontottunk. Ez természetesen nem minden esetben jelenti azt, hogy bűneink következményét eltörölhetjük, hiszen azokat bizonyos esetekben egy életen keresztül hordoznunk kell. A jóvátétel itt azt jelenti, hogy van bűnbocsánat. Ebből a megnyert kegyelemből pedig az következik, hogy jóvátesszük azokat a hibákat, amelyeket elkövettünk, és amelyeket még jóvátehetünk. A megtért élet erre törekszik: hűségesen bánik az Úr szent dolgaival, egyre nagyobb buzgósággal, ez ad örömöt földi életének is; ugyanakkor visszaadja felebarátjának mindazt, amit elvett tőle, tud bocsánatot kérni és az elvett javak ötödrészét még azon felül megfizeti a kárvallottnak. Gondoljunk Zákeusra, aki először megtért, és ebből azonnal az következett, hogy vagyona felét a szegényeknek adta, és ha valakitől jogtalanul elvett valamit, annak a négyszeresét adta vissza (Lukács 19,8).
Sok mindent nem tudunk jóvátenni! Milyen nagy kegyelem, hogy Isten Jézus Krisztusban jóvátette a bűneink által okozott nyomorúságot, és Isten országa által, elkezdte visszaállítani az üdvösséges isteni rendet. Mi ehhez igazodunk.