„Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy külön lakjék az őt őrző katonával.” ApCsel 28,16–31
16 Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy külön lakjék az őt őrző katonával. 17 Három nap múlva magához hívatta a zsidók ottani elöljáróit. Amikor ezek összegyűltek, így szólt hozzájuk: Férfiak, testvéreim, bár semmit sem vétkeztem e nép ellen, vagy ősi szokásaik ellen, Jeruzsálemben mégis foglyul adtak engem a rómaiak kezébe. 18 Miután ezek kihallgattak, szabadon akartak bocsátani, mert semmi halállal büntetendő vétek nincs bennem. 19 Mivel azonban ez ellen tiltakoztak a zsidók, kénytelen voltam fellebbezni a császárhoz, de nem azért, mintha népem ellen akarnék vádaskodni. 20 Emiatt kértem, hogy láthassalak titeket, és beszélhessek veletek, hiszen Izráel reménységéért viselem ezt a láncot. 21 Ők pedig ezt mondták: Mi sem levelet nem kaptunk rólad Júdeából, sem a testvérek közül nem jött ide senki, és nem jelentett vagy mondott rólad semmi rosszat. 22 Helyesnek tartjuk tehát, hogy tőled halljuk meg, hogyan gondolkozol. Mert erről az irányzatról tudjuk, hogy mindenfelé ellenzik. 23 Kitűztek tehát számára egy napot, és akkor sokan eljöttek hozzá a szállására. Pál bizonyságot tett előttük az Isten országáról, és reggeltől estig igyekezett őket meggyőzni Jézusról Mózes törvénye és a próféták alapján. 24 Egyesek hittek a beszédének, mások pedig nem hittek. 25 Mivel nem értettek egyet egymással, szétoszlottak, és ekkor Pál ezt az egy igét mondta nekik: Helyesen szólt a Szentlélek Ézsaiás próféta által atyáitokról: 26 „Menj el ehhez a néphez, és mondd meg: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! 27 Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” 28 Vegyétek tehát tudomásul, hogy a pogányoknak küldetett el Istennek ez az üdvössége! Ők pedig meg is fogják azt hallani. 29 Miután ezt mondta, a zsidók maguk között sokat vitatkozva eltávoztak. * 30 Ő pedig ott maradt két teljes esztendeig saját bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, akik felkeresték. 31 Hirdette az Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról teljes bátorsággal, minden akadályoztatás nélkül.
Bibliaolvasó kalauz – Fónagy Miklós igemagyarázata
A kételkedőknek ajánlom Pál apostol életútjának és szolgálatának tanulmányozását az isteni gondviselés összefüggésében. A fogolyként Rómába hurcolt apostol gyakran került életveszélybe. Rómába érkezve akadályoztatás nélkül szállást bérelhetett, fogadhatta a jeruzsálemi zsidók küldöttségét, szabadon látogathatták őt a városban élő keresztyén testvérek, sőt prédikálhatott, taníthatta, bátoríthatta őket. Próbatételek között, nehéz időkben jusson eszünkbe, hogy az igazi fellebbviteli fórum számunkra nem a „császár”, hanem a minket féltőn szerető, kegyelmes, gondviselő Isten.
RÉ 25 MRÉ 25
„A sok könyv írásának nincs vége…” Prédikátor 12,9–14
9 Bölcs volt a Prédikátor, és azonfelül a népet is tanította ismeretre. Gondolkodott, kutatott, és sok példabeszédet szerzett. 10 Igyekezett a Prédikátor arra, hogy értékes mondásokat találjon, és őszintén leírta az igaz mondásokat. 11 A bölcsek szavai olyanok, mint a tüskék, és azoknak gyűjteménye olyan, mint az egymás mellé levert cövekek, amelyek egy Pásztortól valók. 12 Ezeken felül, fiam, fogadd meg az intést: A sok könyv írásának nincs vége, és a sok gondolkodás elfárasztja a testet. 13 Mindezt hallva a végső tanulság ez: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége! 14 Mert Isten megítél minden tettet, minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(12) „A sok könyv írásának nincs vége…” (Prédikátor 12,9–14)
Kapjuk a hagyatékokat az egyházkerületi könyvtár számára, amelyben sok a duplum, és lassan megtelik az új raktár is. A gyerekek, unokák – sok okból – nem tudnak mit kezdeni a felhalmozott könyvekkel. Amikor visszautasítjuk a kérést, hogy már nem tudjuk hova elhelyezni az anyagot, akkor először sértődés lesz belőle, aztán újabb kérés, hogy szabadítsuk meg őket ettől a tehertől; mégsem akarják kidobni… Mennyi könyv – nem csak teológiai –, kerül elénk, mennyi gondolkozás (12), gondolat, üzenet, munkás életek gyümölcse; mennyi irat, benne személyes levelekkel, fényképekkel is. Természetesen nagy tisztelettel és szakszerűen bánunk ezekkel az anyagokkal.
A mai igevers mégis szíven talál bennünket: A sok könyv írásának nincs vége, és a sok gondolkozás elfárasztja a testet (12). Vegyük eléje azt a sort is, amelyből kiderül, hogy ez egy igei intés. Fogadjuk el az intést. Mit jelent ez az intés? Talán azt, hogy nem kell mindent leírni, nem kell mindent kimondani, kommentálni, értékelni; nem kell mindent megfejteni, megmagyarázni, definiálni? Jelentheti ezt is, bizonyos hangsúllyal, ha mindez nem épít, hanem rombol. Ez – vagyis a benne munkáló lélek vagy Lélek – azonnal kisüt egy írásból, bármilyen módon létrejött alkotásból, életműből.
De azt is jelenti az ez intés, hogy az átgondoltan, bármilyen tekintetben „megtusakodottan” rögzített, építő anyag mindig érték, küldetésünk betöltése, bármely területen. Ezt ki is mondja a mai igeszakasz (9–10). Lehetetlen úgy élni, hogy ne akarjuk meggondolni, megfejteni azt, ami velünk történik. Sőt, az Istent félő, bölcs ember kimondja mindazt, amire odaszánt élete során jutott, ez prófétai felelőssége egyben; még akkor is, ha szavai tüskések, mert ezek a tüskék egymás mellett olyanokká lesznek, mint az Úr által levert cövekek: a pásztor cövekei a rábízott nyáj védelmében (11).
Ez az igevers arra int továbbá, hogy ne életművünkben keressük az örök életet, a maradandót, mert akkor hiábavalóságra és ebben is csak pótcselekvésre jutunk (12,8); hanem csakis az Úrban keressük a maradandót (13). Egyszerűen tegyük a kötelességünket, engedelmes, odaszánt istenfélelemmel. Isten majd ítél, és az Ő ítélete számunkra már kegyelem, a Jézus Krisztusban! (14)
Nézem a saját könyvtáramat, egyéb cuccaim rengetegét: megijedtem! Aztán Krisztusba vetett bizonyosságom megnyugtatott, ugyanakkor arra indított, hogy vegyem komolyan a mai intést!