„...a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe. Hogy mi ér ott engem, nem tudom...” ApCsel 20,17–38
17 Milétoszból azután elküldött Efezusba, és magához hívatta a gyülekezet véneit. 18 Mikor azok megérkeztek hozzá, ezt mondta nekik: Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, amelyen Ázsiába léptem, hogyan viselkedtem közöttetek az egész idő alatt: * 19 szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek. 20 Semmit sem hallgattam el abból, ami hasznos, hanem inkább hirdettem és tanítottam azt nektek nyilvánosan és házanként. 21 Bizonyságot tettem zsidóknak is meg görögöknek is az Istenhez való megtérésről és a mi Urunkban, Jézusban való hitről. 22 És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe. Hogy mi ér ott engem, nem tudom, 23 csak azt, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám. 24 De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. 25 És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki. 26 Ezért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok. 27 Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát. 28 Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. 29 Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, 30 sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik hazugságokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. 31 Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat. 32 Most pedig Istenre bízlak titeket és kegyelme igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében. 33 Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam, 34 sőt ti jól tudjátok, hogy a magam szükségleteiről meg a velem levőkéről ezek a kezek gondoskodtak. 35 Mindezekben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” 36 Miután ezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borulva imádkozott. 37 Valamennyien nagy sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és csókolgatták őt. 38 Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem fogják őt viszontlátni. Azután kikísérték a hajóhoz.
Bibliaolvasó kalauz – Bátki Dávid Géza
„...a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe. Hogy mi ér ott engem, nem tudom...” (22). Pál nem ok nélkül siet, szent célja van, s azt is tudja, hogy nincs visszaút. Különös teher ez, amely a mélységeket és magasságokat egyszerre hordozza. Mégis biztonságot ad a tudat, hogy nem a maga akarata, hanem a Lélek munkája az, amit végez. Bár Pálra „fogság és nyomorúság vár” (23) teljes elszántsággal kész meghozni bármilyen áldozatot. Búcsúzó szavai nekünk is irányt mutatnak: „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra...” (28).
RÉ 275 MRÉ 313
„…nem tudták, hogy milyen veszedelem szakad rájuk.” Bírák 20,29–48
29 Izráel ezután csapatokat állított lesbe Gibea körül. 30 Majd fölvonultak Izráel fiai a benjáminiak ellen a harmadik napon, és csatarendbe álltak Gibeánál, mint azelőtt. 31 A benjáminiak is kivonultak a néppel szembe, és elszakadtak a várostól. Megint elkezdték vágni a népet, mint azelőtt, és halálra sebeztek mintegy harminc izráeli embert a nyílt mezőn és az országutakon, amelyek közül az egyik Bétel felé, a másik Gibea felé vezet. 32 A benjáminiak már ezt gondolták: Megint megverjük őket, mint először! De Izráel fiai előre megbeszélték: Futamodjunk meg, és szakítsuk el őket így a várostól, ki az országutakra! 33 Ezért az izráeli férfiak mind elhagyták állásaikat, de Baal-Támárnál újra csatarendbe álltak. A lesben álló izráeliek pedig előtörtek állásaikból Gibea közelében, 34 és egészen Gibea elé nyomultak, tízezer válogatott harcos, egész Izráelből. Akkor kemény csata kezdődött, és a benjáminiak nem tudták, hogy milyen veszedelem szakadt is rájuk. 35 Az Úr ugyanis vereséget mért Benjáminra Izráel előtt, és Izráel fiai azon a napon a benjáminiak közül huszonötezer-egyszáz embert pusztítottak el, akik a kardforgatásban mind jártasak voltak. 36 Amikor a benjáminiak látták, hogy vereséget szenvedtek, az izráeliek teret engedtek a benjáminiaknak, bízva azokban, akiket lesbe állítottak Gibeánál. 37 A lesben állók pedig sietve betörtek Gibeába; benyomultak a lesben állók, és kardélre hányták az egész várost. 38 Az izráeliek abban állapodtak meg a lesben állókkal, hogy azok majd füstjelet adnak a városból. 39 Amikor tehát az izráeliek meghátráltak a csata közben, és Benjámin elkezdte vágni őket, és halálra sebzett az izráeliek közül mintegy harminc embert, és már ezt gondolták: Nagyon megverjük őket, mint az első ütközetben! – 40 akkor felszállt a füst a városból. A benjáminiak hátrafordulva látták, hogy a város lángjai már az égig érnek. 41 Erre az izráeliek megfordultak, a benjáminiak pedig megrémültek, mert látták, hogy rájuk szakadt a veszedelem. 42 Ekkor az izráeliek elől a pusztába vezető út felé fordultak, de a harc ott is utolérte őket, és a városból jövők is pusztították a két tűz közé szorult népet. 43 Bekerítették Benjámint, üldözték és tiporták őket pihenés nélkül, egészen messze, Gibeától napkelet felé. 44 Így esett el tizennyolcezer benjámini ember, csupa vitéz férfi. 45 Ekkor irányt változtattak, és a puszta felé menekültek, a Rimmón-sziklához. De még az országutakon is levágtak ötezer embert. Utánuk nyomultak egészen Gidómig, és megint levágtak közülük kétezer embert. 46 Azon a napon tehát Benjáminból összesen huszonötezer kardforgatásban jártas ember esett el, csupa vitéz férfi. 47 Azután hatszáz férfi más irányba fordult, és elmenekült a pusztába, a Rimmón-sziklához, és ott maradtak a Rimmón-sziklánál négy hónapig. 48 Az izráeliek pedig újra a benjáminiak ellen fordultak, és kardélre hányták a városban lakó embereket, állatokat: mindent, amit csak találtak. Az ott található városokat is mind lángba borították.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(34) „…nem tudták, hogy milyen veszedelem szakad rájuk.” (Bírák 20,29–48)
Veszedelmes a magabiztosság. Benjámin törzse a harmadik ütközetnek, két győzelem után, nagy magabiztossággal vágott neki. Először úgy tűnt, hogy ezt is győzelemre viszik (32). Nem is hiányzott a magabiztosság a benjámini seregből. A magabiztosság azonban nem kedves az Úr előtt, mert a magabiztos ember, ha emlegeti is az Urat, valójában nem az Úrban, hanem önmagában bízik. Benjámin törzse nem is tudta, milyen veszedelem szakadt rájuk (34–35).
A magabiztosság csúcsáról veszedelmeset lehet zuhanni. A harmadik ütközetre nagyobb körültekintéssel készült Izráel. Seregüket két részre osztották, az egyik támadt Gibeától északnyugatra, a Bételbe vezető úton, a másik pedig lesben állt Gibeától délnyugatra. Az északnyugatra elhelyezkedett csapat futást színlelt, és elszakította Benjámin Gibeát védő seregét a várostól. Ezalatt a délnyugatra álló sereg elfoglalta a várost és felgyújtotta azt. Benjámin serege két tűz közé került és megsemmisült, Gibea és a többi benjámini város teljesen elpusztult. Benjámin törzse huszonhatezer kardforgató harcosából (20,15) huszonötezer esett el azon a napon (46). Négyszáz az előző napon eshetett el, mert a leírás szerint csak hatszázan maradtak Benjámin seregéből (47). Ezek elmenekültek egy hozzáférhetetlen kősziklára, a Bételtől keletre elterülő „Rimmón” kősziklás hegyére. Ezeket nem üldözték tovább, hanem előbb a városokat pusztították el, lakosaikkal együtt. Mi lesz a megmaradt hatszáz emberrel, társaik nélkül?
Bizony, nem árt tudni, hogy ez a világ veszedelmes hely. Itt soha nem bízhatjuk el magunkat, hanem minden napunkat csakis az Úr megtartó kegyelmére hagyatkozva, leborulva, alázattal kezdhetjük el. Ez a leborulás azonban bizonyosságot ajándékoz nekünk, miszerint bármi történik velünk, nem a pusztító veszedelem, hanem a veszedelem feletti végső győzelem a miénk, a feltámadott Úrban! Urunk, őrizz meg a bizonyosságban, ha veszedelem szakad ránk, mert ebben a világban minden megtörténhet, a legnagyobb veszedelem is ránk szakadhat; a „nagy fentről” hirtelen zuhanhatunk lefelé, mint Benjámin törzse. Nem is beszélve arról a rettenetről, amit itt olvasunk: Isten népe egymást irtja, tizenegy törzs összefogott egy törzs ellen, hogy teljesen megsemmisítsék azt, mert ők emberi erővel akarták a gonoszt is kitakarítani maguk közül (20,13). Igaz, hogy az Úr megítélte Benjámin törzsét, Gibea bűne miatt, ezért mért az Úr nagy vereséget Benjaminra. Ezt vegyük komolyan! De nagy baj az, amikor az Úr ítéletébe határtalan emberi indulat vegyül. Az már a gonosztól van. Ítéletes az is, ha ezt a kettőt összemossuk.
A gonoszt és a gonosz veszedelmet az Úr győzheti le, le is győzte! Az Úrban bízz, ne a másik ellen fordulj, ne légy elbizakodott, de legyen bizonyosságod! Amikor rád szakad a veszedelem, amikor bekerítenek, üldöznek, tipornak, halálra hajtanak (43) – akár olyan posztmodern módon, hogy lélegzetet sem hagynak venni, annyi a feladat, nincs pihenés, és sohasem jó senkinek semmi –, akkor menekülj a mi Kősziklánkhoz, maradj ott, pihenj meg. Egyelőre ott pihenni kell, egy ideig buzgólkodni sem szabad (47).