„Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük!” 2Kir 6
1 Egyszer azt mondták a prófétatanítványok Elizeusnak: Nézd, szűk nekünk ez a hely itt nálad, ahol lakunk. 2 Hadd menjünk el a Jordánhoz; ott mindegyikünk kivág egy szál fát, és készítünk magunknak egy helyet, ahol lakhatunk. Ő ezt mondta: Menjetek! 3 De az egyik így szólt: Kérlek, jöjj el te is a szolgáiddal! Ő így felelt: Elmegyek. 4 El is ment velük. Amikor megérkeztek a Jordánhoz, vágni kezdték a fákat. 5 De amikor az egyik kidöntött egy szálfát, a fejsze vasa beleesett a vízbe. Akkor felkiáltott, és ezt mondta: Jaj, uram! Csak kölcsönben volt nálam! 6 Az Isten embere megkérdezte: Hová esett? Az megmutatta neki a helyet; ő pedig levágott egy darab fát, és odadobta. A fejszevas ekkor feljött a víz tetejére. 7 Elizeus így szólt: Emeld ki! Az pedig kinyújtotta a kezét, és kivette. 8 Arám királya háborút indított Izráel ellen. Megbeszélte udvari embereivel, hogy melyik helyen legyen a tábora. 9 Az Isten embere azonban ezt az üzenetet küldte Izráel királyának: Vigyázz, ne vonulj át ezen a helyen, mert ott állnak lesben az arámok! 10 Izráel királya ekkor embereket küldött arra a helyre, amelyet az Isten embere mondott neki, figyelmeztetve őt, hogy ott vigyázzon magára. Így történt többször is. 11 Felháborodott emiatt Arám királya, összehívatta udvari embereit, és ezt mondta nekik: Miért nem jelentitek nekem, hogy ki tart a mieink közül Izráel királyával? 12 Ekkor az egyik udvari embere így szólt: Senki, uram, királyom! De az Izráelben levő Elizeus próféta megmondja Izráel királyának még azokat a dolgokat is, amelyekről te a hálószobádban beszélsz. 13 A király ezt parancsolta: Menjetek, és nézzetek utána, hogy hol van, hadd fogassam el! Jelentették neki, hogy most Dótánban van. 14 Akkor lovakat, harci kocsikat és tekintélyes sereget küldött oda. Azok megérkeztek éjjel, és körülvették a várost. 15 Amikor az Isten emberének a szolgája korán felkelt és kiment, a sereg már körülvette a várost lovakkal meg harci kocsikkal. A szolgája így szólt hozzá: Jaj, uram! Mit tegyünk? 16 De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! 17 Majd Elizeus így imádkozott: Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az Úr megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal. 18 Amikor aztán az arámok rárontottak, Elizeus így imádkozott az Úrhoz: Verd meg ezt a népet vaksággal! Meg is verte őket vaksággal, ahogyan Elizeus kérte. 19 Elizeus akkor ezt mondta nekik: Nem ez az az út, és nem ez az a város. Jöjjetek utánam, majd én elvezetlek benneteket ahhoz az emberhez, akit kerestek. És elvezette őket Samáriába. 20 Samáriába érve így szólt Elizeus: Uram, nyisd meg a szemüket, hogy lássanak! Az Úr megnyitotta a szemüket, és akkor látták, hogy Samária közepén vannak. 21 Amikor Izráel királya meglátta őket, ezt kérdezte Elizeustól: Megölessem-e őket, atyám? 22 Ő így felelt: Ne ölesd meg! Meg szoktad-e öletni azokat, akiket foglyul ejtesz kardoddal vagy íjaddal? Adj nekik kenyeret és vizet, hadd egyenek és igyanak, azután menjenek el urukhoz! 23 Nagy lakomát rendezett tehát nekik, és miután ettek és ittak, elbocsátotta őket. Azok pedig elmentek urukhoz. Nem is jöttek többé arám rablócsapatok Izráel országába. 24 Történt ezek után, hogy Benhadad, Arám királya összegyűjtötte egész seregét, fölvonult, és ostrom alá vette Samáriát. 25 Nagy éhínség támadt Samáriában, mert addig ostromolták, míg egy szamárfej nyolcvan ezüstbe, egy maréknyi galambtrágya pedig öt ezüstbe került. 26 Egyszer Izráel királya a várfalon járkált, és egy asszony így kiáltott hozzá: Segíts rajtam, uram, királyom! 27 De ő ezt mondta: Ha az Úr nem segít rajtad, én hogyan segítsek? Talán a szérűről vagy a sajtóból? 28 Majd megkérdezte tőle a király: Mi bajod van? Erre ő így felelt: Egy asszony ezt mondta nekem: Add ide a fiadat, együk meg ma őt, holnap pedig megesszük az én fiamat. 29 Meg is főztük a fiamat, és megettük. Másnap mondtam neki: Add ide a te fiadat, együk meg azt is! Ő azonban elrejtette a fiát. 30 A király, hallva az asszony szavait, megszaggatta a ruháját, és úgy ment tovább a várfalon. A nép akkor látta, hogy alul zsákruhát visel. 31 Akkor ezt mondta: Úgy segítsen az Isten most és ezután is, hogy nem marad ma a helyén Elizeusnak, Sáfát fiának a feje! 32 Elizeus a házában ült, és vele voltak a vének. A király előreküldte az egyik emberét, de még mielőtt a követ odaért volna hozzá, ezt mondta Elizeus a véneknek: Látjátok, ez a gyilkos fajzat elküldött valakit, hogy a fejemet vétesse! Ügyeljetek, és amikor a követ ideér, zárjátok be az ajtót előtte, és nyomjátok az ajtót vele szemben, mert urának a léptei hallatszanak a nyomában. 33 Még beszélt velük, amikor a követ oda is ért hozzá, és ezt mondta: Látod, ilyen baj származott az Úrtól! Miért várjak még tovább az Úrra?!
Bibliaolvasó kalauz – Agyagási István
„Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük!” (16). A félelem mindig jelen van az életünkben. Amikor valami ismeretlennel találkozunk, keressük a menekülést, közben fájóan kell átélnünk, hogy magunkban kevesek vagyunk. Éppen ezért a vigasztaló szó már akkor is jólesik, ha csupán egyfajta emberi jó szándékból fakad. Hát még milyen nagy ajándék az, amikor maga Isten áll mellénk, és engedi átélnünk, hogy vele „többen vagyunk”, mellette megszabadulhatunk minden félelemtől! Kérjük Istenünket, hogy átélhessük bátorító jelenlétét.
RÉ 61 MRÉ 61
„De tiköztetek nem ez a rend…” Márk 10,32–45
32 Mikor pedig a Jeruzsálembe vezető úton mentek, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak, akik pedig követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog: 33 Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak, 34 kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és megölik, de a harmadik napon feltámad. 35 Hozzálépett Jakab és János, Zebedeus két fia, és így szóltak hozzá: Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk. 36 Jézus megkérdezte tőlük: Mit szeretnétek, mit tegyek meg nektek? 37 Ők pedig ezt mondták neki: Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, másikunk a bal kezed felől üljön majd a te dicsőségedben. 38 Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem? 39 Ők pedig így feleltek neki: Meg tudjuk tenni. Jézus ezt mondta nekik: Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek, 40 de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek elkészíttetett. 41 Amikor ezt a többi tíz meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra. 42 De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük. 43 De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok; 44 és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája! 45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(43) „De tiköztetek nem ez a rend…” (Márk 10,32–45)
Ez a jézusi „de” magasra teszi a mércét! (43) Jézus a tanítványaihoz fordul, hozzánk fordul, és azt mondja, hogy az övéi között más a rend, mert mindenben az isteni rend a rend, amelynek egyik fontos megnyilvánulása, hogy a testvérek között nincs versengés, hanem egymást szeretik, tisztelik, nagyra tartják, megbecsülik, és egymásban meglátják azt a kegyelmi ajándékot, ami az Úrtól van (43–45).
Érzékeny vagyok arra, hogy átlássak az emberi szándékokon. Bizony sokszor látjuk a „zebedeus-fi” lelkületet közöttünk is (35–37), persze Jézushoz járulva, Jézusra hivatkozva. Ugyanakkor ez a lelkület szakadásokat támaszt a testvérek között, mint ahogy a többi tíz tanítvány is megharagudott Jakabra és Jánosra (41). Sok hiú ember van közöttünk, nagyravágyó; annyi kegyes gőg, annyi tiszteletlen megnyilvánulás, számos rejtett indulat terhel bennünket, egyeseket – gyakran magunkat – istenítő, megint másokat lenéző megnyilvánulással. Annyi erős, domináns, önhitt, félelmetes vezéregyéniség terheli a szent ügyet közöttünk! A hit bizonyossága nem ilyen erő! Magamon kezdem a bűnbánatot minden nap, ebben! Kezdjük mi is magunkon! Micsoda bátorság, ahogy Zebedeus fiai azt állítják, hogy ki tudják inni azt a poharat, amit Jézusnak ki kell majd inni! Nem is tudják, mit beszélnek! (38–39) Milyen magabiztosan, mindenkit túlharsogva mondják ezeket; a többiek csak megharagudni mernek, de félnek tőlük, és szólni már nem szólnak nekik (41). Az Úr az, aki rájuk szól.
Zengjen bennünk minden nap Jézus Krisztus szava: „De tiközöttetek nem ez a rend!” (43) Ti nem pogányok vagytok, nem pogányként uralkodó fejedelmek, ti nem erővel és hatalommal, hanem az Úr Lelkével szolgáltok (Zakariás 4,6). Ti az Úrban vagytok fejedelmek, olyan szolgák, akik mennyei dicsőségben ragyognak, már ebben a világban is, a szolgaság alázatában is (42).
Ez a jézusi „de” akkor működhet, ha az krisztusi „de” lesz; vagyis, ha a feltámadott Úr Jézus Krisztus kézbe veszi az életünket és valóban újjá formál minket, ezzel pedig kiválasztottságunkat láthatóvá teszi (40), hogy merünk „alul maradni”, merünk szolgálni, merjük a krisztusi szeretet kockázatát felvállalni. Nem az a kiválasztott, aki ezt tökéletes bibliai tanítással és másokat letaroló határozottsággal magáról állítja, miközben másokat lenéz, kiátkoz. Az a kiválasztott, akiben kiformálódik a Krisztus (Galata 4,19); az a Krisztus, aki azért jött, hogy Ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért (45). Legalább a testvérek közösségében könyörögjünk az isteni rend érvényesüléséért!