„Legyen meg az Úr akarata!” ApCsel 21,1–16
1 Amikor elbúcsúztunk tőlük, útnak indultunk, és egyenes irányban haladva Kószba érkeztünk, másnap Rodoszba, onnan pedig Patarába. 2 Ott találtunk egy Föníciába induló hajót: beszálltunk és elhajóztunk. 3 Miután Ciprust megpillantottuk, és bal kéz felől elhagytuk, Szíria felé tartottunk, és kikötöttünk Tíruszban, mert a hajó ott tette ki a rakományát. 4 Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig. Ők a Lélek indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. 5 Amikor pedig eltöltöttük ezeket a napokat, és elindultunk, hogy utunkat folytassuk, valamennyien elkísértek bennünket feleségükkel és gyermekeikkel a városon kívülre, és a tengerparton térdre esve imádkoztunk. 6 Ezután elbúcsúztunk egymástól, mi hajóra szálltunk, ők pedig visszatértek otthonukba. 7 Hajóutunk végére érve Tíruszból Ptolemaiszba jutottunk. Köszöntöttük a testvéreket, és ott maradtunk náluk egy napig. 8 Másnap elindultunk, és megérkeztünk Cézáreába. Bementünk Fülöp evangélista házába, aki a hét diakónus egyike volt, és nála maradtunk. 9 Neki volt négy hajadon leánya, akik prófétáltak. 10 Már több napja ott voltunk, amikor lejött Júdeából egy Agabosz nevű próféta. 11 Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: Így szól a Szentlélek: Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják. 12 Amikor ezt meghallottuk, a helybeliekkel együtt arra kértük Pált, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. 13 De Pál így felelt: Miért sírtok, és miért keserítitek meg a szívemet? Hiszen én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért. 14 Amikor pedig nem hagyta magát meggyőzni, megnyugodtunk, és azt mondtuk: Legyen meg az Úr akarata! 15 E napok után felkészültünk, és felmentünk Jeruzsálembe. 16 Velünk jött néhány cézáreai tanítvány is, akik elvezettek egy régi tanítványhoz, a ciprusi Mnászónhoz, hogy az ő vendégei legyünk.
Bibliaolvasó kalauz – Bátki Dávid Géza
„Legyen meg az Úr akarata!” (14). Mintha egy furcsa kettősség lenne ebben a részben. A tanítványok „...a Lélek indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe” (4). Közben Pál is „...a Lélektől kényszerítve” (20,22) megy oda. Lélek által menni vagy maradni? Agabosz próféciája mindenki előtt nyilvánvalóvá teszi, mi vár Pálra, s bármily furcsa is, mindannyian a Lélek által szólnak. A tanítványok és Pál is, így békélnek meg. Engedjünk akkor is, amikor az nem könnyű, hogy az Úr akaratában mi is békességet leljünk.
RÉ 399 MRÉ 481
„…megszánták testvérüket, Benjámint…” Bírák 21
1 Az izráeli férfiak így esküdtek meg még Micpában: Senki se adja közülünk benjáminihoz feleségül a leányát! 2 Majd ismét elment a nép Bételbe, és ott ültek estig az Isten színe előtt, fennhangon sírva és zokogva, 3 és azt mondták: Ó, Uram, Izráel Istene! Miért is történt ez Izráelben? Miért hiányzik ma egy törzs Izráelből? 4 Másnap korán fölkelt a nép, oltárt építettek ott, és égőáldozatokat meg békeáldozatokat mutattak be. 5 Akkor ezt mondták Izráel fiai: Van-e valaki, aki nem jött el Izráel törzsei közül az Úrhoz a gyülekezetbe? Mert az az erős eskü hangzott el, hogy aki nem jön el az Úrhoz Micpába, halállal lakoljon. 6 Izráel fiai ugyanis megszánták testvérüket, Benjámint, és azt mondták: Kivágatott ma egy törzs Izráelből! 7 Honnan szerezzünk feleséget a megmaradtaknak? Hiszen mi megesküdtünk az Úrra, hogy nem adjuk hozzájuk leányainkat feleségül. 8 Ezért kérdezték: Van-e valaki Izráel törzsei közül, aki nem jött el az Úrhoz Micpába? És kiderült, hogy Jábés-Gileádból nem jött el senki a gyülekezet táborába. 9 Mert amikor összeszámolták a népet, kiderült, hogy senki sem volt ott Jábés-Gileád lakosai közül. 10 Akkor odaküldött a közösség tizenkétezer harcost, és megparancsolták nekik: Menjetek, hányjátok kardélre Jábés-Gileád lakosait, még az asszonyokat és gyermekeket is! 11 Ezt tegyétek: Irtsatok ki minden férfit és minden olyan nőt, aki férfival hált! 12 Találtak azonban Jábés-Gileád lakosai között négyszáz hajadon leányt, akiknek még nem volt férfival dolguk, nem háltak senkivel. Ezeket elvitték a sílói táborba, amely Kánaán földjén volt. 13 Akkor követeket küldött az egész közösség, hogy beszéljenek a benjáminiakkal, akik a Rimmón-sziklán voltak, és ajánljanak békét nekik. 14 Benjámin azonnal vissza is tért, és átadták nekik azokat, akiket életben hagytak a jábés-gileádi nők közül. De így sem jutott nekik elég. 15 A nép bánkódott Benjámin miatt, mivel az Úr ilyen rést ütött Izráel törzsein. 16 Akkor ezt mondták a közösség vénei: Honnan szerezzünk feleséget a megmaradtaknak? Hiszen elpusztultak a benjámini asszonyok. 17 Ezt mondták ugyanis: A birtok a megmenekült benjáminiaké, mert nem szabad eltörölni egyetlen izráeli törzset sem. 18 De mi nem adhatjuk hozzájuk leányainkat feleségül, mert ilyen esküt tettek Izráel fiai: Átkozott az, aki feleséget ad Benjáminnak! 19 Akkor ezt mondták: Évenként ünnepet tartanak az Úrnak Sílóban, amely Bételtől északra fekszik, napkeletre attól az országúttól, amely Lebónától délre, Bételből Sikembe vezet. 20 Ezt parancsolták tehát a benjáminiaknak: Menjetek el, és álljatok lesbe a szőlőkben! 21 És ha látjátok, hogy jönnek a sílói leányok, körtáncot járva, akkor jöjjetek elő a szőlőkből, és ragadjon el feleségül egyet mindenki magának a sílói leányok közül, azután menjetek el Benjámin földjére! 22 Ha pedig eljönnek apáik vagy a testvéreik, hogy pereljenek velünk, akkor ezt mondjuk majd nekik: Könyörüljetek rajtuk, hiszen nem tudtunk mindenkinek háborúban feleséget szerezni. Ti pedig nem magatoktól adtátok nekik őket, ezért nem terhel vétek benneteket. 23 A benjáminiak így is cselekedtek: ahányan csak voltak, feleséget szereztek maguknak a táncolók közül, elrabolva őket. Azután elmentek, hazatértek örökségükbe, felépítették városaikat, és letelepedtek bennük. 24 Izráel fiai pedig ezek után szétoszlottak, mindenki a maga törzséhez és nemzetségéhez. Elment tehát onnan mindenki a maga örökségébe. 25 Abban az időben nem volt király Izráelben: mindenki azt csinálta, amit jónak látott.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(6) „…megszánták testvérüket, Benjámint…” (Bírák 21)
A gonosz ellen fel kell venni a harcot! De a gonoszt csakis az Úr győzheti le! Isten őrizzen meg bennünket attól, hogy az Úrra hivatkozva, de mégis gyarló emberi indulattal kezdjünk el harcba szállni a gonosszal. Istené az ítélet, a mi harcunk a gonosz ellen, a krisztusi irgalomban nyilvánulhat meg. Ez így szépen hangzik, de a jelentését mindjárt pontosítjuk.
Sok itt, ebben az igeszakaszban, az emberi megoldás, még akkor is, ha azt olvassuk, hogy az Úr ütötte a rést Izráelen, amikor Benjámin törzse majdnem kiveszni látszott (15). Valahogy összekeveredik itt az Isten ítélete és az emberi indulat és meggondolatlanság. Olvasunk itt két felelőtlen esküről is. Az egyik arra vonatkozik, hogy nem adják lányaikat benjámini férfihoz feleségül (1). Aztán amikor mégis elsiratják Benjámin törzsének hiányát, akkor lányokat rabolnak a megmaradt benjámini férfiaknak. Így a lányoknak szülei nem szegték meg az esküjüket, mert nem adták oda a lányaikat, hanem úgy vették el azokat mások (15–23).
Olvasunk itt egy másik felelőtlen, emberi indulatból mondott esküről is, amelyben azt fogadják meg, hogy halállal lakoljon mindenki, aki az izráeli törzsekből nem jön el Micpába, ahol Benjámin további sorsáról döntenek (5). Ennek az eskünek a kötelezvényeként egy újabb várost irtanak ki, hiszen Jábés-Gileádból nem jött el senki a gyűlésre. De mégsem irtanak ki mindenkit, mert a négyszáz szűz leányt a Rimmón-kősziklán elrejtőzött benjámini férfiakhoz akarják adni, hogy ezzel helyreállítsák Benjámin törzsét (8–14).
Egyszerre olvasunk itt szánalomról és gyilkos indulatról; az indulatból tett, felelőtlen eskü megtartásáról, és mégis az ügyes, „jogászkodó” kibúvó megtalálásáról. Igen gyarló, igen emberi, nagyon megváltás után kiáltó ez az egész, amit itt olvasunk.
A megoldás halvány napsugara ott kel fel, ahol a törzsek elkezdenek sírni, bánkódni, testvérük miatt, mintegy megítélve korábbi indulatukat (1–4); amikor elkezdték megszánni testvérüket (6). Sok sötétség keveredik még ebbe a hajnali sugárba; várni kell még a naptámadatra! Minket azonban már meglátogatott a felkelő nap, és az örök élet fénye ragyogott fel felettünk, akik a halál árnyékának völgyében járunk, életünk megannyi nyomorúságos ellentmondásaival (Lukács 1,78). Nincs más járható út, csak a bűnbánat, az újjászületés, az emberi indulatokból való megtérés, felvállalva a krisztusi indulat minden kockázatát.
Életem során mindig akkor döntöttem jól, csak abban volt isteni békességem, amikor a legméltatlanabb helyzetben is vártam a krisztusi út lehetőségére, és nem indulatból, nem zsigerből válaszoltam. Ha nem vártam, ha indulatból nekimentem az „ügynek”, mindig újabb és újabb hibákat követtem el; bármennyire is azt éreztem, hogy az adott „inzultus” már minden határon túlvan, tehát szólni kell, lépni kell, itt nekem van „igazam”. Az imádságos várakozást, lehiggadást áldotta meg az Úr (Ézsaiás 30,15), közben Ő cselekedett, és megmutatta a megoldást. Még akkor is ez az egyetlen út, ha a krisztusi szeretettel folyamatosan visszaélnek. Isten azonban megőrzi övéit; azokat, akik a krisztusi úton járnak, és nem engedi a határtalan visszaélést. Hiszen, ha kell, majd Ő – aki ítélő Isten is – közbelép, sakkban tart, vagy levesz néhány figurát a tábláról… De ezt Ő teszi meg, nem mi.