„...vett egy ládát, a fedelén lyukat fúrt, és odatette az oltár mellé jobb felől, ...” 2Kir 12
1 Jóás hétéves korában lett király. 2 Jéhú hetedik évében kezdett uralkodni Jóás, és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Cibjá volt, Beérsebából származott. 3 Jóás egész életében azt tette, amit helyesnek lát az Úr, mivel erre tanította Jójádá főpap. 4 Csak az áldozóhalmok nem szűntek meg, a nép továbbra is áldozott és tömjénezett az áldozóhalmokon. 5 Jóás ezt mondta a papoknak: A szent adományokból eredő összes pénzt, amit az Úr házába visznek, a forgalomban levő pénzt, azt a pénzt, amelyet fejenként rónak ki becslés szerint, továbbá mindazt a pénzt, amit az emberek szívük szerint visznek az Úr házába, 6 vegyék magukhoz a papok, mindegyik a maga ismerősétől, azután javíttassák ki a templom rongálódásait, ahol csak ilyen rongálódás található. 7 De Jóás király huszonharmadik évéig sem javíttatták ki a papok a templom rongálódásait. 8 Ezért Jóás király hívatta Jójádá főpapot meg a többi papot, és megkérdezte tőlük: Miért nem javíttatjátok ki a templom rongálódásait? Ezután nem tehetitek el ismerőseitek pénzét, hanem oda kell adnotok a templom rongálódásainak javítására. 9 A papok beleegyeztek, hogy nem teszik el a nép pénzét, de a templom rongálódásait mégsem javíttatták ki. 10 Akkor Jójádá főpap vett egy ládát, a fedelére lyukat fúrt, és odatette az oltár mellé jobb felől, ahol be szoktak menni az Úr házába. Abba tették az ajtót őrző papok mindazt a pénzt, amit az Úr házába vittek. 11 Mikor aztán látták, hogy sok pénz van a ládában, odament a király kancellárja a főpappal együtt, csomókba kötötték, és összeszámolták az Úr házában talált pénzt. 12 A lemért pénzt átadták a munkavezetőknek, akik az Úr házához voltak kirendelve. Azok pedig kiadták az ácsoknak és az építőmestereknek, akik az Úr házán dolgoztak, 13 meg a kőműveseknek és a kőfaragóknak, hogy vásároljanak faanyagot és faragott köveket az Úr háza rongálódásainak a kijavításához, és ami csak szükséges volt a templom javításához. 14 De abból a pénzből, amit az Úr házába vittek, nem készíttettek az Úr háza számára sem ezüsttálakat, sem késeket, sem hintőedényeket, sem trombitákat, sem egyéb arany- vagy ezüsttárgyakat, 15 hanem a munkavezetőknek adták oda, hogy javítsák ki abból az Úr házát. 16 Nem kellett elszámoltatni azokat, akikre rábízták a pénzt, hogy átadják a munkavezetőknek, mert azt hűen kezelték. 17 Csupán a jóvátételi áldozatra és a vétekáldozatra adott pénzt nem vitték be az Úr házába, ez a papoké volt. 18 Akkoriban vonult fel Hazáél, Arám királya; megtámadta Gátot és elfoglalta. Majd elhatározta Hazáél, hogy Jeruzsálem ellen vonul. 19 Ezért Jóás, Júda királya fogta mindazokat a szent tárgyakat, amelyeket elődei, Jósáfát, Jórám és Ahazjá, Júda királyai adományoztak a templom javára, és a maga szent adományaival meg az Úr házának és a királyi palotának a kincstárában található összes arannyal együtt elküldte Hazáélnak, Arám királyának, mire az elvonult Jeruzsálem alól. 20 Jóás egyéb dolgai, mindaz, amit véghezvitt, meg van írva a Júda királyainak történetéről szóló könyvben. 21 Udvari emberei fölkeltek, összeesküvést szőttek ellene, és megölték Jóást Bét-Millónál, amikor Szillába ment. 22 Józákár, Simat fia és Józábád, Sómér fia voltak azok az udvari emberei, akik megölték, és ő meghalt. Ősei mellé temették Dávid városában. Utána a fia, Amacjá lett a király.
Bibliaolvasó kalauz – Bíró Botond igemagyarázata
„...vett egy ládát, a fedelén lyukat fúrt, és odatette az oltár mellé jobb felől, ahol be szoktak menni az Úr házába” (10). A királyt gyermekségének hat esztendejében a templom falai őrizték, védték. Ezeknek a falaknak rongálódásait szeretné kijavíttatni, de a pénz mindig másra megy el. A főpap saját kezűleg gyártja le az első perselyt, amelybe az erre szánt adományok kerülhetnek. Templomaink fenntartása nem kis anyagi erőfeszítést jelent. Lehet, hogy csak ódon falaknak tűnnek, de sok újjászületésnek voltak otthonai. Aki ezt átélte, az mások számára is lehetővé szeretné tenni ezt, akár anyagi áldozattal is.
RÉ 155 MRÉ 158
„…az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben…” Márk 12,1–17
1 Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: Egy ember szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott. 2 Majd amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja tőlük a részét a szőlő terméséből. 3 De azok megragadták a szolgát, megverték, és elküldték üres kézzel. 4 Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt pedig agyba-főbe verték, és megalázták. 5 Újból küldött egy szolgát; ezt megölték, azután sok más szolgát is; némelyeket megvertek, másokat pedig megöltek. 6 Volt még egy szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat meg fogják becsülni. 7 A munkások azonban ezt mondták egymás között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség! 8 Megragadták, megölték őt, és kidobták a szőlőn kívülre. 9 Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt. 10 Vajon nem olvastátok a Szentírásban: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő; 11 az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben”? 12 Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a sokaságtól. Mert megértették, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták őt, és elmentek. 13 Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe. 14 Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e vagy ne fizessük? 15 Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam! 16 Azok pedig hoztak egyet, és ő megkérdezte: Kié ez a kép és ez a felirat? Ők pedig így feleltek: A császáré. 17 Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(11) „…az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben…” (Márk 12,1–17)
Boldog az az ember, aki tudja, hogy élete az Úr kezében van, ezért életének megoldása, üdvösséges egysége is az Úr ajándéka. Boldog az az ember, aki erre minden nap kezdetén, életének minden idejében hálaadással és könyörgéssel tud rácsodálkozni (11), mert Isten ajándékai csodálatosak (Zsoltárok 118,22–23).
Az Úrtól kaptuk az életünk szőlőskertjét, hogy dolgozzunk és örüljünk abban a Gazda, azaz Istenünk dicsőségére. Az Úrtól kaptuk azt a csodát, amit csak hittel lehet megragadni, miszerint Isten nem engedi, hogy hűtlenek, önzők, durvák, gyilkosok maradjunk az Ő szőlőskertjében, mint akik maguknak tulajdonítják azt a szőlőskertet, amit „művelésre és őrzésre” kaptak. Még nagyobb csoda – szintén az Úrtól való csoda –, ha valaki belátja, hogy mindeddig gyarlón élt, Istennel nem számolt, a másik embert kihasználta, csak önmagáért létezett; Isten ügyét lenézte, Isten szolgáit gúnyolta, bántotta, Isten ügyét gyalázta, Isten Fiának megváltó áldozata pedig botrány volt számára (1–8). Úrtól való csoda: belátni, hogy ezzel a lelkülettel tönkretesszük a ránk bízott szőlőskertet, halálossá tesszük mások és a magunk életét is, miközben kárhozatosan szétesik az életünk, mint ahogy a boltív darabokra hullik sarokkő nélkül (10). Csodák csodája: az Úrtól lett engedetlen életünk egyetlen megoldása, a megváltás: a Gazda megölt Fia – a példázat képével élve – a megvetett kő, amely sarokkő lett, amely egyben tartja a boltozatot, az életet, a világot (10–11).
Boldog az az ember, akinek szemében csodálatos mindez, aki leborulhatott az Úr előtt, mindezek szerzője előtt. Ez a boldogság, az üdvösség. Tart még a kegyelmi idő! De vigyázzunk, aki megmarad a hűtlen, önző, durva, gyilkos életében, attól az Úr elveszi a szőlőt, és másoknak adja azt! (9)