„Akkor összegyűjtötte Salamon Izráel véneit...” 1Kir 8,1–21
1 Akkor összegyűjtötte Salamon Izráel véneit és minden törzsfőjét, Izráel fiainak családfőit magához Jeruzsálembe, hogy elvigyék az Úr szövetségládáját Dávid városából, azaz Sionból. 2 Összegyülekeztek tehát Salamon királyhoz mindezek az izráeli férfiak étáním havában, azaz a hetedik hónapban, az ünnepen. 3 Amikor Izráel vénei mind megérkeztek, a papok fölemelték a ládát, 4 és fölvitték az Úr ládáját meg a kijelentés sátrát és a szentély egész fölszerelését, amely a sátorban volt. A papok és a léviták vitték azokat. 5 Salamon király és Izráel egész közössége, amely megjelent nála, ott állt vele együtt a láda előtt. Olyan sok juhot és marhát áldoztak, hogy sem megszámlálni, de még csak megbecsülni sem lehetett azokat. 6 Azután bevitték a papok az Úr szövetségládáját a helyére, a templom legbelső részébe, a szentek szentjébe, a kerúbok szárnyai alá. 7 A kerúbok ugyanis kiterjesztették szárnyaikat a láda helye fölé, és betakarták a kerúbok fölülről a ládát és annak rúdjait. 8 A rudak olyan hosszúak voltak, hogy a rudak végei láthatók voltak a szentek szentje előtt levő szentélyből, de kívülről nem látszottak. Ott vannak még ma is. 9 Nem volt a ládában más, csak a két kőtábla, amelyeket Mózes tett bele a Hóreben, amikor az Úr szövetséget kötött Izráel fiaival, miután kijöttek Egyiptomból. 10 Amikor a papok kijöttek a szentélyből, felhő töltötte be az Úr házát, 11 úgyhogy a papok a felhő miatt nem tudtak odaállni, hogy szolgálatukat végezzék, mert az Úr dicsősége betöltötte az Úr házát. 12 Akkor ezt mondta Salamon: Az Úr mondta, hogy homályban kíván lakni. 13 Örömmel építettem neked lakóházat, maradandót, örök lakóhelyül. 14 Azután megfordult a király, és megáldotta Izráel egész gyülekezetét, miközben Izráel egész gyülekezete állt. 15 Ezt mondta: Áldott az Úr, Izráel Istene, aki ígéretet tett apámnak, Dávidnak, és azt hatalmával be is teljesítette. Ezt mondta: 16 Attól a naptól fogva, hogy kihoztam népemet, Izráelt Egyiptomból, nem választottam ki egyetlen várost sem Izráel törzseiből, hogy házat építsenek ott az én nevemnek. Dávidot azonban kiválasztottam, hogy népemnek, Izráelnek a vezetője legyen. 17 De amikor apám, Dávid házat akart építeni Izráel Istene, az Úr nevének tiszteletére, 18 akkor ezt mondta apámnak, Dávidnak az Úr: Azzal, hogy házat akartál építeni a nevem tiszteletére, jót akartál. 19 De te nem építheted föl azt a házat, hanem a fiad, aki a te véredből származik, ő építi majd föl azt a házat nevem tiszteletére. 20 Az Úr beteljesítette ígéretét, amelyet tett, mert amikor apámnak, Dávidnak a helyébe léptem, és Izráel trónjára ültem, ahogyan megígérte az Úr, fölépítettem ezt a házat Izráel Istene, az Úr nevének tiszteletére. 21 És helyet készítettem ott a ládának; abban van az Úr szövetsége, amelyet őseinkkel kötött, amikor kihozta őket Egyiptomból.
Bibliaolvasó kalauz – Lenkey István igemagyarázata
Dávid is szeretett volna templomépítő lenni, de nem lehetett. E szolgálatot Salamon végezhette el. Nagy megtiszteltetés, hogy ő így szolgálhatott az Úrnak. Számunkra is megtiszteltetés, ha szolgálhatunk Istennek. Sokszor mégis úgy fogjuk fel, mintha mi tennénk szívességet Istennek, noha erről szó sincs. Kérjük Istent, hogy tudjunk mindig hálát adni, ha valamit megtehettünk az ő dicsőségére.
RÉ 122 MRÉ 122
„Böjtölhetnek-e a lakodalmasok…” Márk 2,18–22
18 János tanítványai és a farizeusok tartották a böjtöt. Odamentek Jézushoz, és megkérdezték tőle: Miért böjtölnek János tanítványai és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig miért nem böjtölnek? 19 Jézus ezt mondta nekik: Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Addig, amíg velük van a vőlegény, nem böjtölhetnek. 20 De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor azon a napon böjtölni fognak. 21 Senki sem varr foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás tovább szakítja, az új a régit, és még nagyobb lesz a szakadás. 22 És senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert szétrepeszti a bor a tömlőt, és tönkremegy a bor is, a tömlő is; hanem az újbor új tömlőbe való.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(19) „Böjtölhetnek-e a lakodalmasok…” (Márk 2,18–22)
Jézus egész igehirdetésének súlypontjára mutat ez a szakasz. A lakodalom az öröm, az ünnep ideje, amikor semmiféle böjtnek nincs helye. Ezzel a képpel Jézus azt hirdeti meg, hogy itt van a végső, üdvösséges idő, hiszen Őbenne maga Isten van jelen kegyelmével és jóságával. Ezért nincs szükség és lehetőség másra, csak az örömre (19).
Isten jelenlétének örömideje értelmetlenné tesz minden vallásos teljesítményt – ideértve az akkori zsidó böjti szokásokat, és az egyes zsidó kegyességi körök böjtöléseit – amellyel az ember hatni akar Istenre, hogy kegyelemre hangolja Őt (18). Isten kegyelme, bocsánata nem válasz az ember vallásos buzgóságára, böjtölésére, farizeusi kegyességére, hanem az Ő szabad kegyelmi döntésének ajándéka. Tehát ebben az örömidőben böjtölni ugyanolyan képtelenség, mint egy lakodalomban.
Márk teológiája hangsúlyozza ki leginkább Jézus igehirdetésének radikalitását. Márk azt tartotta, hogy Jézus tanítványai nem böjtöltek, és Jézus maga sem böjtölt (18; Máté 11,18). Ezért, ha jönnek majd napok (20), amikor a húsvét utáni gyülekezet visszatér a böjthöz, az is igazából ellentmond Jézus abszolút igényének. Hiszen a feltámadott Úr húsvét után is velünk van, Igéje által, mindenkor: ezért a húsvét utáni idő is az üdvösséges öröm ideje. Az az új, amit Jézus hozott, olyannyira összeegyeztethetetlen a korábbi régivel, mint a régi ruha és az új anyagból arra varrt folt, a régi tömlő és az abba töltött új bor (21–22); mint a lakodalomban a böjt.
Mindezt átgondolva, megkérdezhetjük, hogy hol van belőlünk ez a valódi, jézusi, evangéliumi öröm? Ez az öröm nem rajongás. Hiszen a rajongás nem vesz tudomást arról, hogy Jézus visszajöveteléig még feszültségben élünk, ezernyi baj között. Mégis, a krisztusi kegyelemből táplálkozó öröm folyamatos, mindenkori, a körülményektől független öröm, az Úrban (Filippi 4,4); a bizonyosságból fakadó öröm. Urunk, növeld a hitünket! (Lukács 17,5)