„Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam...” Jn 17,20–26
20 De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; 21 hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. 22 Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: 23 én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél. 24 Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. 25 Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél el engem. 26 És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.
Bibliaolvasó kalauz – Szentgyörgyi László
„Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam...” (22). A keresztyén közösség, a gyülekezet küldetése, feladata Isten jelenlétének és üdvözítő erejének, azaz dicsőségének kisugárzása. Adja Isten, hogy a bizonyságtételünknek legyen ereje, legyünk képesek hallani és szólni, látni és láttatni, ki-ki a maga helyén.
RÉ 485 MRÉ 279
„Készíts két harsonát…” 4Mózes 10,1–10
1 Azután így szólt Mózeshez az Úr: 2 Készíts két harsonát ötvösmunkával, ezüstből készítsd azokat. Ezeket használd a közösség összehívására és a táborok elindítására! 3 Amikor megfújják azokat, gyűljön hozzád az egész közösség a kijelentés sátrának a bejáratához. 4 Ha csak az egyiket fújják meg, gyűljenek hozzád a fejedelmek, Izráel nemzetségfői. 5 Ha pedig riadót fújtok, induljanak el azok a táborok, amelyek keletre táboroznak. 6 Ha másodszor is megfújjátok harsogva, induljanak el azok a táborok, amelyek délre táboroznak. Harsogva kell megfújniuk az induláshoz. 7 De ha a gyülekezetet gyűjtitek össze, ne harsogva fújjátok. 8 A harsonákat Áron fiai, a papok fújják. Örök rendelkezés legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre. 9 Ha hadba indultok majd országotokban a benneteket szorongató ellenség ellen, akkor is ezekkel a harsonákkal fújjatok riadót: akkor majd megemlékezik rólatok Istenetek, az Úr, és megszabadultok ellenségeitektől. 10 Fújjátok meg ezeket a harsonákat az öröm napjain, az ünnepeken és a hónapok kezdetén, amikor égőáldozataitokat és békeáldozataitokat bemutatjátok, és emlékeztetni fogják Istent rátok. Én, az Úr vagyok a ti Istenetek.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(2) „Készíts két harsonát…” (4Mózes 10,1–10)
Bach kantátiban olyan örömteli bizonyossággal zengenek a harsonák, mint Isten Igéjében. Ezek a kantáták a menny hangjai, a mennyei istentisztelet részei…
Meg fog szólalni a harsona, amikor feltámadunk, romolhatatlanságban (1Korinthus 15,52). Ekkor teljes lesz a diadal a halál fölött. Hála legyen az Istennek, aki diadalt ad nekünk, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ez a reménység e-világban is megáld bennünket, hogy a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban.
A feltámadás reménysége nélkül mindent a romlás ural: bűn, betegség, halál, elveszett állapotunk számos megjelenési formája. A harsona arra hív bennünket, hogy forduljunk az Úrhoz, hiszen Ő már hozzánk fordult. Emlékezzünk az Úr megváltó szeretetére, imádságban „emlékeztessük” Őt, soha el nem múló szeretetére (10), mert Ő már megemlékezett rólunk (Zsoltárok 90,13).
A harsona hív: Készülj Istened elé (Ámósz 4,12), mert egyedül ott vagy biztonságban! A harsona megtérésre hív. Isten magához gyűjti népét, azok vezetőit, minden egyes tagját, áldott rendben (2–4). A harsona figyelmeztet, amikor baj van, ezzel véd! (5–7) A harsona elindít, amikor menni kell; nem mászkálhatunk összevissza ebben a világban, a saját indulataink szerint (2–4). A harsona hadba indít, amikor küzdeni kell, hogy bátran, hittel és csakis krisztusi eszközökkel küzdjünk, egyébként az alulmaradás a győzelem (9). A harsona ünnepelni hív, örvendezésre, hiszen Isten népe mindenkor örvendező, megszabadított, megváltott nép (10).
A harsonát a papok fújják! (8) De ha bizonytalanul zeng a harsona, az emberek nem kapnak egyértelmű jelzést (1Korinthus 14,8). Ha az igehirdető, a bizonyságtevő, az egyház nem a lényegről, nem Jézus Krisztusról szól, nem a megváltás örömhírét zengi, Isten Igéje alapján, akkor elvész a világ milliárdnyi hangszerének, karmester nélküli, zenekari disszonanciájában. Mi mindent kell ma egy lelkésznek „művelni”, és elsikkad az, ami szolgálatának lényege lenne! Akkor még nem szóltunk a szigorú teológiák hangjáról. „Egy negatív teológia sehová sem vezet. A prófétai hang, Isten Igéjét komolyan véve, még az ítélet figyelmeztetése által is, az Isten jövője felé irányít, a feltámadás felé!” (Rudolf Bohren)