„Íme, az ember!” Jn 19,1–16a
1 Akkor Pilátus elvitette Jézust, és megkorbácsoltatta. 2 A katonák tövisből koronát fontak, a fejére tették, és bíbor ruhát adtak rá; 3 odajárultak hozzá, és ezt mondták: Üdvöz légy, zsidók királya! – és arcul ütötték. 4 Pilátus ismét kiment, és így szólt hozzájuk: Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne. 5 Ekkor kijött Jézus, rajta volt a töviskorona és a bíbor ruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember! 6 Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg! Pilátus pedig ezt mondta nekik: Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek. 7 A zsidók így válaszoltak neki: Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát. 8 Amikor Pilátus ezt meghallotta, még nagyobb félelem szállta meg. 9 Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: Honnan való vagy te? De Jézus nem felelt neki. 10 Pilátus ekkor így szólt hozzá: Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek? 11 Jézus így válaszolt: Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne. 12 Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak. 13 Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett-udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek. 14 A páskaünnep előkészületi napja volt, délfelé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: Íme, a ti királyotok! 15 Azok pedig felkiáltottak: Vidd el, vidd el, feszítsd meg! Pilátus ezt mondta nekik: A ti királyotokat feszítsem meg? A főpapok így válaszoltak: Nem királyunk van, hanem császárunk! 16 Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék.
Bibliaolvasó kalauz – Szép Eduárd igemagyarázata
„Íme, az ember!” (5). A bűn nélküli ember, az Isten szíve szerint való ember, a tökéletes ember, a szent ember – folytathatnánk a sort, amit Pilátus elkezdett. Kinek látod őt, aki éretted szenvedett? Egy embernek? Istenembernek? Annak, aki a Gecsemáné-kertben vért verejtékezett, mert annyira ránehezedett küldetésének felelőssége és ennek a világnak minden bűne? Igen, ő valóságos és igaz ember, de ugyanakkor valóságos Isten is (HK 15), aki mindannyiunkért szenvedett. Köszönjük meg neki, hogy miattunk vállalta a szenvedést és a halált.
RÉ 341 MRÉ 221
„…rossz hírét terjesztették annak a földnek…” 4Mózes 14,26–45
26 Azután így beszélt Mózeshez és Áronhoz az Úr: 27 Meddig zúgolódik ellenem ez a gonosz közösség? Meghallottam Izráel fiainak zúgolódását, mert sokat zúgolódtak ellenem. 28 Mondd meg nekik: Életemre mondom – így szól az Úr –, hogy úgy bánok majd veletek, ahogyan ti beszéltetek ellenem! 29 Itt a pusztában fogtok holtan elhullani, a számba vettek mind, ahányan csak vagytok, húszévestől fölfelé, mert zúgolódtatok ellenem. 30 Nem mentek be arra a földre, amelyről felemelt kézzel megesküdtem, hogy ott fogtok lakni, csak Káléb, Jefunne fia és Józsué, Nún fia. 31 De beviszem gyermekeiteket, akikről ti azt mondtátok, hogy prédára jutnak; ők majd megismerik azt a földet, amelyet ti megvetettetek. 32 Ti azonban itt a pusztában fogtok elhullani. 33 Fiaitok pásztorok lesznek a pusztában negyven esztendeig, és bűnhődnek a ti hűtlenségetekért, míg mind egy szálig el nem hullotok holtan a pusztában. 34 Negyven napig tartott, míg kikémleltétek azt a földet: most negyven évig bűnhődjetek a napok száma szerint, egy-egy napért egy-egy esztendőt, hogy megtudjátok, milyen az, amikor én ellenkezem veletek. 35 Én, az Úr megmondtam, hogy ezt teszem ezzel az egész gonosz közösséggel, amely összefogott ellenem: mind egy szálig itt halnak meg a pusztában! 36 Azok a férfiak pedig, akiket Mózes elküldött, hogy kémleljék ki az országot, és akik visszatérve föllázították ellene az egész közösséget, mert rossz hírét keltették annak a földnek, 37 azok a férfiak, akik rossz hírét keltették az országnak, meghaltak az Úr csapásától. 38 Csak Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia maradt életben azok közül a férfiak közül, akik elmentek, hogy kikémleljék az országot. 39 Amikor elbeszélte Mózes ezeket a dolgokat egész Izráelnek, a nép nagyon elszomorodott. 40 Korán reggel fölkeltek, hogy fölmenjenek a hegyvidék magaslataira, mondván: Itt vagyunk, menjünk hát arra a helyre, amelyről az Úr beszélt. Bizony, vétkeztünk! 41 Mózes azonban ezt mondta: Miért akarjátok áthágni az Úr parancsát? Nem fog az sikerülni! 42 Ne menjetek, mert nem lesz köztetek az Úr! Vereséget fogtok szenvedni ellenségeitektől! 43 Hiszen az amálékiak és kánaániak ott vannak veletek szemben, és elhullotok fegyvereiktől! Mivel elfordultatok az Úrtól, az Úr sem lesz veletek! 44 Ők azonban vakmerően fölmentek a hegyvidék magaslataira, bár az Úr szövetségének a ládája és Mózes ki sem mozdultak a táborból. 45 Az amálékiak és kánaániak pedig, akik azon a hegyvidéken laktak, lerohantak, verték és kergették őket egészen Hormáig.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(36) „…rossz hírét terjesztették annak a földnek…” (4Mózes 14,26–45)
Tizenketten kémlelték ki az Ígéret Földjét, minden törzsből egy férfi. A tizenkét küldöttből csak ketten bíztak Isten ígéreteiben, és ezekbe az ígéretekbe kapaszkodva csak ezek ketten mondtak jó hírt az Ígéret Földjéről. A többi tíz küldött megijedt, visszavágyott az idegen jólétbe, Egyiptomba. Ezek tízen az egész népet megijesztették, felhergelték, és azok mind vissza akartak fordulni, letérve arról az Útról, amelyen az Úr vezette őket. Döbbenetesen summázza a nép bűnét a mai igeszakasz: Ezek rossz hírét terjesztették az Ígéret Földjének. Rossz hírt mondtak, jó hír helyett. Isten jó hírt mond, örömhírt; Ő szabadítást ad. Mi pedig ezt semmibe vesszük, ennek rossz hírét keltjük, hitetlen és engedetlen életünkkel? (36–37)
Isten megbüntette ezt az engedetlenséget (26–35). Az a nemzedék elveszett a pusztában és nem mehetett be az Ígéret Földjére, de még fiaik is negyven évet sínylődtek a pusztaságban, mire bejuthattak oda. Negyven napig tartott az engedetlen kémlelés, és negyven év büntetés járt érte, még a következő generációnak is jutott belőle. Az atyák közül csak az engedelmes Józsué és Káléb mehettek be a megígért földre (30). Bizony, a mi hitünk és engedelmességünk, illetve hitetlenségünk és engedetlenségünk kihat a következő nemzedékre is, miközben visszahat ránk. Felelősek vagyunk a következő nemzedékért (33–34).
Tartsunk bűnbánatot nagycsütörtökön! Melyikünk ne félne ilyen helyzetben? Hiszen az Ígéret Földjén ott lakók valóban erős és veszélyes népek voltak. A pusztaság is tele volt bizonytalansággal. Melyikünk nem ragaszkodna inkább a komfortos „fogsághoz”? Mielőtt megítélnénk azt a nemzedéket, amely hitetlenségében még a fiait is nyomorúságba sodorta, boruljunk le az Úr előtt: bizony, mi sem vagyunk különbek ezeknél! Urunk, tele van komfortos jóléttel, vagy pusztaságos bizonytalansággal az életünk, nem is beszélve a sokféle népekről itt körülöttünk. Félünk, bizonytalanok vagyunk, öregszünk, fáradunk, elegünk lesz… Mindezeket szeretnénk letenni a Te kegyelmes, erőt adó kezedbe, aki nagycsütörtök estén vetted a kenyeret, hálát adtál, megtörted és nekünk adtad… (Márk 8,6) Értünk meghalt és feltámadott Urunk, adj nekünk hitet, engedelmességet, minden körülmények között ígéreteidbe vetett bizonyosságot, hogy gyermekeink ezt hallják és lássák tőlünk. Könyörülj rajtunk, Urunk, hogy ne rossz hírét, hanem jó hírét terjeszthessük a Te áldott és szent ügyednek! Minden más értelmetlen és halálos körforgás a pusztaságban.