„A Seregek élő Urára mondom, akinek a szolgálatában állok,...” 1Kir 18,1–19
1 Hosszú idő múlva, a harmadik esztendőben így szólt az Úr igéje Illéshez: Eredj, jelenj meg Ahábnál, mert esőt akarok adni a földre! 2 Illés tehát elment, hogy megjelenjen Ahábnál. Samáriában súlyos éhínség volt. 3 Ekkor Aháb hívatta Óbadját, a palota felügyelőjét. Óbadjá igen félte az Urat. 4 Mert amikor Jezábel ki akarta irtani az Úr prófétáit, Óbadjá magához vett száz prófétát, és elrejtette őket ötvenenként egy-egy barlangba, és ellátta őket kenyérrel és vízzel. 5 Aháb ezt mondta Óbadjának: Menj el az ország összes forrásához és minden patakjához! Talán akad fű, és életben hagyhatjuk a lovakat és öszvéreket, és nem kell levágnunk az állatokat. 6 Fölosztották azért maguk között az országot, hogy ki mit járjon be. Aháb külön ment az egyik úton, Óbadjá is külön ment egy másikon. 7 Miközben Óbadjá úton volt, egyszer csak előtte termett Illés. Óbadjá fölismerte, arcra borult, és ezt kérdezte: Te vagy az, uram, Illés? 8 Ő így felelt neki: Én vagyok. Eredj, mondd meg uradnak, hogy itt van Illés. 9 De ő ezt mondta: Mit vétettem, hogy Aháb kezébe akarod adni a te szolgádat, hogy megöljön? 10 Az élő Úrra, a te Istenedre mondom, hogy nincs nép, sem ország, ahová el ne küldött volna az én uram, hogy felkutasson téged. Ha azt mondták, nincs itt, akkor meg is eskette azt az országot és népet, hogy nem találtak meg téged. 11 És most te mondod: Eredj, és mondd meg a te uradnak, hogy itt van Illés!? 12 Megeshet, hogy amikor elmegyek tőled, elragad téged az Úr lelke, nem is tudom hová. Ha én megyek, és hírt viszek Ahábnak, ő pedig nem talál itt téged, akkor megöl engem; pedig a te szolgád féli az Urat ifjúkorától fogva. 13 Nem mondták meg neked, uram, hogy mit tettem, amikor Jezábel öldökölte az Úr prófétáit? Elrejtettem az Úr prófétái közül százat, ötvenenként egy-egy barlangba, és elláttam őket kenyérrel és vízzel. 14 Most mégis ezt mondod: Eredj, és mondd meg a te uradnak, hogy itt van Illés?! Ő meg fog ölni engem. 15 De Illés így felelt: A Seregek élő Urára mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy még ma megjelenek előtte. 16 Elment tehát Óbadjá Aháb elé, hogy jelentést tegyen neki, Aháb pedig Illés elé ment. 17 Amikor Aháb meglátta Illést, ezt mondta neki Aháb: Te vagy az, Izráel megrontója?! 18 Ő így felelt: Nem én döntöm romlásba Izráelt, hanem te és a te atyád háza, mert elhagytátok az Úr parancsolatait, és te a Baalokat követed. 19 Most azért üzenj, gyűjtsd ide hozzám a Karmel-hegyre egész Izráelt meg Baal négyszázötven prófétáját Aséra négyszáz prófétájával együtt, akik Jezábel asztaláról élnek.
Bibliaolvasó kalauz – Kun Ágnes Anna
Óbadjá erőtlenségét az győzi le, amikor Illés a Seregek élő Urára hivatkozik. Bennünk is sokszor hiába van jószándék, tettrekészség, mint volt Óbadjában – akinek a neve azt jelenti, Isten szolgája –, ha újra és újra diadalmaskodik felettünk a félelem. Egyedül a Seregek Ura képes ezt kiűzni belőlünk, és felvértezni minket, hogy bármilyen helyzetben ki merjünk állni mellette, abban a biztos tudatban, hogy ő mellettünk áll.
RÉ 277 MRÉ 391
„…Heródes félt Jánostól, akiről tudta, hogy igaz és szent ember…” Márk 6,14–29
14 Hallott erről Heródes király, mert Jézus neve ismertté vált; és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és ezért vannak benne a csodatevő erők. 15 Mások pedig azt mondták, hogy Illés ő, ismét mások azt beszélték, hogy olyan, mint valamelyik próféta. 16 Amikor Heródes ezt meghallotta, így szólt: Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem. 17 Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost, és záratta börtönbe a testvére, Fülöp feleségének, Heródiásnak a kedvéért, mivel feleségül vette őt. 18 Mert János megmondta Heródesnek: Nem veheted el a testvéred feleségét! 19 Heródiás ezért megharagudott rá, és meg akarta öletni. De nem tehette, 20 mert Heródes félt Jánostól, akiről tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmébe vette; bár hallgatva őt gyakran zavarba jött, mégis szívesen hallgatta. 21 De eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek. 22 Ekkor Heródiás leánya ment be táncolni. Ez kedvére volt Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a leánynak: Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked. 23 Meg is esküdött neki: Bármit kérsz, megadom neked, akár országom felét is. 24 A leány kiment, és megkérdezte anyjától: Mit kérjek? Az pedig ezt válaszolta: Keresztelő János fejét. 25 A leány nagy sietve bement a királyhoz, és azt kérte: Szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét. 26 Ekkor a király nagyon elszomorodott, mert a vendégek előtt tett esküje miatt nem akarta őt elutasítani. 27 Azonnal el is küldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte Jánost a börtönben, 28 elhozta a fejét egy tálon, és átadta a leánynak, a leány pedig odaadta azt az anyjának. 29 Amikor ezt meghallották a tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírboltba helyezték.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(20) „…Heródes félt Jánostól, akiről tudta, hogy igaz és szent ember…” (Márk 6,14–29)
Egyik ismerősöm említette nekem a napokban: „Sok élettörténetet ismerek, számos emberi konfliktust, hatalmi és erkölcsi helyzetet láttam már, egészen elképesztő végletekkel, istentelenül önhitt megoldásokkal, a legkisebb hatalommal is visszaélő önzéssel. Ilyenkor felteszem magamnak a kérdést, hogy ezek az emberek miként számolnak el a lelkiismeretükkel, ha már az Istenben nem is hisznek? Olykor-olykor okoz-e mindez nekik álmatlan éjszakát, lelkiismeret-furdalást, egyáltalán elgondolkodnak-e egy pillanatra azon, hogy miket is művelnek, másokkal is? Én sem vagyok tökéletes, tele van az életem nyomorúsággal; de igyekszem alázattal, imádságos szívvel, tiszta lelkiismerettel járni az Úr előtt, istenfélelemben.”
Heródes Antipász egy elbizakodott, nagyotmondó kisfejedelem volt, aki visszaélt hatalmával, házasságtörőként a szeretője irányítja, és annak fondorlatát követve Keresztelő János gyilkosává lett. Heródes igen sokat képzelt magáról, miközben egy mások által vezetett, és főleg a gonosz által legyőzött ember volt. Heródes egy bukott ember, aki mindennel visszaélt ott, ahová az Isten állította őt. Ezt a prófétai ítéletet a mai igeszakasz mondja ki, nem pedig mi hoztuk ezt az ítéletet.
Pedig Heródes megkapta a lehetőséget arra, hogy elgondolkodjon életének csődjén, és belátva bűneit, megbánva azokat, mássá legyen. A fejedelem hallgatta Keresztelő János tanítását, akit börtönbe vetett, szeretője hatására, mert Keresztelő János, prófétai bátorsággal figyelmeztette őket bűnös viszonyukra (18). Heródesnek jelzett a lelkiismerete, ezen keresztül az Úr intése és hívása hangzott, mert félt Jánostól, akit igaz és szent embernek tartott, és akihez rendszeresen lejárt a börtönbe, és szívesen hallgatta őt. Heródes ilyenkor elbizonytalanodott. Ez az elbizonytalanodás a megtérésre való hívás hangja volt. A megtartó, isteni kegyelem keres bennünket, amikor elbizonytalanodunk, korábbi életünk csődjén (20). Heródes aztán mégis maradt a régi életében, a hatalom, a mindent felforgató szerelem igézetben, az őt irányító statisztéria zsaroló fogságában, a mulatságok álörömében (21–28).
Döbbenetes tapasztalatom, hogy mi magunk is mindig hárítunk – egyházban is –, folyton a másikra mutogatunk: „Nem mi, hanem ő...” A tisztaságot, a rendet, a törvény betartását elvárjuk mástól, de önmagunkat mindig részrehajlóan ítéljük meg. Hol marad az életünkből a bűnlátás, a bűnvallás, az alázatos és töredelmes önvizsgálat, a megtérés és a megszentelődés? Még tart a kegyelmi idő!