„...arimátiai József... Elment tehát és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is...” Jn 19,31–42
31 Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a holttestek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy ünnepnap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket. 32 Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját. 33 Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, 34 hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. 35 Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. 36 Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontja ne töressék meg.” 37 Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.” 38 Ezután az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt – de csak titokban, mert félt a zsidóktól –, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus holttestét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus holttestét. 39 Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment Jézushoz, és mirhából és aloéból készült olajat hozott, mintegy száz fontnyit. 40 Fogták tehát Jézus holttestét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni. 41 Azon a helyen, ahol Jézust megfeszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem helyeztek. 42 Mivel közel volt a sír, a zsidók ünnepi előkészülete miatt ott helyezték el Jézust.
Bibliaolvasó kalauz – Szép Eduárd igemagyarázata
„...arimátiai József... Elment tehát és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is...” (38–39). Azok voltak a leghűségesebbek a bajban, veszélyben, halálban, akik nem voltak mindig az Úr Jézus mellett, mert nem tartoztak a tizenkét tanítványhoz. Azok, akik megismerték az Urat, az ő szeretetét, és életüket átadták neki, szerették őt életében, szenvedésében és halálában. Nekünk is erre kell összpontosítanunk: szeretni az Urat, mert ő előbb szeretett minket! Szeretett életében, szenvedésében, halálában és feltámadásában. Szeressük őt, s ez meg fogja határozni cselekedeteinket, szavainkat, sőt gondolatainkat is!
RÉ 343 MRÉ 225
„…emlékezzetek az Úr minden parancsolatára…” 4Mózes 15,22–41
22 Megtörténhet, hogy nem szándékosan szegitek meg valamelyik parancsolatot, amelyet az Úr rendelt el Mózesnek. 23 Pedig mindezek, amelyeket Mózes által megparancsolt nektek az Úr, attól kezdve, hogy az Úr megparancsolta, érvényesek minden nemzedéknek. 24 Ha tehát a közösség tudtán kívül, nem szándékosan történt ilyen dolog, akkor készítsen az egész közösség egy bikaborjút kedves illatú égőáldozatul az Úrnak, a hozzá tartozó étel- és italáldozattal az előírások szerint, meg egy kecskebakot vétekáldozatul. 25 Végezzen a pap engesztelést Izráel fiainak egész közösségéért, és bocsánatot nyernek, hiszen nem volt szándékos a vétek, ők pedig elvitték tűzáldozatukat ajándékul az Úrnak, meg vétekáldozatukat is elvitték az Úr elé azért a nem szándékos vétekért. 26 Így nyer bocsánatot Izráel fiainak egész közössége és a köztük tartózkodó jövevény, mert az egész népet terhelte az a nem szándékos vétek. 27 Ha csak egyvalaki követi el a nem szándékos vétket, akkor mutasson be egy egyéves nőstény kecskét vétekáldozatul. 28 A pap pedig végezzen engesztelést az Úr színe előtt azért az emberért, aki nem szándékosan követte el vétkét, hogy engesztelést szerezzen neki, és akkor bocsánatot nyer. 29 Ugyanez a törvény vonatkozzék nálatok a született izráelire és a jövevényre, aki köztetek tartózkodik, ha nem szándékosan vétkezik. 30 De ki kell irtani népe közül azt az embert, akár közületek való, akár jövevény, aki szándékosan követ el valamit, mert az Urat gyalázta meg. 31 Hiszen az Úr igéjét vetette meg, és az ő parancsolatát szegte meg: föltétlenül ki kell irtani az ilyen embert, bűnhődnie kell. 32 Amikor a pusztában voltak Izráel fiai, rajtakaptak egy embert, aki tűzifát szedegetett a nyugalom napján. 33 Akik tetten érték, amint fát szedegetett, odavitték Mózes, Áron és az egész közösség elé. 34 Őrizetbe vették, hiszen még nem volt megszabva, hogy mit kell vele tenniük. 35 Az Úr ezt mondta Mózesnek: Halállal lakoljon az az ember: kövezze meg őt az egész közösség a táboron kívül! 36 Kivitte azért őt az egész közösség a táboron kívülre, ott halálra kövezték, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. 37 Azután ezt mondta Mózesnek az Úr: 38 Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik, hogy csináljanak bojtokat a ruhájuk szegélyére, nemzedékről nemzedékre, és tegyenek a szegélyen levő bojtokra kék bíbor zsinórt. 39 Arra való ez a bojt, hogy valahányszor ránéztek, emlékezzetek az Úr minden parancsolatára, teljesítsétek azokat, és ne csábítson el titeket se a szívetek, se a szemetek, amelyek paráznaságba vihetnek benneteket, 40 hanem emlékezzetek, és teljesítsétek minden parancsolatomat, és szentek legyetek Istenetek előtt. 41 Én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy Istenetek legyek. Én, az Úr vagyok a ti Istenetek!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(39) „…emlékezzetek az Úr minden parancsolatára…” (4Mózes 15,22–41)
Emlékezni és emlékeztetni, az Isten hatalmas, szabadító tetteire, és az Úrnak engedelmeskedve élni, mint aki megtapasztalta az Úr szabadítását, mint aki részesült a mennyei javakból! Ezek keresztyén életünk és szolgálatunk szívverését képezik (39). Jézus Krisztus meghalt, eltemették, de harmadnapon feltámadott, hogy ne csak emlékezzünk, hanem részesüljünk is! Miénk az üdvösség!
Izráel fiainak bojtokat kellett készíteniük a ruhájuk szegélyére, és a bojtokra kék bíbor zsinórt kellett kötniük. Ezek a bojtok emlékeztették Isten népét az Úr szabadító tetteire és az Úr minden parancsolataira, hogy teljesítsék azokat (39). Ezek a bojtok emlékeztették Isten népét arra, hogy ők szent nép, Isten tulajdonai, akiknek szolgálatuk van más népek felé, hogy általuk nyerjenek áldást mások (1Mózes 12,3). Emlékezni kellett, hogy emlékeztethessenek másokat az Úr nagy dolgaira: saját népüket „befelé”, másokat „kifelé”.
Az Úr hatalmára, szeretetére, és az ezeket kifejező parancsolataira való emlékeztetés véd, óv, megőriz az élet útján. Nem a bojtok védtek, hanem az Isten védte népét ezeken a külső jeleken keresztül is. Isten oltalmaz, hogy ne csábítson el senki és semmi minket az Úr útjáról, se a szívünk, se a szemünk, amely paráznaságba vihet (39). A paráznaság az, amikor az élő Isten, Őt megillető, első helyét, valaki, vagy valami más elfoglalja az életünkben, és onnantól kezdve az irányít és mindent átrendez bennünk és körülöttünk; így az isteni, üdvözítő rend káosszá silányul, és az emberi élet halálosan elsorvad. Csak az Úrban, az Úr kegyelmét megragadva, az Úr parancsainak engedve teljesedhet ki az emberi élet. Ez a szentség bibliai tartalma. A magyar teljesíteni kifejezés – teljesíteni az Úr parancsait – gyönyörűen alliterál erre.
Isten a törvényét a szívünkbe írta (Jeremiás 31,33). Isten nemcsak emlékeztet a javaira, hanem részesít is bennünket az Ő mennyei javaiból. A szív az egész embert jelenti: értelmét, testét és lelkét, egész valóját, amely szerint mozdul minden testrésze; szeme, szája, keze, lába (39). De a látható figyelmeztetések ma is emlékeztetnek, sőt életmentően fontosak is lehetnek, mint egy korlát a szakadék szélén. Először is a napi emlékezés és emlékeztetés, a napi kegyesség: az Isten Igéjének imádságos, rendszeres olvasása és tanulmányozása.
Egy testvérem említette, hogy a napi Igéből mindig kiír egy igeverset, az egész nap ott van a zsebében, sokszor elolvassa, ízlelgeti, megtanulja. Ez egyszerre az Igére való külső emlékeztetés és emlékezés, másrészt az Ige szívbe fogadása, az Ige üzenetéből való részesülés. Mindkettő fontos: „…kösd azokat a nyakadba, írd fel a szíved táblájára!” (Példabeszédek 3,3) Az Ige és a sákramentum kapcsolata is ez: nemcsak emlékezés és emlékeztetés, hanem részesedés is, az Úr kegyelme által, a mennyei javakból.
Fontos a rendszeres külső emlékeztetés, hogy a szívünkben, életünkben ne halványuljon el Isten Igéje, annak rendelkezései, valamint annak lényege, Isten megtartó és megváltó szeretete, amelyet kinyilvánított a Jézus Krisztusban. Ez az emlékeztetés arra utal, amit itt is hangsúlyoz a napi Ige, miszerint Urunk van, aki egyedüli, élő Isten, aki mindenek Ura, és aki a mi Istenünk, mert hatalmasan megszabadította népét, kihozta őket a fogság házából (41).
Dolgozószobám falán mindig előttem van egy igevers és egy imádság, hogy emlékeztessen és én is emlékeztethessek másokat, Isten hatalmas szabadítására, és el ne csüggedjek, hanem engedelmes és szent életet élhessek, minden nyomorúságom ellenére is, az Úrban, mint aki részesült a mennyei javakból (40).