„Akik pedig szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét” ApCsel 8,1–8
1 Saul pedig egyetértett István megölésével. Azon a napon nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és az apostolok kivételével mind szétszóródtak Júdea és Samária területén. 2 Kegyes férfiak azonban eltemették Istvánt, és nagyon megsiratták. 3 Saul pedig pusztította az egyházat, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és börtönbe vetette őket. 4 Akik pedig szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét. 5 Fülöp lement Samária városába, és ott hirdette nekik a Krisztust. 6 A sokaság egy szívvel és egy lélekkel figyelt arra, amit Fülöp mondott, amikor hallgatták őt, és látták azokat a jeleket, amelyeket tett. 7 Sok megszállottból ugyanis hangos kiáltással kimentek a tisztátalan lelkek, sok béna és sánta is meggyógyult, 8 és nagy öröm volt abban a városban.
Bibliaolvasó kalauz – Balla Péter igemagyarázata
„Akik pedig szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét” (4). Van, amikor az üldöztetés is az evangélium terjedését szolgálja. Jézus szava teljesedett be itt is: Jeruzsálemből Samárián át „a föld végső határáig” eljutott a Megváltóról szóló örömhír (ApCsel 1,8). A tanítványok nem zárkóztak be, nem tartották meg maguknak az evangéliumot, hanem hirdették Krisztust, amerre csak jártak. Éljünk úgy, hogy bennünket is megkérdezzenek: Te kinek a követője vagy? Hívjunk minél többeket Krisztus követésébe!
RÉ 3 MRÉ 3
„…az örökség…” 4Mózes 36
1 Előálltak a Gileád fiainak nemzetségéből való családfők – Gileád Manassé fiának, Mákírnak a fia volt, József fiai nemzetségeiből –, beszélni kezdtek Mózes előtt, meg a fejedelmek, azaz Izráel fiainak a családfői előtt, 2 és ezt mondták: Uram, azt parancsolta neked az Úr, hogy sorsvetéssel oszd ki ezt a földet örökségül Izráel fiainak. De uram, azt is megparancsolta neked az Úr, hogy testvérünk, Celofhád örökségét a leányainak add oda. 3 Ha azonban Izráel fiainak másik törzséből való emberhez mennek feleségül, akkor az ő örökségükkel kisebb lesz atyáink öröksége, hiszen az annak a törzsnek az örökségéhez kerül, ahová ők mennek, a nekünk sorsolt örökség pedig így kisebb lett. 4 Sőt még ha elkövetkezik is az örömünnep éve Izráel fiai számára, az ő örökségük akkor is ott marad annak a törzsnek az örökségénél, ahova kerültek. Így a mi atyáink törzsének örökségéből elkerül az ő örökségük. 5 Ekkor parancsot adott Mózes Izráel fiainak az Úr akarata szerint, és ezt mondta: Igaza van József fiai törzsének! 6 Ezt parancsolja az Úr Celofhád leányainak: Menjenek feleségül, akihez jónak látják, de csak olyanhoz mehetnek feleségül, aki atyjuk törzsének a nemzetségéből való. 7 Így nem kerül át Izráel fiainak az öröksége egyik törzsből a másikba. Izráel fiai közül mindenki ragaszkodjék atyái törzsének az örökségéhez. 8 Minden olyan leány, aki örökséget kap Izráel fiainak a törzseiben, csak olyanhoz menjen feleségül, aki atyai törzsének a nemzetségéből való, hogy Izráel fiai közül mindenki megtartsa ősi örökségét. 9 Ne kerüljön át örökség egyik törzsből a másikba. Izráel fiainak törzseiből mindenki ragaszkodjék a maga örökségéhez! 10 Celofhád leányai úgy cselekedtek, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. 11 Celofhád leányai, Mahlá, Tircá, Hoglá, Milká és Nóá a nagybátyjuk fiaihoz mentek feleségül. 12 József fiának, Manassénak a nemzetségéből való emberekhez mentek feleségül, és így örökségük megmaradt atyjuk nemzetségének a törzsénél. 13 Ezek azok a parancsolatok és előírások, amelyeket Mózes által parancsolt meg az Úr Izráel fiainak Móáb síkságán, a Jordán mellett, Jerikóval szemben.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(9) „…az örökség…” (4Mózes 36)
Az egyes törzsek a letelepedés során is védték saját örökségüket. Mózes korábban elrendelte, hogy leányágon is lehet örökölni ott, ahol a családfőnek nem születtek fiúgyermekei (4Mózes 27,1–11). Ez a rendelkezés azonban felvetette azt a problémát, hogy akkor a leányok által örökölt rész később más törzshöz kerülhet (1–4). A törzsi vagyon védelme érdekében Mózes bevezette azt a rendelkezést – az Úr akarata szerint –, hogy a lányok csak saját családjuk nemzetségéből való férfihoz mehetnek férjhez. Így az örökség a törzsön belül maradt (8–9).
Az egyes, konkrét esetekben, mint Celofhád lányai esetében, ez így is történt (10–12). Mindig egy konkrét eset késztet átgondolni az életet, annak szabályozóit. Ilyenkor jó elcsendesedni, és az Úr elé állni, ahogy azt Mózes tette, hogy miként haladjunk tovább, az Úr akarata szerint, Őneki kedves módon (5). Az irány helyessége pedig ismét a konkrét esetek megvalósulásában igazolódik és lesz hitelessé.
Lám, Istennek kedves a saját örökségünk, tulajdonunk védelme, amit az Úrtól kaptunk, hogy azzal sáfárkodjunk az Ő dicsőségére és a mieink javára. Aki a saját örökségét, „kincseit”, értékeit nem becsüli meg, az más tekintetben is megbízhatatlan és hűtlen ember. Az számít örökségnek, amit az Úrtól kaptunk; és azt kaptuk az Úrtól, amit nem másoktól vettünk el; másokat ügyeskedéssel megkárosítva, megbántva, kifosztva. Az ilyen vagyon nem örökség, az ilyen kincsre nem vonatkoznak az ígéretek, azon nincsen áldás. Az örökség szent, bibliai kifejezés, az értelme is szent.
A ránk bízott igazi örökség, igazi, soha el nem rothadó kincs, az az örömhír, amely a feltámadott Jézus Krisztusban adatott nekünk. Ez az örökség túlmutat mindenféle saját határokon, mindenkit érint, egyetemes; de megerősíti a saját örökségünk, „itteni” örökségünk értékét, és nem leértékeli azt. Az Úrban a mi örökségünk maradandó és nem mulandó örökség. Csak, akinek örök életben megnyert bizonyossága van, az tud ebben a világban jól sáfárkodni az örökségével, egyszerre megbecsülni azt, megelégedni azzal, és továbbadni annak áldásait másoknak, elősorban azoknak, akik közé helyezte az Isten. Az örök élet embere tud túltekinteni ezen a mulandó világon; hogy megbecsülje ezt a világot!