„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” Jn 10,11–15
11 Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. 12 Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, az látva, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és szétkergeti őket. 13 A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal. 14 Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, 15 ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát, és én életemet adom a juhokért.
Bibliaolvasó kalauz – Kaszó Gyula igemagyarázata
A béressel (12–13) ellentétben az jellemzi a Jó Pásztort, hogy ismeri (14), és önfeláldozásig menően szereti a rábízottakat (11.15). Bármilyen veszély közeledjék felénk, vagy leselkedjék ránk farkasként, azt biztosan tudhatjuk, hogy hatalmas Pásztorunk szeret bennünket az élete árán is. Kapaszkodjunk szeretetébe hálás lélekkel!
RÉ 229 MRÉ 372
„A hozzám közel állókon mutatom meg, hogy szent vagyok…” 3Mózes 10
Nádáb és Abíhú, Áron fiai fogták a maguk szenesserpenyőjét, tüzet tettek bele, füstölőszert raktak rá, és idegen tűzzel áldoztak az Úr színe előtt, pedig ő nem adott nekik erre parancsot. 2 Ekkor tűz csapott ki az Úr színe elől, és megemésztette őket; meghaltak az Úr színe előtt. 3 Mózes így szólt Áronhoz: Erről beszélt az Úr, amikor azt mondta: A hozzám közel állókon mutatom meg, hogy szent vagyok, és az egész nép előtt, hogy dicsőséges vagyok! Áron némán hallgatott. 4 Azután odahívta Mózes Mísáélt és Elcáfánt, Áron nagybátyjának, Uzzíélnek a fiait, és ezt mondta nekik: Jöjjetek ide, és vigyétek el testvéreiteket a szentély elől, a táboron kívülre! 5 Ők odamentek, és elvitték azokat ruhástul a táboron kívülre, ahogyan elrendelte Mózes. 6 Azután ezt mondta Mózes Áronnak meg a fiainak, Eleázárnak és Ítámárnak: Hajatokat gondozatlanul ne hagyjátok, ruhátokat meg ne szaggassátok, hogy meg ne haljatok, és az Úr meg ne haragudjék az egész közösségre! Testvéreitek, Izráel egész háza pedig sírjon a pusztító tűz miatt, amelyet az Úr támasztott! 7 A kijelentés sátrának a bejáratától se távozzatok el, különben meghaltok, mert az Úr felkenő olaja van rajtatok! Ők Mózes beszéde szerint cselekedtek. 8 Azután így beszélt Áronhoz az Úr: 9 Bort és részegítő italt ne igyatok: se te, se a fiaid, amikor bementek a kijelentés sátrába, hogy meg ne haljatok! Örök rendelkezés legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre! 10 Így tudtok különbséget tenni szent és közönséges közt, tisztátalan és tiszta közt, 11 és így tudjátok megtanítani Izráel fiait mindazokra a rendelkezésekre, amelyeket Mózes által kijelentett számukra az Úr. 12 Azután így beszélt Mózes Áronhoz és megmaradt fiaihoz, Eleázárhoz és Ítámárhoz: Fogjátok az ételáldozatot, amely megmaradt az Úr tűzáldozataiból, és egyétek meg azt kovásztalanul az oltár mellett, mert igen szent az. 13 Szent helyen egyétek meg, mert neked és fiaidnak rendelt rész ez az Úr tűzáldozataiból. Ezt a parancsot kaptam. 14 A felmutatott áldozati szegyet és a felajánlott combot is tiszta helyen egyétek meg, te és a fiaid meg a lányaid, mert neked és gyermekeidnek rendeltem ezeket a részeket Izráel fiainak békeáldozataiból. 15 A felajánlott combot és a felmutatott áldozati szegyet a kövér részek tűzáldozatával együtt vigyék be, hogy felmutassák felmutatott áldozatként az Úr színe előtt, azután a tied lesz és a fiaidé örök rendelkezésként, ahogyan megparancsolta az Úr. 16 Amikor Mózes a vétekáldozati bak után tudakozódott, kiderült, hogy elégették. Megharagudott ezért Áron megmaradt fiaira, Eleázárra és Ítámárra, és ezt mondta: 17 Miért nem ettétek meg a vétekáldozatot a szent helyen? Hiszen igen szent az, és az Úr nektek adta, hogy hordozzátok a közösség bűnét, és engesztelést szerezzetek értük az Úr előtt. 18 Íme, ennek a vérét nem vittétek be a szentély belsejébe: meg kellett volna tehát ennetek az áldozati húst a szent helyen, ahogy megparancsoltam. 19 De Áron így szólt Mózeshez: Nézd, ma mutatták be vétekáldozatukat és égőáldozatukat az Úr előtt, engem pedig ilyen dolgok értek! Ha én ma vétekáldozatot eszem, jónak látta volna-e az Úr? 20 Amikor ezt hallotta Mózes, igazat adott neki.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(3) „A hozzám közel állókon mutatom meg, hogy szent vagyok…” (3Mózes 10)
Micsoda felelősség! Áldott teher! Isten elhívott bennünket az Ő szolgálatára, hogy a mi odaszánt, szent életünkön keresztül ragyogjon fel az Isten valósága, dicsősége és szeretete a ránk bízottak, valamint sokak előtt; azok között, akik között élünk. Jaj nekünk, ha miattunk káromolják az Isten nevét (3; Róma 14,16).
Áron két fia, Nádáb és Abíhú akkor végeztek szolgálatot, amikor az Isten ezt nem parancsolta nekik, valamint idegen tűzzel áldoztak az Úrnak (1–2).
Belegondolok: hányszor buzgólkodunk, amikor nem kellene; és hányszor tétlenkedünk, amikor cselekedni, szolgálni kellene; hányszor fordulunk idegen módszerekhez, technikákhoz, csakhogy hassunk másokra, pedig valójában idegen tűzzel játszunk.
Isten őrizzen meg bennünket attól, hogy idegen hatást lássunk mindenben, mert az Úré a föld, és benne minden (1Korinthus 10,26). Isten világának minden eleme hirdetheti az Úr dicsőségét, ha hálaadással, alázatos örömmel és istenfélelemmel élünk azokkal. Ugyanakkor hitben járva egyértelműnek kell lenni, hogy mi az a dolog, eszköz, amit soha nem vehetünk igénybe; mi az a „tűz”, amit soha nem gerjeszthetünk fel, mert az megemészt bennünket és halálossá lehet mások számára is (2).
A kijelentés sátrának bejáratától nem szabad eltávozni, azaz Isten óvó közelségéből nem szabad kiszakadni, mert akkor meghalunk. Isten nélkül elveszünk. Áldott legyen, hogy Ő nem is engedi eltávozni övéit megtartó közelségéből (7).
Mindezek után egy nagyon fontos szempontot hadd hozzak ide. Mózes azt parancsolta, hogy vigyék Áron engedetlenül meghalt két fiát a táboron kívülre, és sírjanak haláluk felett, valamint engedetlenségük és Isten felettük gyakorolt büntetése miatt. Lehet sírni azok felett, akik engedetlenné lettek, meghaltak, és látszólag elvesztek (3–6).
Isten Igéje az Ószövetségben sem engedte meg a részvétlen hitet, mert az valójában nem is hit. Urunk, óvj meg bennünket a rideg, hideg, kegyetlen, kemény, diktátumos, részvétlen, önhitt hittől. Az önhitt hit nem hit… Aki hisz, az tudja, hogy ő maga is méltatlan, Jézus Krisztus kegyelméből él, minden percben, és csakis ennek a kegyelemnek köszönheti, hogy az Úr megőrizte őt a botrányos, tetten érhető bűnöktől, és egyre inkább szentté formálta életét.