előző nap következő nap

„Uram, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem fent az égben, sem lent a földön!” 1Kir 8,22–53

22 Azután odaállt Salamon az Úr oltára elé, szemben Izráel egész gyülekezetével, kezeit az ég felé tárta, 23 és ezt mondta: Uram, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem fent az égben, sem lent a földön! Hűségesen megtartod a szolgáiddal kötött szövetséget, ha teljes szívvel előtted járnak. 24 Megtartottad, amit ígértél a te szolgádnak, Dávidnak, az én apámnak. Amit megígértél, hatalmaddal be is teljesítetted a mai napon. 25 Most azért, Uram, Izráel Istene, tartsd meg, amit a te szolgádnak, Dávidnak, apámnak ígértél, amikor ezt mondtad: Nem vesznek ki színem elől utódaid, akik Izráel trónján ülnek, de csak akkor, ha fiaid ügyelnek útjukra, és előttem járnak, ahogyan előttem jártál te is. 26 Most azért, Izráel Istene, váljék valóra ígéreted, amelyet a te szolgádnak, Dávidnak, az én apámnak tettél! 27 De vajon lakhat-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged, hát még ez a ház, amelyet én építettem! 28 Mégis tekints a te szolgád imádságára és könyörgésére, Uram, Istenem, és hallgasd meg a kiáltást és az imádságot, amikor ma a te szolgád a te színed előtt imádkozik. 29 Nézz nyitott szemmel erre a házra éjjel és nappal, arra a helyre, amelyről ezt mondtad: Ott lesz az én nevem! Hallgasd meg az imádságot, amikor a te szolgád ezen a helyen imádkozik! 30 Hallgasd meg a te szolgádnak és népednek, Izráelnek a könyörgését, amikor ezen a helyen imádkoznak! Hallgasd meg lakóhelyeden, a mennyben, hallgasd meg, és bocsáss meg nekik! 31 Ha majd valaki vétkezik felebarátja ellen, és arra kényszerül, hogy esküt tegyen, ő pedig idejön, és esküt tesz oltárod előtt ebben a házban, 32 te halld meg a mennyből, és tégy igazságot a te szolgáid ügyében: bizonyítsd rá a bűnösre bűnösségét, és olvasd fejére a tettét; az igaznak pedig bizonyítsd be igazságát, és bánj vele igazsága szerint! 33 Ha majd néped, Izráel vereséget szenved ellenségétől, mert vétkezett ellened, de azután megtér hozzád, vallást tesz nevedről, hozzád imádkozik és könyörög ebben a házban, 34 te hallgasd meg a mennyből, bocsásd meg népednek, Izráelnek a vétkét, és hozd vissza arra a földre, amelyet őseinek adtál! 35 Ha majd bezárul az ég, és nem lesz eső, mert vétkeztek ellened, de azután imádkoznak ezen a helyen, vallást tesznek nevedről, és megtérnek vétkükből, mert megaláztad őket, 36 te hallgasd meg őket a mennyből, és bocsásd meg szolgáidnak és népednek, Izráelnek a vétkét, sőt tanítsd őket a jó útra, amelyen járniuk kell, és adj esőt földedre, amelyet népednek adtál örökségül! 37 Ha majd éhínség támad az országban, ha dögvész, aszály, rozsda, sáska vagy cserebogár pusztít, vagy ha ellenség ostromolja az ország városait, vagy bármilyen csapás és betegség támad, 38 akkor minden imádságot és könyörgést, amelyet akár egy ember, akár egész néped, Izráel mond el, és ha valaki elismeri, hogy miatta van a csapás, és kitárja a kezét e ház felé, 39 te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, bocsáss meg, cselekedj és bánj mindenkivel tettei szerint, ahogyan megismerted a szívét, hiszen egyedül te ismered minden embernek a szívét, 40 hogy féljenek téged egész életükben, amíg csak azon a földön élnek, amelyet őseinknek adtál. 41 Még az idegent is, aki nem a te népedből, Izráelből való, de eljön messze földről a te nevedért, 42 mert hallani fognak nagy nevedről, erős kezedről és kinyújtott karodról, ha eljön és imádkozik ebben a házban, 43 te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, és tedd meg mindazt, amit az idegen kér tőled, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy féljenek téged, ahogyan néped, Izráel, és tudják meg, hogy rólad nevezték el ezt a házat, amelyet építettem. 44 Ha majd néped hadba vonul ellensége ellen, olyan úton, amelyen te küldöd, és imádkozik az Úrhoz, e város felé fordulva, amelyet kiválasztottál, és e ház felé, amelyet neved tiszteletére építettem, 45 te hallgasd meg a mennyből imádságukat és könyörgésüket, és pártold ügyüket! 46 Ha majd vétkeznek ellened – mert nincs ember, aki ne vétkeznék –, és megharagszol rájuk, kiszolgáltatod őket ellenségeiknek, azok pedig fogságba hurcolják őket az ellenség földjére, akár messzire, akár közelre, 47 de aztán szívből megtérnek azon a földön, ahova fogságba vitték őket, ha megtérnek és így könyörögnek hozzád azoknak a földjén, akik fogságba vitték őket: Vétkeztünk, bűnt követtünk el, gonoszul cselekedtünk! – 48 ha tehát teljes szívükből és teljes lelkükből megtérnek hozzád ellenségeik földjén, akik fogságba vitték őket, és imádkoznak hozzád országuk felé fordulva, amelyet őseiknek adtál, a város felé, amelyet kiválasztottál, és e ház felé, amelyet neved tiszteletére építettem, 49 te hallgasd meg imádságukat és könyörgésüket lakóhelyedről, a mennyből, és pártold ügyüket! 50 Bocsásd meg népednek, amit ellened vétettek, és minden hűtlenségüket, amiben hűtlenek voltak hozzád, és támassz irgalmat irántuk azokban, akik fogságba viszik őket, hogy irgalmazzanak nekik. 51 Hiszen a te néped és a te örökséged ők, akiket kihoztál Egyiptomból, a vaskohóból. 52 Nézz nyitott szemmel a te szolgádnak és népednek, Izráelnek a könyörgésére; hallgasd meg őket, valahányszor hozzád kiáltanak! 53 Mert te választottad ki őket saját örökségedül a földön élő valamennyi nép közül, ahogyan megmondtad a te szolgád, Mózes által, amikor kihoztad őseinket Egyiptomból, Uram, ó, Uram!

Bibliaolvasó kalauz – Pentaller Attila

Salamon Isten hűségén és irgalmán (23–50) keresztül látja népe küldetését (42–53) és világmissziós felelősségét (41). Tudja, hogy valójában a szívben dőlnek el az életutak (47–49), és mivel nemcsak önmaga és népe gyarlóságával (46), hanem Isten jellemével is tisztában van, már előre hálás a bűnbocsánat lehetőségéért (50–53). Bizonyára sokan így indultunk hívő életünkben. Mi maradt meg ezekből céljaink között?

RÉ 480 MRÉ 344

„…miért tesznek szombaton olyat, amit nem szabad?” Márk 2,23–28

23 És történt, hogy Jézus szombaton gabonaföldeken ment át, és tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. 24 A farizeusok így szóltak hozzá: Nézd, miért tesznek szombaton olyat, amit nem szabad? 25 Ő ezt kérdezte tőlük: Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, és megéhezett ő is meg azok is, akik vele voltak? 26 Miként ment be az Isten házába Ebjátár főpap idején, és hogyan ette meg a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni másnak, csak a papoknak, és azoknak is adott, akik vele voltak? 27 Majd hozzátette Jézus: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; 28 tehát az Emberfia ura a szombatnak is.

Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata

(24) „…miért tesznek szombaton olyat, amit nem szabad?” (Márk 2,23–28)

Milyen döbbenetes ellentmondás: Isten szabadító Isten, és a vallásos ember értelmezésében a szabadító Istenre való hivatkozásból mindig az következik, hogy mit nem szabad tenni. A szombat, a nyugalom napja, a szabadító Isten előtti hálaadás ünnepe, az öröm és a pihenés alkalma szigorú, számos végrehajtási utasítástól terhelt, öncélú törvénnyé lett. Szombatnapon a zsidó vallás őrei, a farizeusok, figyelték az embereket, hogy a rabbik értelmezése szerint, mindenki betartja-e a szombatot. Minden elromlik a kezünk alatt?

A nyugalom napjának megtartása, az Isten szabadításában részesült ember számára boldog lehetőség, amellyel élhet, amely által megerősödik hitében, életében, a mennyei világ erőiből részesül, az Úrral és a másik emberrel való közösségben. Ez az áldás elég lesz az elkövetkezendő mindennapokra. Az Isten szabadításában részesült ember boldogan él az Isten rendjében, tiszteli Isten törvényét, és minden helyzetben – így a szükséghelyzetekben is – szabadon tud azzal az Isten dicsőségére élni. Áldott, boldog, felelős szabadság ez.

Jézus hangsúlyozza, hogy a nyugalom napja lett az emberért. Isten szabadítása azt jelenti, hogy Ő szereti az ember, az emberért teremtett… Az ember szabadulása és egyben szabadsága ott kezdődik, amikor az ember rádöbben Isten szeretetére, ez pedig örömmel és szent felelősséggel tölti el őt. Olyan Urunk van, Jézus Krisztusban, aki Ura a világnak, aki Ura a törvénynek és a szabályoknak is, aki Ura a személyes életünknek: aki egyszerre ajándékoz nekünk életet és örök életet, szabadságot és rendet, örömöt és fegyelmet; mindezt értünk teszi, és rajtunk keresztül az egész teremtett világért, hogy szeretete és irgalma láthatóvá legyen mindenütt!

*

A tanítványok kalászokat tépdesnek. Itt nem írja az igeszakasz azt, hogy egyébként éhesek voltak-e, vagy sem.

A történet összetettségét nemcsak a szombatnapi kérdés adja elénk, hanem olyan örök emberi kérdések is, amelyek elevenné teszik a történetet egy vallástalan korban is. A mi korunkban ugyanis a nyugalom napja súlytalanná lett, az ezzel kapcsolatos „hitbéli törvénykezés” is értelmét veszítette. Látszólag legalábbis ez a helyzet…

Szóval a kérdések: Tépdeshetünk-e szabadon, bárhol, bármit, ahogy nekünk tetszik? Behatolhatunk-e más földjére, hogy ott letépdessük a másét, a más kertjét, tulajdonát, feleségét… A szükség mennyiben késztethet bennünket arra, hogy tépdessünk összevissza, indulatból, önzően és dühösen; hiszen sokféle szükség van, a tényleges és jogos testi szükségeken túl, az ösztön is egy szükség, a vágyak meg a hiányok... A szükség mennyiben jogosít fel a határok átlépésre? Miféle szükségek ezek? Kik okolhatók ezekért a szükségekért? Vannak-e átléphetetlen határok? Egyáltalán hol húzhatunk meg határokat?

Milyen határokat húzogat az egyház? Dogmatikai-tanbéli, írásértelmezési, kultuszi, kegyességi, hagyománybéli, moralizáló határokat húz meg az egyház; vagy azt vallja és hirdeti, hogy Jézus Krisztusra tekintve, Isten akaratának engedve, a határt maga az Isten húzza meg, így csakis megtérésért könyöröghetünk, mert vagy fanatikusok leszünk, vagy szabadosak. Valójában mindegyik rombol. Jézus Krisztus ott van jelen, ahol építést, épülést látunk, nem tépdesést és szaggatást, történjék az szükségből vagy szabadságból, hétköznapon vagy éppen a nyugalom napján…