„...kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek. ” ApCsel 11,27–30
27 Ezekben a napokban próféták jöttek le Jeruzsálemből Antiókhiába. 28 Előállt egyikük, név szerint Agabosz, és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Klaudiusz idejében. 29 A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek. 30 Ezt meg is tették, és elküldték Barnabással és Saullal a gyülekezet elöljáróihoz.
Bibliaolvasó kalauz – Sándor Balázs igemagyarázata
A hatalmas Isten kommunikációját semmi nem akadályozhatja. Ő maga választja ki, hogy a céljának legmegfelelőbb módon szólítsa meg az embert. Ha akar, közvetlenül szól, vagy álomban, esetleg a természet vagy a történelem által. Manapság leginkább igéje és Szentlelke által szól hozzánk. Azért szól, hogy felkészítsen, eligazítson, bátorítson minket. Attól, hogy Jézus a mennyben van, mi beszélgethetünk vele. Ő szól, üzen nekünk, hogy semmi ne érjen váratlanul minket, ahogy az éhínségre is figyelmeztette az első keresztyéneket.
RÉ 359 MRÉ 340
„Majd én veled leszek…” Bírák 6,12–24
11 Azután eljött az Úr angyala, és leült Ofrában a cserfa alatt, amely az Abíezer nemzetséghez tartozó Jóásé volt. A fia, Gedeon éppen búzát csépelt a présházban, hogy megmentse Midján elől. 12 Az Úr angyala megjelent neki, és így szólt hozzá: Az Úr veled van, erős vitéz! 13 Gedeon azonban ezt mondta neki: Kérlek, Uram, ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez? Hol vannak mindazok a csodák, amelyekről atyáink beszéltek nekünk, amikor azt mondták, hogy az Úr hozott föl bennünket Egyiptomból? Most meg eltaszított minket az Úr, és Midján kezébe adott! 14 Az Úr ekkor odafordult hozzá, és azt mondta: Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt Midján markából! Én küldelek téged! 15 Gedeon ezt mondta neki: Kérlek, Uram, hogyan szabadítsam meg Izráelt? Hiszen az én nemzetségem a leggyengébb Manasséban, atyám házában pedig én vagyok a legfiatalabb! 16 Az Úr így válaszolt neki: Én majd veled leszek, és úgy megvered Midjánt, mintha csak egyetlen ember volna. 17 Erre ő így szólt hozzá: Ha elnyertem jóindulatodat, adj nekem egy jelet, hogy valóban te vagy az, aki velem beszél! 18 Ne távozz el innen, míg vissza nem jövök hozzád, ki nem hozom ajándékomat, és eléd nem teszem. Ő így felelt: Itt maradok, amíg visszatérsz! 19 Ekkor Gedeon elment, és elkészített egy kecskegidát meg egy véka lisztből néhány kovásztalan kenyeret. A húst egy kosárba tette, a hús levét meg egy fazékba, azután kivitte hozzá a cserfa alá, és odatette eléje. 20 Az Isten angyala ezt mondta neki: Vedd a húst és a kovásztalan kenyereket, tedd le erre a sziklára, és öntsd rá a levét! Ő így is tett. 21 Ekkor az Úr angyala kinyújtotta a kezében levő botot, és a végével megérintette a húst meg a kovásztalan kenyereket. Erre a sziklából tűz csapott ki, és megemésztette a húst meg a kovásztalan kenyereket. Az Úr angyala pedig eltűnt a szeme elől. 22 Amikor Gedeon látta, hogy az Úr angyala volt az, ezt mondta Gedeon: Jaj nekem, Uram, ó, Uram, mert az Úr angyalát láttam színről színre! 23 Az Úr azonban azt mondta neki: Békesség neked, ne félj, nem halsz meg! 24 Ezért Gedeon oltárt épített ott az Úrnak, és így nevezte el: Az Úr a békesség. Még ma is ott van ez Ofrában, az Abíezer nemzetség földjén.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(16) „Majd én veled leszek…” (Bírák 6,12–24)
Gedeon, a fosztogató mindjániak miatt, egy présházban, vagyis egy földbe vájt üregben, éppen búzát csépelt. Gedeon nem éppen egy erős vitéz; ott kuksol a présházban, hogy elbújva, a termést megóvja a fosztogatóktól (6,11). A hitében sem a legerősebb vitéz, hiszen kérdése a mindenkori emberi kérdés: „Ha velünk van az Úr, miért ér bennünket mindez? Hol vannak mindazok a csodák, amelyeket véghezvitt az Úr?” (12–14) Gedeon, nyomorúságában rákérdez az Isten jelenlétének csodájára, miközben először észre sem veszi, hogy ő már ennek a csodának a részese.
Gedeon elhívása és Mózes elhívása hasonló (2Mózes 3). Isten elküldi őket a szolgálatba. Ők visszakoznak: kik ők, hogy ezt megtegyék, hiszen ők a legszegényebbek és a legkisebbek. Erre kapják az Úr bátorító, mindenre elégséges válaszát: „Majd én veled leszek!” (14–16) Ennek az isteni bátorításnak jelét is kapják (17–22). Számos isteni jeltől hemzseg az életünk, nem is beszélve arról, hogy Isten az eseményeknek is az Ura, övéi életében csak úgy történhet, ahogy történik: áldott vezetés alatt állunk. Gedeonról kiderül, hogy milyen erős ő, az Úrban. A feltámadott Jézus Krisztus megerősít bennünket (Filippi 4,13). Erőnk önmagában mit sem ér, illetve csak rombolásra elegendő. Isten kezében azonban életünk úgy erősödik meg, hogy mások számára is áldássá leszünk. Isten velünk van (Máté 1,23). Jézus Krisztus felment a mennybe, hogy Igéje és Lelke által mindenütt jelen legyen, ahol küldetésben állnak (Máté 28,18–20), ahol segítségül hívják az Úr nevét (Róma 10,13).
„Majd én veled leszek, és úgy megvered Midjánt…” (16) Mire erősít meg bennünket az Isten, a mennybe ment Krisztus Lelke által? Isten népének fel kell vállalnia a maga gyengeségét, miközben elfogadhatja Isten megerősítő kegyelmét, amely szolgálatba küld. Ez a szolgálat, a környező világban, nem keresi, főként nem provokálja ki a konfliktusokat; de nem is bújhat meg egy présházban, a saját túlélését szolgáló gabonáját csépelve, netán a saját kis békességét élvezve. Az Urat szolgálva, az Ő erejével, előlépünk az evangéliummal, és ezért, ha szükséges, felvállaljuk a konfliktusokat. Nem keressük, nem provokáljuk ki azokat, de felvállaljuk, ha kell! Ugyanakkor ki kell mondani, hogy a ránk bízott üzenet, Jézus Krisztus megváltó és békességet szerző evangéliumának ügye, egy határon túl, a konfliktusokat sem vállalhatja fel. Az lehetetlen, hogy Jézus Krisztus megváltó szeretetének örömhírét és békességszerző evangéliumát, az örök élet Igéjét úgy hirdessük, miként Izráel úgy megverte Midjánt, hogy az soha többé nem állt fel (16). Jézus Krisztus igazsága így nem hirdethető. Az agresszív konfliktusok felvállalása nem méltó a Krisztus ügyéhez; még akkor sem, ha miénk is az igazság, meg a békesség, meg az erő, meg az ígéret: „Békesség neked, ne félj, nem halsz meg!” (23). Azért a miénk ez az ígéret, hogy másé is legyen…
Hadd tegyem végezetül „zárójelben” hozzá mindezekhez! Remélem, imatémám, hogy megadatik földi életünknek az az ideje is, amikor Istennek kedves módon, minden konfliktus közül kivonulva, a saját fügefánk alatt, igenis élvezhetjük a saját békességünk és gabonánk örömét, a mieink között, bármilyen idegen és bántó nyilvánosság nélkül, elbújva a saját portánk zugaiba. Jó lesz az!