„Ebben az a csodálatos...” Jn 9,24–34
24 Odahívták tehát másodszor is azt az embert, aki nemrég még vak volt, és ezt mondták neki: Dicsőítsd az Istent: mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös. 25 Ő így válaszolt: Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok. 26 Ekkor megkérdezték tőle: Mit tett veled? Hogyan nyitotta meg a szemedet? 27 Ő így válaszolt: Megmondtam már nektek, de nem hallgattatok rám. Miért akarjátok ismét hallani? Talán ti is a tanítványai akartok lenni? 28 Megszidták, és ezt mondták: Te vagy az ő tanítványa, mi Mózes tanítványai vagyunk. 29 Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de erről azt sem tudjuk, honnan való. 30 Az ember így válaszolt nekik: Ebben az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, mégis megnyitotta a szememet. 31 Tudjuk, hogy Isten nem hallgat meg bűnösöket; de ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt meghallgatja. 32 Örök idők óta nem hallott olyat senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét. 33 Ha ő nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni. 34 Erre így feleltek neki: Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket? És kiközösítették.
Bibliaolvasó kalauz – Bölcsföldi András
„Ebben az a csodálatos...” (30) – mondja e csodálatos mondatot a meggyógyított vak. Ezzel azt is kifejezi, hogy amikor újrakezdik a kihallgatását a farizeusok, abban sok igazság is van: „Dicsőítsd az Istent...” (24). De ne emberi variációkkal, hanem örömmel. A Jézus melletti kiállás, bármennyire is szeretnénk ezt elkerülni, gyakran szül nézeteltérést, meghasonlást. Isten országának más a természete. S itt a szeretetnek csak egy lecsapódását látjuk: „...bár vak voltam, most látok” (25). Csak az Istentől valók méltók erre.
RÉ 371 MRÉ 382
„A tüzet állandóan tartsák égve…” 3Mózes 6
1 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 2 Parancsold meg Áronnak és fiainak: Ez az égőáldozat törvénye: Az égőáldozat maradjon egész éjszaka az oltár tűzhelyén reggelig, az oltár tüzét pedig tartsák égve. 3 A pap vegye föl a gyolcsruháját, és a gyolcsnadrágot is vegye magára. Így szedje ki a hamut, amivé az oltáron a tűz az égőáldozatot égette, és tegye azt az oltár mellé. 4 Azután vesse le a ruháját, és öltözzék másik ruhába, majd vigye ki a hamut a táboron kívül egy tiszta helyre. 5 Az oltáron levő tüzet azonban tartsák égve: nem szabad kialudnia! Rakja meg fával a pap minden reggel, helyezze fel rá sorjában az égőáldozatot, és füstölögtesse el rajta a békeáldozat kövérjét! 6 A tüzet állandóan tartsák égve az oltáron: nem szabad annak kialudnia! 7 Ez az ételáldozat törvénye: Áron fiai mutassák be azt az Úr színe előtt az oltárnál. 8 Vegyenek le egy marokkal az ételáldozat finomlisztjéből és olajából az ételáldozaton levő összes tömjénnel együtt, és füstölögtessék el az oltáron ezt a részt mint emlékeztető áldozatot: kedves illat ez az Úrnak. 9 Ami megmarad belőle, azt egyék meg Áron és fiai. Kovásztalanul egyék meg, szent helyen: a kijelentés sátrának udvarában egyék meg. 10 Ne süssék kovásszal. Az ő részük ez, nekik adtam tűzáldozataimból. Igen szent ez is éppúgy, mint a vétekáldozat és a jóvátételi áldozat. 11 Áron fiai közül a férfiak mind ehetik azt. Örök rendelkezés legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre az Úr tűzáldozatairól. Csak az érintheti azokat, aki föl van szentelve. 12 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 13 Ez Áronnak és fiainak az áldozata, amelyet azon a napon kell bemutatniuk az Úrnak, amelyen fölkenik őket: egytized véka finomliszt mint mindennapi ételáldozat, fele reggelre, fele estére. 14 Sütőlapon, olajjal készüljön: meggyúrva vidd be azt. Az ételáldozati süteményeket darabokra tördelve mutasd be kedves illatul az Úrnak. 15 Az a pap is így készítse el, akit majd őutána kennek föl a fiai közül. Az Úr örök rendelkezése ez: teljesen füstölögtessék el. 16 A papok minden ételáldozata teljes áldozat legyen: nem szabad enni belőle. 17 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 18 Mondd meg Áronnak és fiainak: Ez a vétekáldozat törvénye: Azon a helyen, ahol az égőáldozatot szokták levágni, vágják le a vétekáldozatot is az Úr színe előtt. Igen szent ez is. 19 Az a pap egye meg, aki a vétekáldozatot bemutatja. Szent helyen kell megenni, a kijelentés sátrának az udvarában. 20 Csak az érintheti a húsát, aki föl van szentelve. Ha pedig a vére ráfröccsen egy ruhára, akkor szent helyen kell kimosni azt, amire ráfröccsent a vér. 21 Törjék össze a cserépedényt, amelyben főzték, ha pedig rézedényben főzték, súrolják ki, és öblítsék ki vízzel. 22 A papi családokból minden férfi ehet belőle. Igen szent ez is. 23 De az olyan vétekáldozatot nem szabad megenni, amelynek a véréből bevisznek a kijelentés sátrába, hogy a szentélyben engesztelést végezzenek; el kell azt égetni.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(6) „A tüzet állandóan tartsák égve…” (3Mózes 6)
Ebben a fejezetben az eddig tárgyalt ószövetségi áldozatok összegzését olvashatjuk, amely átnyúlik a következő fejezetre is: az égőáldozat, az ételáldozat, a vétekáldozat és a jóvátételi áldozat bemutatásának rendjét. De itt ezeknek az áldozatoknak a bemutatását más nézőpontból olvashatjuk. Itt a papok kötelességét és jogait sorolja fel a szentíró az egyes áldozatok kapcsán, míg korábban azt tárgyalta, hogy mit kell tenni az áldozat bemutatójának az egyes áldozatok esetében.
Most csak az égőáldozatok bemutatásával kapcsolatban fogalmazunk meg néhány üzenetet.
Az égőáldozat esetében a papok gondja volt az, hogy az oltáron állandóan égjen a tűz (6) Ez a gondoskodás minden áldott szolgálat feltétele: állandóan az Úr ügyét képviselve égni, de nem másokat „elégetni” a túlbuzgóságommal, ugyanakkor nem is önmagamat felemészteni, mert csak a józanság Lelkének hite tud építően szolgálni a világban (2Timóteus 1,7).
Isten ügyének szolgálata folyamatos szolgálat, de ezt mindenki a maga feladatában, a maga helyén gyakorolja. A folyamatosság nem azt jelenti, hogy nincs pihenés, mert az Isten parancsa ellen való. A folyamatosság azt jelenti, hogy odaszánt élettel végzem a feladatomat Isten dicsőségére és a körülöttem élők javára (2; 5).
A pap öltözéke más akkor, amikor a szent szolgálatot végzi, és más ruhában van akkor, amikor kilép a szent sátorból, hogy „a hamut” a táboron kívüli helyre vigye. A külsőségek fontosak, a külső megjelenés a hitre utal, vagy annak hiányára. Isten közelében a tiszta ruha, a gyolcsruha megjeleníti azt, hogy a lelkünk is tiszta ünneplőbe szeretne öltözni az Úr kegyelme által. Nem keverhetjük össze a szentet és a profánt, illetve az a szolgálatunk lényege, hogy a szent átjárja a hétköznapit (3–4).
Nem véletlen az sem, hogy az égőáldozat áll első helyen ebben a felsorolásban, amelyből a papoknak semmi nem jutott, vagyis a szolgálat, a kötelesség volt az őket megillető rész. Természetesen méltó a munkás a maga bérére (Lukács 10,7), de elhívás nélkül csak béresek leszünk és nem pásztorok (János 10,12). Bizony ma is nagy nyomorúságunk ez. Pedig ahogy Jézus Krisztus mondta, ha mindent megtettünk, akkor is haszontalan szolgák voltunk, és csak azt tettük, ami a kötelességünk (Lukács 17,10).