„...ezt mondta: Elvégeztetett!” Jn 19,16b–30
17 ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. 18 Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. 19 Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. 20 A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. 21 A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: Ne azt írd: A zsidók királya, hanem ahogyan ő mondta: A zsidók királya vagyok. 22 Pilátus így válaszolt: Amit megírtam, megírtam. 23 A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. Fogták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve. 24 Ezt mondták egymásnak: Ezt ne szakítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen! Így teljesedett be az Írás: „Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek.” Ezt tették a katonák. 25 Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. 26 Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! 27 Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány. 28 Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. 29 Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. 30 Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.
Bibliaolvasó kalauz – Szép Eduárd igemagyarázata
Nagy próbát állt ki a mi Megváltónk. Felmérhetetlenül nagy volt a teher. Senki szenvedéséhez sem hasonlítható az ő szenvedése. Egyedüllét, ellenségeskedés, megaláztatás... mindaddig, amíg „...ezt mondta: Elvégeztetett!” (30). Mindenképpen tökéletes volt az ő szenvedése. Tökéletes, mert nem volt benne zúgolódás, nem volt benne harag, s azért, mert érettünk történt szeretetből. Adjunk hálát a tökéletes szenvedésért!
RÉ 337 MRÉ 223
„Amikor bementek arra a földre…” 4Mózes 15,1–21
1 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 2 Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Amikor bementek arra a földre, amelyet nektek adok, hogy ott lakjatok, 3 és tűzáldozatot készítetek az Úrnak: égőáldozatot vagy véresáldozatot fogadalom teljesítésére, önkéntes áldozatként vagy ünnepeiteken, amikor marhát vagy juhfélét készítetek kedves illatul az Úrnak, 4 akkor az, aki bemutatja áldozatát az Úrnak, mutasson be ételáldozatul egytized véka finomlisztet, egynegyed hín olajjal gyúrva, 5 italáldozatul pedig egynegyed hín bort készíts az égőáldozathoz vagy a véresáldozathoz bárányonként. 6 A koshoz ételáldozatul kéttized véka finomlisztet készíts, egyharmad hín olajjal gyúrva, 7 italáldozatul pedig egyharmad hín bort mutass be kedves illatul az Úrnak. 8 Ha marhát készítesz égőáldozatul vagy véresáldozatul egy fogadalom teljesítésére vagy békeáldozatként az Úrnak, 9 akkor mutass be a marhán kívül ételáldozatul háromtized véka finomlisztet, fél hín olajjal gyúrva, 10 italáldozatul pedig mutass be fél hín bort. Kedves illatú tűzáldozat ez az Úrnak. 11 Így kell tenni minden egyes bikánál, minden egyes kosnál, juhnál vagy kecskénél. 12 Ahányat csak készítetek, mindegyiket így készítsétek el. 13 Minden közületek való így készítse el ezeket, ha kedves illatú tűzáldozatot mutat be az Úrnak. 14 Ha pedig jövevényként tartózkodik valaki nálatok, vagy a későbbi nemzedékek idejében lesz majd közöttetek, és kedves illatú tűzáldozatot készít az Úrnak, úgy készítse el ő is, ahogyan ti készítitek. 15 A gyülekezetben ugyanaz a rendelkezés vonatkozik rátok és az ott tartózkodó jövevényre. Örök rendelkezés legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre: olyan legyen a jövevény az Úr előtt, mint ti. 16 Ugyanaz a törvény és ugyanaz az előírás vonatkozzék rátok és a köztetek tartózkodó jövevényre. 17 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 18 Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Amikor bementek arra a földre, ahova beviszlek titeket, 19 és esztek majd annak a földnek a kenyeréből, akkor mutassatok be felajánlást az Úrnak. 20 A tésztátokból készült első lepényt mutassátok be felajánlásként. Szérűről vett felajánlásként ajánljátok föl. 21 Az első tésztát adjátok felajánlásként az Úrnak nemzedékről nemzedékre.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(1) „Amikor bementek arra a földre…” (4Mózes 15,1–21)
Mi már bemehettünk arra a „földre”, amit az Úr szánt nekünk. Jézus Krisztus megváltó halála során a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt (Máté 27,51), hirdetve számunkra, hogy van út, nyomorult emberlétünk számára, a szent Isten felé, van út a mennyei haza felé. Jézus Krisztus nyitotta meg ezt az utat (János 14,6). Nekünk a mennyben van polgárjogunk (Filippi 3,20). Ez nagypéntek evangéliuma.
Mi az Úr Jézus Krisztusba vetett hittel és bizonyossággal élünk „itt” is, hogy noha jogos az Úr büntetése, és a magunk érdeméből nem mehetnénk be „arra a földre”, mint ahogy a pusztában vándorló, engedetlen első nemzedék sem mehetett be oda. Mi azonban, az Úr kegyelméből, Jézus Krisztus érdeméért, azzal a bizonyossággal élünk „itt”, földi zarándokutunkat járva, hogy bizonyosan be fogunk menni az Isten ígéreteinek földjére. Sőt, hit által már be is mentünk oda, legyünk bárkik is ezen a világon, mert a legelesettebb jövevény is az Úr gyermeke lehet (14–16). Egyedül az Úr megtartó kegyelme tesz kiválasztottá.
Micsoda reménység ez, áldott bizonyosság, ami minden nehézség és kín ellenére is örömtelivé teszi ezt a földi életet is. Ettől kezdve, ezzel a hittel élve, mutatjuk be áldozatunkat az Úrnak. Mivel Jézus Krisztus egyetlenegy áldozata minden bűnünkért tökéletesen eleget tett, ezért hálaáldozatul odaszánjuk az életünket az Úrnak. A mai igeszakaszban azokról az áldozatokról van szó, amelyet az Ígéret Földjére való bemenetel után mutattak be Isten népének tagjai. Az itt leírt áldozatok nem vétek-, vagy jóvátételi áldozatok voltak, hanem önkéntes, örömből, hálából bemutatott tűzáldozatok (3), amelyeket ételáldozattal (4–13), és az új kenyér bemutatásával egészítettek ki (17–21). Aki „hitben bement már arra a földre”, az hálából az Úrnak él, szentlelkes tűzzel és józansággal, azaz rajongás nélküli örömmel (1–2).
Urunk, erősíts meg bennünket bizonyosságunkban, örömünkben, hálából odaszánt életünkben! Mert olyan sok még mindig bennünk az önzés, a csüggedés, a félelem; olyan nagy még mindig a kétségekkel teli ó-emberünk. Urunk, aki meghaltál és feltámadtál, növeld a mi hitünket (Lukács 17,5), reménységünket, szeretetünket! (1Korinthus 13,13)