„Bárcsak eljutna az én uram a samáriai prófétához...” 2Kir 5
1 Naamán, Arám királyának hadseregparancsnoka nagyra becsült ember volt ura előtt, és tekintélyes, mert általa szabadította meg az Úr Arámot. Ez a férfi erős vitéz volt, de bélpoklos lett. 2 Egyszer kivonult néhány arám rablócsapat, és foglyul ejtettek Izráel országából egy kisleányt, aki Naamán feleségének lett a szolgálóleánya. 3 Ez így szólt úrnőjéhez: Bárcsak eljutna az én uram a samáriai prófétához, az majd meggyógyítaná a bélpoklosságából. 4 Naamán erre ura elé járult, és elmondta, hogy mit beszélt az Izráel országából való leány. 5 Arám királya ezt mondta: Menj csak el, én meg küldök egy levelet Izráel királyának. El is ment Naamán, és vitt magával tíz talentum ezüstöt, hatezer aranyat meg tíz rend ruhát. 6 Átadta Izráel királyának a levelet is, amely így szólt: Most, amikor ez a levél hozzád érkezik, kérlek, hogy gyógyítsd meg bélpoklosságából szolgámat, Naamánt, akit hozzád küldtem! 7 Amikor Izráel királya fölolvasta a levelet, megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Hát Isten vagyok én, aki megölhet és életre kelthet, hogy ideküld ez énhozzám egy embert, hogy meggyógyítsam bélpoklosságából?! Értsétek meg, lássátok be, hogy csak ürügyet keres ellenem! 8 Amikor Elizeus, Isten embere meghallotta, hogy Izráel királya megszaggatta a ruháját, ilyen üzenetet küldött a királynak: Miért szaggattad meg a ruhádat? Jöjjön ide hozzám az az ember, és majd megtudja, hogy van prófétája Izráelnek! 9 Ezért Naamán elment lovaival és kocsijával, és megállt Elizeus házának a bejáratánál. 10 Elizeus egy követet küldött hozzá ezzel az üzenettel: Menj, és fürödj meg hétszer a Jordánban, akkor újra megtisztul a tested! 11 Naamán azonban megharagudott, elment, és így szólt: Én azt gondoltam, hogy majd kijön, elém áll, és segítségül hívja Istenének, az Úrnak a nevét, azután végighúzza kezét a beteg helyen, és kigyógyít a bélpoklosságból. 12 Hát nem többet érnek-e Damaszkusz folyói, az Abáná és a Parpar Izráel minden vizénél? Megfürödhetnék azokban is, hogy megtisztuljak! Azzal megfordult, és haragosan távozott. 13 Szolgái azonban odamentek, és így szóltak hozzá: Atyám, ha a próféta valami nagy dolgot parancsolt volna, azt megtennéd, ugye? Mennyivel inkább megteheted, amikor csak azt mondta, hogy fürödj meg, és megtisztulsz. 14 Lement tehát, és megmerítkezett hétszer a Jordánban az Isten emberének a kívánsága szerint. Akkor újra tiszta lett a teste, akár egy újszülött gyermeké. 15 Ezután Naamán visszatért egész kíséretével az Isten emberéhez, bement, megállt előtte, és ezt mondta: Most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön, csak Izráelben. Most azért fogadj el ajándékot a te szolgádtól! 16 De ő így felelt: Az élő Úrra mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy nem fogadok el semmit! Bár unszolta, hogy fogadja el, ő hajthatatlan maradt. 17 Akkor ezt mondta Naamán: Ha nem is fogadod el, hadd kapjon a te szolgád annyi földet, amennyit egy pár öszvér elbír. Mert nem készít többé a te szolgád sem égőáldozatot, sem véresáldozatot más istennek, csak az Úrnak! 18 Csak azt az egy dolgot engedje meg az Úr a te szolgádnak, hogy amikor az én uram bemegy Rimmón templomába, hogy ott leboruljon, és ha az én kezemre támaszkodik, én is leborulhassak Rimmón templomában. Azt, hogy én leborulok Rimmón templomában, bocsássa meg az Úr a te szolgádnak! 19 Ő így felelt neki: Menj el békével! Még nem jutott messzire Naamán, 20 amikor Géhazi, Elizeusnak, Isten emberének a szolgája ezt gondolta: Lám, az én uram kíméletes volt ehhez az arámi Naamánhoz, és nem fogadta el tőle, amit hozott. Az élő Úrra mondom, hogy utánafutok, és szerzek tőle valamit! 21 Utána is eredt Géhazi Naamánnak. Amikor Naamán meglátta, hogy fut utána, leugrott a kocsijáról, elébe ment, és ezt kérdezte: Jól vagytok? 22 Az így felelt: Jól. De az én uram ezt az üzenetet küldi: Éppen most érkezett hozzám két prófétatanítvány Efraim hegyvidékéről. Adj nekik egy talentum ezüstöt és két rend ruhát! 23 Naamán ezt mondta: Kérlek, fogadj el két talentumot! Így unszolta őt. Majd bekötött két talentum ezüstöt két zsákba, és két rend ruhával együtt odaadta két szolgájának, azok vitték Géhazi előtt. 24 Amikor elértek a dombhoz, kivette a kezükből, és elhelyezte egy házban. Az embereket pedig elküldte, és azok elmentek. 25 Azután bement, és ura elé állt. Elizeus ezt kérdezte: Honnan jössz, Géhazi? Ő így felelt: Nem járt a te szolgád sehol sem. 26 De ő ezt mondta neki: Nem igaz! Az én szívem ott járt, amikor az az ember leszállt a kocsiról, és eléd ment. Hát annak az ideje van most, hogy ezüstöt szerezz, és ruhákat, olajfákat és szőlőket, juhokat és marhákat, szolgákat és szolgálóleányokat végy? 27 Ragadjon rád és utódaidra Naamán bélpoklossága örökre! És az olyan poklosan ment ki előle, mint a hó.
Bibliaolvasó kalauz – Agyagási István
„Bárcsak eljutna az én uram a samáriai prófétához...” (3). Egy kislány szólal meg itt az őt rabszolgaságba hurcoló gazdája érdekében. Szinte hihetetlen. Nincs harag vagy bosszú a szívében, sőt nagyon segítőkész. Isten gyógyító szeretete felé tereli bizonyságtételével urát. Tanulhatunk e gyermektől. Oly sokszor semminek tartjuk személyünket, szavunkat. Pedig nagy kincs birtokosai vagyunk, amennyiben értjük, hisszük az evangélium lényegét. Isten bűnbocsátó kegyelmét átélve másokat is terelgethetünk a Jézus Krisztusban elkészített életgyógyulás, az örök élet felé.
RÉ 272 MRÉ 393
„Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Márk 10,17–31
17 Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte azt kérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? 18 Jézus így szólt hozzá: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. 19 Tudod a parancsolatokat: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.” 20 Ő pedig ezt mondta neki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. 21 Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és ezt mondta neki: Egy hiányosságod van még: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem! 22 A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. 23 Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok! 24 A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! 25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. 26 Ők pedig még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás között: Akkor ki üdvözülhet? 27 Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges. 28 Péter ezt mondta neki: Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. 29 Jézus így szólt: Bizony mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, 30 az százannyit kap: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. 31 De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(17) „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Márk 10,17–31)
Márk csak annyit mond, hogy valaki, egy ember, odafutott Jézus elé, térdre borult előtte és egy kérdést tett fel Jézusnak (17). Arról, hogy ez a valaki gazdag volt, csak később hallunk (22). Tehát az eredeti, önálló történet elsődleges szempontja nem a gazdagság, nem a vagyon témája volt, hanem Jézus követése és az örök élet csodálatos ügye állt a középpontban.
Ez az ember ugyanis az örök élet felől kérdezte Jézust, és „jó helyen” érdeklődött, mert Jézusnak tette fel ezt a kérdést, leborulva, alázattal, igaz vágyakozással (17). Isten ajándéka az, ha valakit foglalkoztat az örök élet, az üdvösség. Az Úr ajándéka az, amikor tekintetünk nemcsak erre a földi életre irányul, hanem túllát azon, és izgatja mindaz, ami sokkal több, mint ez a földi élet, de ami áldottá teszi ezt a földi életet is. Soha nem a földi élet lebecsüléséről van szó ebben a vágyakozásban, mert a földi élet mindenestől az Úr ajándéka, hanem éppen ellenkezőleg, a földi élet megbecsüléséről, és annak kiteljesedéséről. Ma érdekli az embereket az örök élet, téma ez, és Jézus közelében, Isten Igéjének közelében lesz ez számunkra kérdéssé? Vagy pedig mindent ettől a földi élettől várunk; illetve az örök életről is a saját emberi spekulációinkra hagyatkozva fantáziálunk?
Ez az ember tenni akart valamit az örök életért. A farizeusi kegyességre is ez volt jellemző, mint állandó kérdés: „Mit kell nekem tennem? Jól teszem-e?” Ez a kérdés becsületes igyekezetre vall; és állandó bizonytalanságban tartja az embert, Isten ajándékait illetően. Olyan valaki térdel Jézus előtt, aki emberi és vallási igyekezetének határához érkezett, akit bizonytalanság gyötör, és ezt beismeri Jézus előtt. Ebben az állapotban elkezdődhet a mennyei csoda… (17)
Ez az ember „Jó Mesternek” szólítja Jézust. Jézus válasza nem elutasítás, hanem szeretetteli segítségadás (21) a Jézusnak mély tiszteletet adó ember felé. Amikor Jézus tanítást ad a jóról, akkor áldott segítséget ad ennek az embernek, hiszen hangsúlyozza, hogy aki felől te bizonytalan vagy, az az egyedül jó, az élő Isten, aki kegyelme által javára van az embernek (Zsoltárok 118,1). Nem szabad itt arról okoskodni, Jézus személyét illetően, hogy Jézus miért utasítja vissza, magára nézve, a „jó” jelzőt, hiszen Jézus személye titokban marad, mint ahogy Márknál ez jellemző, egészen a keresztig és a feltámadásig. Jézus nem a maga bölcsességét hirdeti, és nem a maga dicsőségét keresi, hanem Istenét. Jézusban Isten jósága és kegyelme keresi a végső sorsa felől bizonytalan embert, hogy bizonyosságra segítse őt (18).