„...hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet” ApCsel 9,10–19a
10 Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: Anániás! Ő így válaszolt: Íme, itt vagyok, Uram. 11 Az Úr pedig így szólt hozzá: Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault: mert íme, imádkozik, 12 és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson. 13 Anániás így válaszolt: Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, 14 és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet. 15 Ezt mondta neki az Úr: Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé. 16 Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért. 17 Anániás pedig elment, és bement abba a házba, rátette a kezét, és ezt mondta: Testvérem, Saul! Az Úr, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, azért küldött engem, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel. 18 És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt, és megkeresztelkedett, 19 majd miután evett, erőre kapott.
Bibliaolvasó kalauz – Tarr Kálmán igemagyarázata
„...hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet” (14). Kik tehát az igazi keresztyének? Akik segítségül hívják az Úr Jézus nevét, mert tudják, megtanulták, megértették, hogy Jézus Krisztus nélkül nincs Istentől megáldott élet. Mondhatni: minden más csak hozzátapadt a keresztyénséghez évezredek alatt.
RÉ 422 MRÉ 415
„Akkor bírákat támasztott az Úr, és azok megszabadították őket szorongatóik kezéből.” Bírák 2,11–23
11 Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az Úr, mert a Baalokat tisztelték. 12 Elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptomból, és más istenek után jártak a környező népek istenei közül, azokat imádták, és így ingerelték az Urat. 13 De amikor elhagyták az Urat, és Baalt meg az Astartékat tisztelték, 14 föllángolt az Úr haragja Izráel ellen, és fosztogatók kezébe adta, hogy fosztogassák őket. Kiszolgáltatta őket a körülöttük levő ellenségeiknek, úgyhogy nem tudtak többé ellenségeiknek ellenállni. 15 Valahányszor kivonultak, az Úr keze bajt hozott rájuk, ahogyan megmondta az Úr, és ahogyan megesküdött nekik az Úr. Így nagyon szorult helyzetbe jutottak. 16 Akkor bírákat támasztott az Úr, és azok megszabadították őket fosztogatóik kezéből. 17 De bíráikra sem hallgattak, hanem más istenekkel paráználkodtak, és azokat imádták. Hamar letértek arról az útról, amelyen őseik jártak, akik hallgattak az Úr parancsolataira. Ők nem így cselekedtek. 18 Mert amikor az Úr bírákat támasztott nekik, maga az Úr volt a bíróval, és megszabadította őket ellenségeik kezéből, amíg az a bíró élt. Megkönyörült rajtuk az Úr, amikor panaszkodtak nyomorgatóik és sanyargatóik miatt. 19 De amikor meghalt a bíró, ismét romlottabbak lettek őseiknél, mert más istenek után jártak, azokat tisztelték, és azokat imádták. Nem hagytak fel cselekedeteikkel és megátalkodott magatartásukkal. 20 Föllángolt ezért az Úr haragja Izráel ellen, és ezt mondta: Mivel ez a nép megszegte szövetségemet, amelyre atyáikat köteleztem, és nem hallgat a szavamra, 21 én sem űzök ki többé egyetlen népet sem előlük azok közül, akiket Józsué a halálakor itt hagyott. 22 Mert velük fogom próbára tenni Izráelt: vajon ragaszkodnak-e az Úr útjához, ahogyan ragaszkodtak őseik, és azon járnak-e, vagy pedig nem. 23 Ezért hagyta helyükön az Úr ezeket a népeket, és nem űzte ki őket azonnal, nem adta őket Józsué kezébe.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(16) „Akkor bírákat támasztott az Úr, és azok megszabadították őket szorongatóik kezéből.” (Bírák 2,11–23)
Szorult helyzetben vagyunk. Gondoljuk át életünk szorult helyzeteit: kapcsolatokban, szituációkban, egyéni és közösségi, történelmi és társadalmi értelemben, látva a földi élet végét. Gondolj a saját szorult helyzetedre, arra, amiben éppen most vagy. Isten Igéje azt írja népéről, hogy „nagyon szorult helyzetbe jutottak”, már sokadszorra (15).
Mi ennek a szorult helyzetnek az oka? Ha az okokat keressük, nekünk embereknek, van erre egy módszerünk, miszerint mindig a másik a hibás. Addig keressük, amíg a bűnbakot megtaláljuk, azt megbüntetjük, hogy mi magunk megnyugodhassunk. De még akkor is, ha egy adott, szorult helyzetben van is konkrét hibás, akkor sem oldja meg a helyzet nyomorúságát a bűnös megbüntetése. Isten nem a másikra mutat, hanem mindenkire mutat, most népére mutat, egészen személyesen rám és rád mutat. Minden nyomorúság oka a bűn, amely az élő Isten iránti hűtlenség, engedetlenség: „Elhagyták az Urat!” (12) Ez minden baj oka.
Innentől kezdve rohanunk lefelé a lejtőn. Isten nélkül nincs áldás, nincs erő és öröm, az életnek nincs célja és értelme, az öncélú élet pedig a halálba rohan. Isten népe, amint idegen isteneket imádott, elhagyta ereje, nem tudott ellent állni ellenségeinek (14), és nemzedékről nemzedékre egyre megátalkodottabbak lettek (19). Minden „fejlődésnek” nevezett ívet tudunk-e így is szemlélni? Hitben, életben, szeretetben, erkölcsben fejlődtünk-e? Isten nélkül csak a megátalkodottság, a szorult helyzet nyomorúsága, a halál ereje nő. Isten ma is megpróbál bennünket, hiszen sokféle nép között, sokféle világban élünk, mint a Bírák korában (22–23). Megállunk-e a hitben? (1Korinthus 16,13)
Micsoda felfoghatatlan kegyelem: Isten mégis engedetlen népe után nyúlt, megkönyörült rajtuk a legnagyobb nyomorúságban is, szabadítót küldött számukra, akit maga az Úr ruházott fel erővel (18). Minden ószövetségi bíró egy ilyen szabadító volt, akik az egyetlen szabadítóra, Jézus Krisztusra mutattak. Isten Őbenne a kárhozat, elveszett élet szorultságából emelt ki bennünket, könyörülő, megváltó szeretetével. Más szabadítót ne várjunk! Ragadjuk meg azt, aki minket megragadott (Filippi 3,12), hogy szorult helyzetünk mélységeiből tágas térre jussunk! (Zsoltárok 18,20)