„Nekem ugyanaz az Istenbe vetett reménységem, amit ők maguk is várnak,...” ApCsel 24,10–21
10 Amikor a helytartó intett Pálnak, hogy beszélhet, ő így szólt: Mivel tudom, hogy sok éve vagy már bírája ennek a népnek, nagyobb bizalommal védekezem a magam ügyében. 11 Magad is meggyőződhetsz arról, hogy alig tizenkét napja jöttem fel Jeruzsálembe imádkozni. 12 De nem láttak engem sem a templomban, sem a zsinagógákban, sem a városban bárkivel is vitatkozni vagy a nép között lázadást szítani. 13 Azt sem tudják rám bizonyítani, amivel most vádolnak. 14 De azt megvallom előtted, hogy én a szerint a tanítás szerint, amelyet ők eretnekségnek mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, hogy hiszek mindabban, ami megfelel a törvénynek, és ami meg van írva a próféták könyvében. 15 Nekem ugyanaz az Istenbe vetett reménységem, amit ők maguk is várnak, hogy lesz feltámadásuk mind az igazaknak, mind a gonoszoknak. 16 Ezért magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt. 17 Több év múltán eljöttem népemhez, hogy adományokat adjak, és áldozatokat mutassak be. 18 A tisztulási fogadalom teljesítése közben talált rám a templomban néhány Ázsiából való zsidó, nem pedig csődületben vagy lázítás közben. 19 Nekik kellett volna megjelenniük előtted, és vádolniuk engem, ha valami panaszuk van ellenem. 20 Vagy mondják meg ezek maguk, találtak-e bennem valamilyen vétket, amikor a nagytanács előtt álltam. 21 Ha csak azt a kijelentést nem, amelyet közöttük állva kiáltottam: A halottak feltámadása miatt vádolnak engem ma előttetek!
Bibliaolvasó kalauz – Futó Zoltán igemagyarázata
Ha neked kellene számot adnod az elmúlt hétről, vagy az elmúlt évről, tudnál-e olyan nyugodt, tiszta lelkiismerettel, tiszta szívvel beszélni a tetteidről, amint Pál tette? Nem a vádaskodás a legrosszabb, hanem az, ha annak alapja van. Imádkozzunk Krisztus segítségéért, hogy megtisztult, nemes, Istent dicsőítő életet tudjunk élni akkor is, amikor látnak mások, s akkor is, amikor csak magunkban vagyunk.
RÉ 35 MRÉ 35
„Többet ér a szegény, de bölcs gyermek a vén, de ostoba királynál…” Prédikátor 4,13–17
13 Többet ér a szegény, de bölcs gyermek a vén, de ostoba királynál, aki nem ismeri el, hogy figyelmeztetésre szorul. 14 Amaz a fogházból is kikerül, és király lesz, még ha szegénynek született is emennek az uralkodása idején. 15 Láttam, hogy aki csak él, és jár-kel a nap alatt, a másikkal, a gyermekkel tart, aki amannak a helyébe lép. 16 Határtalanul nagy az a nép, amelynek élére kerül. De az utána következők már nem örülnek neki. Mert ez is hiábavalóság és hasztalan erőlködés. 17 Megfontoltan járj, amikor Isten házába mégy! Többet ér, ha hallgatva járulsz oda, mint ha áldozol az ostobák módjára, akik nem tudják, hogy rosszat tesznek!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(13) „Többet ér a szegény, de bölcs gyermek a vén, de ostoba királynál…” (Prédikátor 4,13–17)
Ez az igeszakasz kapcsolódik a fejezet első szakaszához, amelyben előttünk áll az elnyomás kérdése (1–3). Ezért most mi is visszaugrunk ide. A szentíró maga előtt látja az elnyomottak könnyeit és mérhetetlen szenvedéseit, miközben nem segít rajtuk senki. Sokféle elnyomás nyomorgathat minket, de mindegyiknek szenvedés a következménye.
A prédikátor az elnyomás kapcsán felveti az első kérdést, amely a szenvedésekre irányul: Valóban létezhet a szenvedésnek egy olyan foka, amikortól fogva jobb meghalni, mint élni? A prédikátor azonban ennél is továbbmegy, amikor felveti, hogy ezekre a helyzetekre gondolva jobb lehet a nemlétezés, azaz jobb lett volna meg sem születni, mint részesülni azokból a gonoszságokból, amelyek jelen vannak a nap alatt (4,3). A hívő ember ilyenkor csakis egyet tehet – hiszen Isten az élet Ura, nem az ember –, azért könyörög, hogy mielőbb hívja haza a gyötrődőt az Úr. A határt, az élet és halál mezsgyéjén, soha nem húzhatja meg az ember, csakis az Isten. Ugyanakkor a tényleges elnyomás és mindenfajta szenvedések között gyötrődve nagyon súlyos kérdések ezek!
Az elnyomás kérdésének másik oldala így hangzik: Tudunk-e helyesen élni azzal a szabadsággal, amit Isten ajándékozott nekünk? Másként fogalmazva: Ma van elnyomás, vagy nincs? Ha szabadságban élünk, kényszerek nélkül, akkor is szükséges a rend, az irány, a hatalom, az ünnep és a munka egyensúlya; amely nem gürcöl, tud hálát adni, tud megállni, megelégedni annyival, ami a „markába elfér” (4,6); de tud szorgalommal tevékenykedni; mindenekelőtt pedig mindenben az élő Isten vezetését fogadja el, az Ő uralmát.
*
Az elnyomás harmadik kérdése az elnyomó hatalomra irányul.
Minden „király” imádkozzon azért, hogy a hatalom nehogy ostobává tegye őt.
A hatalom ideig való, jön az újabb uralkodó, a régit elfelejtik, és az újért rajonganak – főleg, ha szegényből lett „királlyá”, ahogy az Ige mondja –; vagyis a csoda, a hatalom esetében, hamar megkopik, és megint valaki új kell.
Innentől kezdve a régi uralkodót ostobának tartják, és a szegényből lett, királlyá emelkedett, bölcsnek titulált, új uralkodóra tekint mindenki, nagy várakozással, mint a mesében (13–15).
Aztán ennek a szegényből lett, először rajongással körülvett királynak is lejár majd az ideje, és ugyanúgy jár, mint az elődje; a következő nemzedék már nem neki örül (16). Kit tisztelünk manapság? Senkit. Nincsenek kiemelkedő példák, igazodási pontok; homályos a látóhatár. Rajongásunk helytelen, annak tárgya pedig folyton változik. Minden bizonytalan.
Mindenki az új királytól vár mindent, a teljes megoldást – ezt írja igeszakaszunk (15). A hatalom azonban nem ad tartós megoldást, végkép nem adhat megváltást. Ezt csak az Úr adhatja. Mi mégis ilyen váradalmakkal tekintünk sokszor a hatalomra; amikor pedig csalódunk bennük e tekintetben, akkor gyűlöljük őket.
A hatalmasság: szolga, Isten eszköze, óriási felelősséggel, hogy a bűntől szétesett világban a rendet fenntartsa (13–16). Ebben a hatalom az Isten képviselője; abban is, hogy a hatalom folyamatosan Isten fegyelmezésére, figyelmeztetésére szorul (13). De a hatalom nem ad megváltást, az igazi megoldást továbbra is az Úr adhatja, csakis Ő! A megváltás: Jézus Krisztus. Őbenne rendeződik újjá a világ, királyok és alattvalók, gazdagok és szegények, bölcsek és alattvalók.