„...kilopta őt a király fiai közül, akiket halálra szántak...” 2Kir 11
1 Amikor Ataljá, Ahazjá anyja látta, hogy meghalt a fia, fogta magát, és kipusztított minden gyermeket, aki a királyi családból származott. 2 De Jóseba, Jórám király lánya, Ahazjá húga fogta Jóást, Ahazjá fiát, és kilopta őt a király fiai közül, akiket halálra szántak, és őt meg a dajkáját a hálószobába vitte. Azután elrejtették Ataljá elől, és így őt nem ölték meg. 3 Hat évig rejtegette magánál, az Úr házában; az országban ez idő alatt Ataljá uralkodott. 4 A hetedik évben Jójádá magához rendelte a palotaőr- és testőrszázadok parancsnokait, és bevitte őket magával az Úr házába. Szövetséget kötött velük, és megeskette őket az Úr házában, majd megmutatta nekik a király fiát. 5 Azután megparancsolta nekik: Ezt tegyétek: egyharmada azoknak, akik szombaton lépnek szolgálatba, a királyi palotánál álljon őrségen, 6 egyharmaduk a Szúr-kapuban, egyharmaduk pedig a testőrök mögötti kapuban legyen! Így álljatok őrt a palota körül a szokásnak megfelelően! 7 De az a két szakaszotok is, amely szombaton az őrséget átadja, maradjon szolgálatban az Úr házánál, a király mellett! 8 Vegyétek körül a királyt, legyen mindenkinek kezében a fegyvere; aki pedig a sorok közé be akar hatolni, azt meg kell ölni! A király mellett legyetek, akármerre jár! 9 A századosok mindenben úgy jártak el, ahogyan Jójádá főpap megparancsolta. Mindegyik maga mellé vette az embereit, a szombaton szolgálatba lépők mellett azokat is, akik szombaton letették a szolgálatot, és bementek Jójádá főpaphoz. 10 A főpap pedig odaadta a századosoknak Dávid király lándzsáit és pajzsait, amelyek az Úr házában voltak. 11 A testőrök fegyverrel a kezükben felálltak a templom jobb oldalától a templom bal oldaláig az oltárhoz és a templomhoz, és körülvették a királyt. 12 Akkor Jójádá kivezette a király fiát, és fejére tette a koronát; kezébe adta az uralkodás okmányát, és így királlyá választották, és fölkenték őt. Tapsoltak, és így kiáltoztak: Éljen a király! 13 Meghallotta Ataljá a testőrök és a nép lármáját, ezért bement a nép közé az Úr házába. 14 Amikor látta, hogy a király ott áll az emelvényen, amint szokás, a király körül pedig ott vannak a parancsnokok és a kürtösök, az egész köznép meg örül, és fújja a kürtöket, akkor Ataljá megszaggatta a ruháját, és így kiáltozott: Összeesküvés! Összeesküvés! 15 De Jójádá főpap megparancsolta a haderő élén álló századosoknak: Vezessétek ki a sorok között; ha pedig valaki utánamegy, azt öljétek meg fegyverrel! A főpap ugyanis nem akarta, hogy az Úr házában öljék meg Atalját. 16 Akkor kituszkolták Atalját, és amikor a királyi palota kocsibejárójához ért, ott megölték. 17 Jójádá azután szövetséget kötött az Úr, a király és a nép között, hogy az Úr népe lesznek; ugyanígy a király és a nép között is. 18 Azután az ország egész népe behatolt Baal templomába, és lerombolta azt. Oltárait és bálványképeit teljesen összezúzták, Mattánt, Baal papját pedig meggyilkolták az oltárok előtt. Ezután a főpap felügyelőket rendelt az Úr házába. 19 Majd maga mellé vette a századosokat, a palotaőrséget, a testőröket és az ország egész népét, és lekísérték a királyt az Úr házából. A testőrök kapuján keresztül bevonultak a királyi palotába, ő pedig a királyi trónra ült. 20 Az ország egész népe örült, a város pedig nyugodt maradt, noha Atalját fegyverrel ölték meg a királyi palotában.
Bibliaolvasó kalauz – Bíró Botond igemagyarázata
„...kilopta őt a király fiai közül, akiket halálra szántak...” (2). A bosszúszomjas anyakirálynő kezei közül menti meg egy királylány Jóást, a későbbi királyt. A főpap ezután „hat évig rejtegette magánál az Úr házában” (3). A halálra szántak közül kikerülni nem kis dolog. Ez nem önérdem, hanem kiválasztás. A Szentírás ezzel a kifejezéssel jelzi, hogy Isten különös döntése alapján magának megtart életeket. Lehet ezen fennakadni, de lehet hálás szívvel megköszönni, hogy én is hozzá tartozhatom, és a halálra szántak közül engem is megmentett.
RÉ 192 MRÉ 330
„Milyen hatalommal cselekszed ezeket…” Márk 11,27–33
27 Ismét bementek Jeruzsálembe. És amikor Jézus a templomban volt, odamentek a főpapok, az írástudók és a vének, 28 és így szóltak hozzá: Milyen hatalommal cselekszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél? 29 Jézus pedig így válaszolt nekik: Kérdezek tőletek valamit, feleljetek rá, és akkor megmondom nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket. 30 Vajon János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől? Válaszoljatok nekem! 31 Azok pedig így tanakodtak egymás között: Ha azt mondjuk, a mennyből, azt fogja mondani, akkor miért nem hittetek neki? 32 Vagy talán mondjuk azt: emberektől? De féltek a sokaságtól, mert Jánosról mindenki úgy gondolta, hogy valóban próféta volt. 33 Ezért így feleltek Jézusnak: Nem tudjuk. Jézus pedig ezt mondta nekik: Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(28) „Milyen hatalommal cselekszed ezeket…” (Márk 11,27–33)
Jézus isteni hatalommal cselekedett. Ez ingerelte azokat, akiknek nem volt hatalmuk, pedig ők lettek volna az isteni hatalom letéteményesei: a főpapok, az írástudók és a vének. De nekik csak szavaik voltak, miközben tehetetlenül ragaszkodtak a hagyományokhoz (27). Bosszúságukban keresték meg Jézust a kérdésükkel: „Milyen hatalommal cselekszel?” (28)
Jézus hatalma beszédében és tetteiben mutatkozott meg, leginkább abban, hogy bűnbocsánatot hirdetett (2,9), minden feltétel nélkül, így minden véres áldozati szertartás nélkül is. Aki ezt a feltételnélküliséget elfogadta, azaz hittel vette ezt a jézusi hatalmat, az bocsánatot nyert; és aki bocsánatot nyert, az szintén megkapta azt a hatalmat, hogy mások bűneit megoldja, mint az Isten hatalmának eszköze (Máté 16,19). Ez zavarta leginkább az írástudókat, olyannyira, hogy ezt Isten káromlásának tartották (2,7). Hiszen eddig, Mózes törvénye szerint, bonyolult feltételekhez volt kötve a bűnbocsánat: az áldozati kultuszhoz. Mi, ma milyen egyéb feltételhez kötjük a bűnbocsánatot? Merjük hinni és hirdetni, hogy aki hisz Jézus Krisztusban, az nem veszhet el? (János 3,16)
Már Keresztelő János meghirdette a bűnök bocsánatát, amit nem kapcsolt feltételhez (1,3–4). Ebben volt Keresztelő János leginkább Jézus Krisztus előfutára. Nem véletlen, hogy Jézus éppen vele kapcsolatosan kérdez vissza az Őneki feltett kérdés vonatkozásában: mondják meg a Nagytanács küldöttségének tagjai, honnan volt Keresztelő János hatalma, mennyből, vagy emberektől; akkor Ő is megmondja, milyen felhatalmazással cselekszik. Ezzel Jézus megfogta az Őt kérdezőket – az Igében benne van, hogy miért –, akik a gyáva semlegességet választva elkullogtak. Jézus pedig hatalommal szólt és cselekedett tovább érettünk. Jézus Krisztusban bűnbocsánatunk van, új és örök életünk van; nem elveszettek, hanem megmentettek vagyunk, tele reménységgel. Semmiféle hívő tan, vagy kegyesség bajnoka és semmiféle vallás kizárólagossága nem kérdőjelezheti meg ezt! (29–33)