„Abban az időben nem csekély zavargás támadt az Úr útja miatt” ApCsel 19,23–40
23 Abban az időben nem csekély zavargás támadt az Úr útja miatt. 24 Mert egy Demeter nevű ötvös, aki ezüstből kis Artemisz-templomokat készített, nem csekély keresethez juttatta a kézműveseket. 25 Ez az ember összegyűjtötte a kézműveseket, valamint a hasonló foglalkozásúakat, és így szólt hozzájuk: Férfiak, tudjátok, hogy ebből a mesterségből származik a mi jólétünk. 26 De látjátok és halljátok, hogy nemcsak Efezusban, hanem szinte egész Ázsiában nagy tömeget nyert meg és vezetett félre ez a Pál, aki azt mondja, hogy amiket emberkéz alkot, azok nem istenek. * 27 Nemcsak az a veszély fenyeget azonban, hogy a mesterségünk csődbe jut, hanem az is, hogy a nagy istennőnek, Artemisznek a templomát is semmibe veszik, és így ő, akit egész Ázsia és az egész földkerekség tisztel, el fogja veszteni dicsőségét. 28 Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek, és így kiáltoztak: Nagy az efezusi Artemisz! 29 A zűrzavar kiterjedt az egész városra. Majd megragadva a makedón Gájuszt és Arisztarkhoszt, Pál útitársait, egy akarattal a színházba rohantak. 30 Pál is be akart menni a nép közé, de őt nem engedték a tanítványok. 31 Néhány tartományi főtisztviselő, aki barátja volt, szintén üzent neki, és kérte, hogy ne menjen el a színházba. 32 Ott pedig az egyik ezt, a másik azt kiáltozta, a gyűlésben ugyanis nagy volt a zűrzavar, és a legtöbben azt sem tudták, miért jöttek össze. 33 A tömegből előszólították Alexandroszt, mivel a zsidók őt tuszkolták előre; Alexandrosz pedig intett a kezével, hogy védőbeszédet akar mondani a nép előtt. 34 De amikor felismerték, hogy zsidó, egyetlen kiáltás tört ki mindenkiből, és ezt lehetett hallani mintegy két órán át: Nagy az efezusi Artemisz! 35 Végre a város jegyzője lecsendesítette a sokaságot, és így szólt: Efezusi férfiak, van-e olyan ember, aki ne tudná, hogy Efezus városa a nagy istennő, Artemisz templomának és az ő égből leszállt képének az őrizője? 36 Mivel tehát ezt senki nem vitathatja, nyugodjatok meg, és ne kövessetek el semmiféle meggondolatlanságot! 37 Mert idehoztátok ezeket az embereket, akik nem templomrablók, és nem is káromolják a mi istennőnket. 38 Ha tehát Demeternek és a hozzá tartozó kézműveseknek panaszuk van valaki ellen, vannak törvénykezési napok, és vannak helytartók, pereljenek ott egymással! 39 Ha pedig ezenkívül van valami kívánságotok, azt törvényes népgyűlésen kell elintézni. 40 Mert így is az a veszély fenyeget minket, hogy lázadással vádolnak a mai nap miatt, nincs ugyanis semmiféle ok, amellyel meg tudnánk magyarázni ezt a csődületet. Ezeket mondva feloszlatta a gyűlést.
Bibliaolvasó kalauz – Fekete Károly igemagyarázata
„Abban az időben nem csekély zavargás támadt az Úr útja miatt” (23). Az Úr útja miatt a bálványgyártók sokszor a közérdek köntösébe burkolják önérdeküket, mert az Élet Istene veszélyezteti a termékenység mindenkori bálványait. Sőt, az Úr útja csődbe juttatja a jól jövedelmező bálványgyártó műhelyeket. Érdekvesztésük lázadást, fejetlenséget, zűrzavart szít, ezért mi, akik körül vagyunk véve „artemiszekkel”, jegyezzük meg: amiket emberkéz alkot, azok nem istenek (26)! Az élet alkotója az egyetlen Isten!
RÉ 49 MRÉ 49
„Mi marad nekem?” Bírák 18,11–31
11 Útnak indult tehát Dán nemzetségéből, Corából és Estáólból hatszáz fölfegyverzett ember. 12 Fölvonultak, és tábort ütöttek Kirjat-Jeárímnál Júdában. Ezért hívják azt a helyet Dán táborának még ma is; ott van ez Kirjat-Jeárím mögött. 13 Majd továbbvonultak Efraim hegyvidékére, és eljutottak Míká házához. 14 Ekkor az az öt ember, aki elment kikémlelni Lajis földjét, ezt mondta testvéreinek: Tudjátok-e, hogy ezekben a házakban van éfód és házibálvány, faragott és öntött bálványszobor? Ugye tudjátok, mit kell tennetek? 15 Ekkor betértek oda. Bementek az ifjú lévita házába – ez is Míká háza volt –, és békességgel köszöntötték. 16 A dániak hatszáz fölfegyverzett embere pedig elállta a kapu bejáratát. 17 Az az öt ember, aki elment kikémlelni azt a földet, fölment, behatolt oda, és magához vette a faragott bálványszobrot, az éfódot, a házibálványt és az öntött bálványt. A pap pedig ott állt a kapu bejáratánál, a hatszáz fölfegyverzett ember mellett. 18 Amikor tehát ezek bementek Míká házába, és magukhoz vették a faragott bálványszobrot, az éfódot, a házibálványt és az öntött bálványt, megkérdezte tőlük a pap: Mit csináltok? 19 Azok ezt felelték neki: Hallgass, fogd be a szád! Gyere velünk, légy a mi atyánk és papunk! Mi jobb neked: ha egy ember házának vagy a papja, vagy ha Izráelben egy egész törzsnek vagy nemzetségnek vagy a papja? 20 Tetszett ez a dolog a papnak, magához vette hát az éfódot, a házibálványt meg a faragott bálványszobrot, és beállt a nép közé. 21 Azután továbbmentek, de az asszonyokat és a gyermekeket, a jószágot és az értékes holmit a menet élére állították. 22 Alig távoztak el Míká házától, máris fegyverbe szólították a Míká házában és a háza környékén lakó embereket, és a dániak nyomába eredtek. 23 Kiáltoztak a dániak után, mire azok visszafordultak, és azt kérdezték Míkától: Mit akarsz, hogy fegyverbe szólítottad embereidet? 24 Ő azt felelte: Elvittétek isteneimet, amelyeket csináltattam, meg a papomat, és elmentetek! Mi marad nekem? És még ti kérditek, hogy mit akarok? 25 De a dániak azt mondták neki: Egy szót se halljunk többet, különben rátok támadnak ezek a nekikeseredett emberek, és akkor elveszíted mind a saját, mind a házad népe életét! 26 Azzal a dániak továbbmentek a maguk útján. Míká pedig megfordult és hazament, mert látta, hogy azok erősebbek nála. 27 Elvitték tehát, amit Míká csináltatott, meg a papját is, aki nála volt. Azután rátámadtak Lajisra, a nyugalomban és biztonságban élő népre, kardélre hányták őket, a várost pedig fölperzselték. 28 Senki se menthette meg őket, mert Szidóntól messze estek, és nem volt senkivel kapcsolatuk, mert a város Bét-Rehób völgyében feküdt. Azután a dániak újra fölépítették a várost, és letelepedtek benne. 29 A várost ősatyjukról, Dánról Dánnak nevezték el, aki Izráel szülöttje volt. Azelőtt Lajis volt annak a városnak a neve. 30 Azután a dániak felállították maguknak a faragott bálványszobrot, és Jónátán, Gérsóm fia, Manassé unokája meg az ő fiai lettek Dán törzsének a papjai egészen addig, amíg az ország népét fogságba nem hurcolták. 31 Így állították fel maguknak azt a faragott bálványszobrot, amelyet Míká csináltatott, és ott volt ez mindaddig, amíg Isten háza Sílóban volt.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(24) „Mi marad nekem?” (Bírák 18,11–31)
Hányszor, de hányszor láttam pont ilyen esetet, mint amilyet Míká átélt. Most, bűnbánattal, hadd fogalmazzak kollektív módon! Éljük az életünket, észre sem vesszük, ahogy kialakítjuk életünk bálványait, „házi szentélyeit”, saját életünk fontos, biztonságosnak hitt pontjait – amelyek nélkül nem lehet élni –, de amelyekről nem is tudjuk, hogy olyannyira irányítanak és meghatároznak bennünket, hogy már az élő Isten egyetlen, első helyét vették át az életünkben, tehát bálványokká lettek.
Aztán történik valami… Jött Dán törzse, akik új lakóhelyet kerestek, és Míká házának korábbi vendégszeretetét úgy hálálták meg, hogy nagy sokasággal betörtek Míkához – hatszázan egy ellen – és elvitték a drága pénzen, ezeregyszáz ezüstért (17,2) készített házi bálványát, meg elcsábították a maszek vallását legalizáló lévitáját. Teljesen feldúlták Míká, saját maga számára berendezett, életét; noha korábban Míká sem volt kíméletes másokkal, hiszen saját anyját is meglopta. De mindig más, ha a dolgok velünk történnek meg; ha mi éljük át, hogy elvették azt, amit eddig sikerült felépítenünk. Önvizsgálatra hív ez a történet! (11–22)
Megrendítő, ahogy ez a sokféleképpen megtévedt Míká kétségbeesve felkiált: „Mi marad nekem?” Mi marad nekünk, ha életünk biztonságosnak hitt bástyáit lerombolják? Megtörténhet velünk is, hogy valami történik, jönnek mások, elveszik életünk bálványait, sikereit, kincseit; mi pedig kétségbeesve felkiáltunk: „Mi marad nekünk?!” Erre válaszként, ráadásként megkapjuk azt, hogy fogjuk be a szánkat, ne merjünk panaszkodni, vagy a fájdalmunkat kimutatni; örüljünk, hogy még élünk (23–25).
A bálvány nélküli, élő hit ott kezdődik, amikor az ember igazán szembesül ezzel a kérdéssel: Mi marad nekünk az élő Isten nélkül? Hiszen, ha már „itt” mindent kivesznek a kezünkből, vagy minden kihullik a kezünkből, és még ránk is kiabálnak, hogy ne merjünk nyögni se emiatt – láttam már ilyet – akkor döbbenünk rá, hogy mennyi bálvánnyal volt terhelt az életünk. A hit ott kezdődik, amikor az ember megadja magát a legerősebbnek (26), aki úgy a legerősebb, hogy irgalmas, minket megtisztító szeretetével még a halált és a bűnt is legyőzte. Jöjj, Urunk, feltámadott Jézus Krisztus, örök élet királya, Te vedd kézbe az életünket; és cselekedd, hogy mindent a Te kezedből vehessünk el e-világban, és oda tudjuk majd visszaadni azokat!