„A Magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik...” ApCsel 7,44–53
44 A bizonyság sátora ott volt atyáinknál a pusztában, amint parancsolta az, aki azt mondta Mózesnek, hogy készítse el arra a mintára, amelyet látott. 45 Ezt átvették atyáink, és behozták Józsuéval, amikor elfoglalták a pogány népek földjét, akiket kiűzött az Isten atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid idejéig, 46 aki kegyelmet talált az Isten színe előtt, és könyörgött, hogy lakóhelyet találhasson Jákób Istenének, 47 de Salamon épített neki házat. 48 A Magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik, amint a próféta mondja: 49 „A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat építhetnél nekem – mondja az Úr –, vagy hol van az én nyugalmam helye? 50 Nem az én kezem alkotta-e mindezt?” 51 Ti keménynyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is. 52 A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig ti az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek, 53 akik bár angyalok által kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg.
Bibliaolvasó kalauz – Balla Péter igemagyarázata
„A Magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik...” (48). Dávid királynak el kellett fogadnia, hogy fia, Salamon építhet templomot az Úrnak. Templomaink ma is szent helyek, ahol Isten igéjét halljuk és hozzá imádkozunk. De Isten nem zárható be egyetlen hajlékba sem, és ő nem csak vasárnap ura az életünknek! Hétköznapjainkban is éljünk annak boldog tudatában, hogy Jézus velünk van „minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20).
RÉ 132 MRÉ 132
„…örökségükből adjanak városokat a lévitáknak lakóhelyül.” 4Mózes 35,1–8
1 Azután így beszélt Mózeshez az Úr Móáb síkságán, Jerikóval szemben, a Jordán mellett: 2 Parancsold meg Izráel fiainak, hogy a birtokul kapott örökségükből adjanak városokat a lévitáknak lakóhelyül. A városok körül levő legelőket is adjátok a lévitáknak. 3 Lakjanak ezekben a városokban, a hozzájuk tartozó legelőket pedig használják nyájaiknak, jószáguknak és mindenféle állatuknak. 4 Azoknak a városoknak a legelői, amelyeket a lévitáknak adtok, a város falától kifelé körös-körül ezerkönyöknyire terjedjenek. 5 A városon kívül a keleti oldalát kétezer könyöknek mérjétek, a déli oldalát kétezer könyöknek, a nyugati oldalát kétezer könyöknek és az északi oldalát is kétezer könyöknek, úgy, hogy a város középen legyen. Így mérjétek ki ezeknek a városoknak a legelőit. 6 Azok közül a városok közül, amelyeket a lévitáknak adtok, legyen hat menedékváros. Ezeket arra a célra jelöljétek ki, hogy oda menekülhessen a gyilkos. Rajtuk kívül negyvenkét várost adjatok. 7 Összesen tehát negyvennyolc várost adjatok a lévitáknak a hozzájuk tartozó legelőkkel együtt. 8 Úgy adjátok ki Izráel fiainak birtokából ezeket a városokat, hogy akinek több jutott, attól többet, akinek kevesebb, attól kevesebbet vegyetek el. Mindegyik törzs aszerint adjon városaiból a lévitáknak, hogy milyen nagy a neki kiosztott örökség.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(2) „…örökségükből adjanak városokat a lévitáknak lakóhelyül.” (4Mózes 35,1–8)
Lévi törzse nem kapott külön területet az Ígéret Földjén, mert az ő feladatuk a szent sátor szolgálata volt; ettől a szent szolgálattól pedig semmi sem vonhatta el a figyelmüket (1–3).
Az Úr azonban a lévitákról is gondoskodott, és városokat, ahhoz tartozó legelőket adott nekik. A városok száma pontosan meghatározott volt, és a legelők nagysága is: összesen negyvenkét város és hat menedékváros járt a lévitáknak, minden városhoz, a város körül, ezer könyöknyi legelő (4–6).
A léviták nem azért kapták ez az örökrészt, hogy megéljenek, hiszen a lévitákról gondoskodni kellett (5Mózes 14,27), hanem azért, mert ebben a világban nem lehet úgy élni, hogy ne lenne valami kis saját részed, „saját szobád, saját szőlőd, saját fügefád”, ami felett magad rendelkezel. Ez a tulajdon csak akkora lehetett, hogy a szent szolgálattól nem vonta el a figyelmet, de adott lehetőséget elvonulásra, erőgyűjtésre, imádságra, valamint fizikai aktivitásra, kétkezi munkára. Saját tulajdon nélkül nincs sem köz-, sem szent szolgálat. Ezt Isten Igéje világosan jelzi, már itt is felénk; ennek igazságát a tapasztalataink is igazolják.
Aki saját birtokára nem maradandó városként, nem önhitten, hanem hitben, és a megelégedettség lelkületével tekint, ahol „elég” neki megpihenni, hogy folytatni tudja a rámért szolgálatot, az egyben az örök élet egy áldott darabjaként tekint arra, mint az Úr ajándékára.
A léviták – az Úr parancsa szerint –, a saját városaik mellett, kaptak még hat menedékvárost (6). Ezek a menedékvárosok egyértelműen jelzik azt, hogy milyen az Isten, amiként ezt Jézus Krisztusban felénk is megmutatta: irgalmas. Valamint ezek a menedékvárosok az élő Istennek való szolgálat lényegét is meghirdetik, amely Jézus Krisztusban világossá lett számunkra: hiszen minden jogos, törvényes bosszú, minden agresszió és durvaság helyett, az irgalom rizikós, de egyetlen élhető „kultúrájának” csírái ezek.