„...Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az Úr igéje!” 1Kir 17
1 A Gileádban lakó tisbei Illés ezt mondta Ahábnak: Az élő Úrra, Izráel Istenére mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, amíg én azt nem mondom. 2 Ezután így szólt hozzá az Úr igéje: 3 Eredj el innen, menj kelet felé, és rejtőzz el a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre! 4 A patakból majd ihatsz, a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy gondoskodjanak ott rólad. 5 Elment tehát, és az Úr igéje szerint járt el. Odaérve letelepedett a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre. 6 A hollók hordtak neki kenyeret és húst reggel, kenyeret és húst este, a patakból pedig ihatott. 7 Egy idő múlva azonban kiszáradt a patak, mert nem volt eső az országban. 8 Ekkor így szólt hozzá az Úr igéje: 9 Kelj föl, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába, és maradj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad. 10 Fölkelt tehát, és elment Sareptába. Amikor a város bejáratához érkezett, éppen ott volt egy özvegyasszony, aki fát szedegetett. Odakiáltott neki, és ezt mondta: Hozz nekem egy kis vizet valamilyen edényben, hadd igyam! 11 Amikor az elment, hogy vizet hozzon, utánakiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat kenyeret is magaddal! 12 De az asszony így felelt: A te Istenedre, az élő Úrra mondom, hogy nincs miből. Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve kisüssem azt magamnak és a fiamnak. Azt most megesszük, azután meghalunk. 13 Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! 14 Mert így szól az Úr, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki addig, amíg az Úr esőt nem bocsát a földre. 15 Az asszony elment, és Illés szavai szerint járt el. És evett ő is meg az asszony és a háza népe is mindennap. 16 A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki az Úr ígérete szerint, ahogy igéjében, Illés által, megmondta az Úr. 17 Történt ezek után, hogy megbetegedett az asszonynak, a ház úrnőjének a fia, és betegsége olyan súlyossá vált, hogy már nem is lélegzett. 18 Az asszony így szólt Illéshez: Mi bajod van velem, Isten embere? Azért jöttél hozzám, hogy emlékeztess bűnömre, és megöld a fiamat? 19 Ő ezt mondta neki: Add ide a fiadat! És kivette az öléből, felvitte a felső szobába, ahol lakott, és az ágyra fektette. 20 Majd az Úrhoz kiáltott, és ezt mondta: Istenem, Uram! Még bajt is hozol erre az özvegyre, akinek én a vendége vagyok, és megölöd a fiát?! 21 Azután háromszor ráborult a gyermekre, és így kiáltott az Úrhoz: Istenem, Uram! Térjen vissza a lélek ebbe a gyermekbe! 22 Az Úr meghallgatta Illés szavát, a lélek pedig visszatért a gyermekbe, és az föléledt. 23 Illés ekkor fogta a gyermeket, levitte a felső szobából a házba, odaadta az anyjának, és ezt mondta Illés: Nézd, él a fiad! 24 Az asszony így felelt Illésnek: Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az Úr igéje!
Bibliaolvasó kalauz – Kun Ágnes Anna
A Baal-hívő Ahábnak ítéletet hirdet, és bizonyságot tesz Illés az élő Istenről, majd csodás történetek következnek Izráel Urának őrző, gondviselő szeretetéről. Először hollók és patak táplálják Illést, majd egy idegen, sareptai asszony válik az Úr eszközévé. Harmadszor az asszony fia kap új életet, s teszi ez egyértelművé, hogy Illés Isten embere. Mi is bátran álljunk ki hitet tenni az élő Istenről, és merjük életünket, ellátásunkat, szeretteinket, mindennapi gondjainkat az ő kegyelmére bízni.
RÉ 105 MRÉ 105
„…magához hívta a tizenkettőt, és kezdte őket kiküldeni…” Márk 6,7–13
7 Ezek után magához hívta a tizenkettőt, és kiküldte őket kettesével. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek fölött, 8 és megparancsolta nekik, hogy semmit se vigyenek az útra egyetlen boton kívül, se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben; 9 csak saru legyen rajtuk, de ne vigyenek magukkal második ruhát. 10 Ezt is mondta nekik: Ha valahol bementek egy házba, maradjatok ott addig, amíg tovább nem mentek onnan. 11 Ha egy helyen nem fogadnak be titeket, és nem hallgatnak rátok, akkor kimenve onnan, még a port is verjétek le lábatokról, bizonyságul ellenük. 12 A tanítványok pedig elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg; 13 sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal, és meggyógyították őket.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(7) „…magához hívta a tizenkettőt, és kezdte őket kiküldeni…” (Márk 6,7–13)
Jézus tanítványai vagyunk. Mit jelent tanítványnak lenni? E gazdag igeszakasz első versére, a hetedik versre figyelve, válaszolunk most erre a kérdésre
Jézus magához hívja, elhívja tanítványait (7). Akiket Jézus kiválasztott, azokat életük egy pontján megszólítja, magához hívja, elhívja az Úr. Jézus tanítványai kiválasztottak és elhívottak. Mi Jézus Krisztus közelében vagyunk, Őnála, Őbenne vagyunk, az Ő megváltó szeretetében, védelmében, ahonnan senki nem ragadhat ki bennünket.
Jézus ezzel az üdvözítő védelemmel, üdvbizonyossággal küldi szolgálatba kiválasztott és elhívott tanítványait (7). Az elhívás küldetést jelent, vagyis az elhívott mindig kilép a megszokott köreiből mások felé, de bizonyossággal teheti ezt. Így nem a tanítványra hatnak, hanem a tanítvány által maga Jézus Krisztus hat, cselekszik, Isten országának erejével.
Ez az erő pedig, még ha beszéd is, ha bizonyságtétel is, akkor is Isten cselekvése, amely által Isten hatalma érvényesül a tisztátalan lelkek felett (7). Ez a hatalom ma is jelenlévő, működő isteni hatalom. Nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben! (1Korinthus 4,20) Nem test és lélek ellen harcolunk mi (Efezus 6,12), hanem a gonosz és serege ellen. Nem emberek ellen küzdünk, nem emberekre haragszunk, hanem a gonosz feletti végső, krisztusi győzelem lesz látható szolgálatunkban. Ezért soha nem keseredhetünk meg.
Ugyanakkor a küldetés nem magánügy, hanem közösségi ügy, a gyülekezet, az egyház ügye. Ezért küldi ki Jézus kettesével a tanítványokat (7). Ez a párosítás a Jézusról való tanúskodás alapvető módja, amely valójában azt jelenti, hogy ahol ketten elindulnak az Úr nevében, ott Ő velük van (Máté 18,20), és megáldja küldetésüket, így már nem is ketten vannak, hanem valójában hárman.
Ez a párosítás nemcsak a tanú védelmét, egymás egységben való támogatását jelentette, hanem a tanúskodás hitelességét is. A küldetés soha nem magánügy, mert a küldött Jézus Krisztus hatalmában részesedik, amely által beszédét, cselekvését Isten hatalmának jelei kísérik, amelyek a végső, halál és gonosz feletti győzelemre mutatnak. Ez a hatalom konkrét győzelem a romboló, démoni erők felett.
Az Úrról való tanúskodás ma is ördögűzés, ahogy ezt Rudolf Bohren hangsúlyozza, Léleknek és erőnek megmutatása (1Korinthus 2,4).
Jó tudni, hogy küldetésünk eredményessége nem rajtunk múlik, hanem az Úr hatalmán, aki a mai napig munkálkodik (János 5,17).