„Azt tette, amit rossznak lát az Úr, bár nem annyira, mint apja és anyja…” 2Kir 3
1 Jórám, Aháb fia Jósáfátnak, Júda királyának a tizennyolcadik évében lett Izráel királya Samáriában, és tizenkét évig uralkodott. 2 Azt tette, amit rossznak lát az Úr, bár nem annyira, mint apja és anyja, mert eltávolította Baal szent oszlopát, amelyet apja készíttetett. 3 De ragaszkodott Jeroboámnak, Nebát fiának a vétkéhez, aki vétekbe vitte Izráelt, nem tágított attól. 4 Mésa, Móáb királya juhtenyésztéssel foglalkozott, és Izráel királyának százezer hízott bárányt meg százezer kost kellett szállítania gyapjastul. 5 De amikor Aháb meghalt, Móáb királya fellázadt Izráel királya ellen. 6 Jórám király ezért egy kitűzött napon kivonult Samáriából, és számba vette egész Izráelt, 7 majd ezt az üzenetet küldte Jósáfátnak, Júda királyának: Móáb királya fellázadt ellenem. Eljössz-e velem harcolni Móáb ellen? Ő így felelt: Elmegyek én éppúgy, mint te, az én népem éppúgy, mint a te néped, az én lovaim éppúgy, mint a te lovaid. 8 Majd megkérdezte: Melyik úton vonuljunk föl? Ő így felelt: Edóm pusztáján át. 9 Elment tehát Izráel királya, Júda királya és Edóm királya. Már hét napja bolyongtak az úton, és nem volt vize a seregnek, sem az utánuk hajtott állatoknak. 10 Akkor ezt mondta Izráel királya: Hát azért hívta össze az Úr ezt a három királyt, hogy Móáb kezébe adja őket? 11 De Jósáfát így szólt: Nincs itt az Úrnak egy prófétája, aki által megkérdezhetnénk az Urat? Izráel királyának egyik embere így válaszolt: Itt van Elizeus, Sáfát fia, aki Illés tanítványa volt. 12 Jósáfát így szólt: Valóban az Úr igéje szól általa. Elment tehát hozzá Izráel királya és Jósáfát meg Edóm királya. 13 Elizeus azonban ezt mondta Izráel királyának: Semmi közünk sincs egymáshoz. Eredj apád prófétáihoz meg anyád prófétáihoz! De Izráel királya így szólt hozzá: Ne mondd ezt! Hiszen az Úr hívta össze ezt a három királyt, hogy Móáb kezébe adja őket. 14 Elizeus így felelt: A Seregek élő Urára mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ha nem nézném Jósáfátnak, Júda királyának a személyét, rád sem néznék, észre sem vennélek! 15 De most hozzatok ide egy lantost! Amikor a lantos játszani kezdett, az Úr keze megérintette a prófétát. 16 Így szólt: Ezt mondja az Úr: Csináljatok sok gödröt ebben a patakmederben! 17 Mert ezt mondja az Úr: Nem láttok szelet, nem láttok esőt, mégis megtelik ez a patakmeder vízzel, és ihattok ti is, a nyájaitok meg a málhás állatok is. 18 De ez csekélység az Úrnak. Ő még Móábot is a kezetekbe adja. 19 Levertek minden megerősített és egyéb fontos várost. Kivágtok minden termő fát, betömtök minden forrást, és kövekkel tesztek tönkre minden jó szántóföldet! 20 Történt másnap reggel, az ételáldozat idején, hogy egyszerre csak víz áradt Edóm felől, és megtelt az a vidék vízzel. 21 Amikor meghallotta egész Móáb, hogy harcba vonultak ellenük ezek a királyok, fegyverbe szólítottak minden fegyverfogható embert, sőt még az idősebbeket is, és fölálltak a határon. 22 Reggel amikor fölkeltek, a nap rásütött a vízre, és a móábiak vörösleni látták maguk előtt a vizet, mint a vért. 23 Akkor ezt mondták: Ez vér! Bizonyosan egymásra támadtak a királyok, és leverték egymást. Most tehát zsákmányra, Móáb! 24 De amikor odaértek Izráel táborához, megindult Izráel, megverte a móábiakat, és azok megfutamodtak előlük. De utánuk nyomultak, és szétverték a móábiakat. 25 A városokat lerombolták, a jó szántóföldeket mind teledobálták kővel, minden forrást betömtek, és minden termő fát kivágtak. Csupán Kír-Hareszet kőfalai maradtak épek, de azt is körülvették és lőtték a parittyások. 26 Amikor Móáb királya látta, hogy nem bírja tovább a harcot, maga mellé vett hétszáz kardforgató embert, hogy keresztültörjenek Edóm királyánál, de nem tudtak. 27 Akkor fogta elsőszülött fiát, aki őutána lett volna a király, és feláldozta égőáldozatként a várfalon. Emiatt olyan nagy felháborodás támadt Izráelben, hogy fölkerekedtek, és visszatértek hazájukba.
Bibliaolvasó kalauz – Agyagási István
„Azt tette, amit rossznak lát az Úr, bár nem annyira, mint apja és anyja…” (2). Ígéretesen hangzik Jórám király jellemzése, ám neve jelentésével (az Úr fenséges) ellentétben élete és uralkodása nem szolgálta Isten dicsőségét. Nem volt „annyira” belesüllyedve a bálványimádásba, mint a szülei, Aháb és Jezábel, mégis azt az utat járta. Megszégyenülve kellene magunkra ismernünk az igét olvasva felemás istenkövetésünk miatt. Nem vagyok én annyira rossz, mint mások! – mondogatjuk. Közben oly sok bűn szennyez be minket is. Ne legyünk megosztott szívűek. Legyen az életünk egészen Istené!
RÉ 138 MRÉ 138
„…minden ember tűzzel sózatik meg.” Márk 9,42–50
43 Ha megbotránkoztat téged a kezed, vágd le azt, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kezeddel együtt jutsz a gyehennára, az olthatatlan tűzre, 44 ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el. 45 És ha a lábad megbotránkoztat téged, vágd le azt, mert jobb, ha sántán mégy be az életre, mint ha két lábaddal együtt vettetsz a gyehennára, 46 ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el. 47 És ha a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mint ha két szemeddel együtt vettetsz a gyehennára, 48 ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el. 49 Mert majd minden ember tűzzel sózatik meg. 50 Jó a só, de ha a só ízét veszti, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és éljetek békességben egymással!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(49) „…minden ember tűzzel sózatik meg.” (Márk 9,42–50)
Isten sózza meg az embert. A só megízesít és tartósít, megóv a romlástól. Isten megsózta ízetlen és megromlott, halálosan romlandó életünket, Jézus Krisztusban. Ez az evangélium, amelyet Márk ezzel a képpel, metaforával fejez ki (49).
A tűzzel való megsózatás, Isten által, így az emberre nézve valami üdvösségeset jelent, amely Isten előtt is kedvessé teszi az embert. A tűz itt egy váratlan elem ebben a képben, amely jelentheti a Szentlélek tüzét, a szolgálat, a hit tüzét és szenvedélyét, mert az Úrnak csak így lehet szolgálni: élő hittel, tűzzel, nem rajongva, de buzgón, odaszántan! A tűz azonban az ítélet tüzét is jelentheti. Mindenkinek, aki kedves akar lenni az Isten előtt, annak az ítélet tűzén kell átmennie, amely megemészti a régi, bűnös embert, és az örök élet örömével, reménységével sózza meg a krisztusi embert. Ezen az ítéleten, átment a mi Urunk, a kereszten, mi pedig az Úrban vagyunk, mint akiket tűzzel sózott meg az Isten. A keresztyén élet, tanítványság, a szolgálat enélkül értelmetlen, ízetlen só, sótlan só. Jó a só, ha só! Krisztus nélkül nincs keresztyénség! (49)
Ugyanakkor ennél többről van itt szó. Itt érvényes minden emberre ez az Ige: mert Jézus Krisztus nélkül esély nincs a békességre, sem Istennel, sem egymással. Jézus Krisztus nélkül nincs élet. Minden embert hív ez az Ige, de csak Krisztusban lesz a tűzzel való megsózatás kegyelemmé, üdvösséggé, Őnélküle jogos ítélet alatt nyögünk. Áldott legyen az Úr, hogy Őbenne lehetünk! (50)