„Ekkor így szólt Izráel királyához: Üss a földre! Ő ráütött a földre háromszor, azután megállt” 2Kir 13
1 Jóásnak, Ahazjá fiának, Júda királyának huszonharmadik évében lett Izráel királya Jóáház, Jéhú fia Samáriában, tizenhét esztendőre. 2 Azt tette, amit rossznak lát az Úr: követte Jeroboámnak, Nebát fiának a vétkeit, aki vétekbe vitte Izráelt, nem tért el azoktól. 3 Ezért fellángolt az Úr haragja Izráel ellen, és egész uralkodása alatt Hazáélnak, Arám királyának meg Benhadadnak, Hazáél fiának a kezébe adta őket. 4 De amikor Jóáház megengesztelte az Urat, az Úr meghallgatta őt, mert látta, hogy Arám királya mennyire sanyargatja Izráelt. 5 Az Úr szabadítót adott Izráelnek, úgyhogy kikerültek Arám hatalma alól, és Izráel fiai otthonaikban lakhattak, ahogyan azelőtt. 6 De mégsem tértek el Jeroboám házának a vétkeitől, aki vétekbe vitte Izráelt, hanem folytatták azokat. Az Aséra-szobor is ott maradt Samáriában. 7 Nem maradt Jóáháznak több hadinépe, mint ötven ló, tíz harci kocsi és tízezer gyalogos, mert elpusztította őket Arám királya, és olyanná tette őket, amilyen csépléskor a por. 8 Jóáház egyéb dolgai, mindaz, amit véghezvitt, és hőstettei meg vannak írva az Izráel királyainak történetéről szóló könyvben. 9 Azután Jóáház pihenni tért őseihez, és Samáriában temették el. Utána a fia, Jóás lett a király. 10 Jóásnak, Júda királyának a harminchetedik évében lett Izráel királya Jóás, Jóáház fia Samáriában, tizenhat esztendeig. 11 Azt tette, amit rossznak lát az Úr, nem tért el Jeroboámnak, Nebát fiának vétkeitől, aki vétekbe vitte Izráelt, hanem folytatta azokat. 12 Jóás egyéb dolgai, mindaz, amit véghezvitt, és hőstettei, amikor háborút viselt Amacjá júdai király ellen, meg vannak írva az Izráel királyainak történetéről szóló könyvben. 13 Azután Jóás pihenni tért őseihez, és Jeroboám ült a trónjára. Jóást pedig eltemették Samáriában Izráel királyai mellé. 14 Amikor Elizeus abba a betegségbe esett, amelyben később meghalt, elment hozzá Jóás, Izráel királya, ráborulva sírt, és ezt mondta: Atyám, atyám, Izráel harci kocsija és annak hajtója! 15 Elizeus ezt mondta neki: Fogj íjat és nyilakat! Ő íjat és nyilakat fogott a kezébe. 16 Majd ezt mondta Elizeus Izráel királyának: Feszítsd ki kezeddel az íjat! Amikor kifeszítette a kezével, Elizeus rátette kezét a király kezére. 17 Azután ezt mondta: Nyisd ki a keletre néző ablakot! A király kinyitotta. Elizeus ezt mondta: Lőj! Ő pedig lőtt. Akkor így szólt: Az Úr szabadításának a nyila ez, az Arámtól megszabadító nyíl, mert véglegesen levered majd Arámot Aféknál! 18 Azután ezt mondta: Fogd a nyilakat! Ő kézbe vette azokat. Ekkor így szólt Izráel királyához: Üss a földre! Ő ráütött a földre háromszor, azután megállt. 19 Megharagudott rá ezért az Isten embere, és ezt mondta: Ötször vagy hatszor kellett volna ütnöd, akkor végleg levernéd Arámot! Így azonban csak háromszor vered meg Arámot. 20 Azután meghalt Elizeus, és eltemették. A következő esztendőben móábi rablócsapatok törtek be az országba. 21 Éppen akkor temettek egy embert, de amikor meglátták a rablócsapatot, belökték azt az embert Elizeus sírjába, és elmentek. Az az ember pedig hozzáérve Elizeus teteméhez, életre kelt, és talpra állt. 22 Hazáél, Arám királya sanyargatta Izráelt Jóáház egész idejében. 23 De megkegyelmezett nekik az Úr, megkönyörült rajtuk, és feléjük fordult az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségért. Nem akarta őket elpusztítani, és nem vetette el őket maga elől mindeddig. 24 Azután meghalt Hazáél, Arám királya. Utána a fia, Benhadad lett a király. 25 Akkor Jóás, Jóáház fia visszavette Benhadadtól, Hazáél fiától azokat a városokat, amelyeket háborúban vettek el apjától, Jóáháztól. Háromszor verte meg Arámot Jóás, és visszavette Izráel városait.
Bibliaolvasó kalauz – Bíró Botond igemagyarázata
„Ekkor így szólt Izráel királyához: Üss a földre! Ő ráütött a földre háromszor, azután megállt” (18). Egy jelképes cselekedetre kéri Elizeus próféta a királyt. Miután kilőtte a nyilat Arám ellen, a nyílvesszőkkel a győzelem mértékét kellene még megjelölnie. Háromszor is a földre üt, amit a próféta kevesell: „Ötször vagy hatszor kellett volna ütnöd, akkor végleg levernéd Arámot!” (19). Valahogy nem sikerül a teljes győzelemre eljutnunk nekünk sem, mert nem tudunk leszámolni „végleg” a kísértésekkel, bűnökkel. Néhány megnyert harc után győztesnek érezzük magunkat. Zavar az Ószövetség egy-egy „népirtásról” szóló története, de tény, hogy aki nem harcolja végig a csatákat, annak az ellensége újra feltámad.
RÉ 37 MRÉ 37
„…nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát?” Márk 12,18–27
18 Szadduceusok is jöttek hozzá, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és ezt kérdezték tőle: 19 Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem marad gyermek utána, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének. 20 Volt hét testvér. Az első megnősült, de utód nélkül halt meg. 21 A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy tőle sem maradt utód. Ugyanígy történt a harmadikkal is, 22 és a hét testvér egyikétől sem maradt utód. Végül meghalt az asszony is. 23 A feltámadáskor, amikor majd ezek feltámadnak, melyiknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. 24 Jézus ezt mondta nekik: Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem Isten hatalmát? 25 Mert amikor majd az emberek feltámadnak a halálból, nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben. 26 Ami pedig a halottak feltámadását illeti, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, a csipkebokorról szóló részben, hogy mit mondott neki Isten? „Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene.” 27 Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(24) „…nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát?” (Márk 12,18–27)
Jézus azt mondja: Tévedünk, nem ismerjük az Írásokat, mert nem ismerjük az Isten hatalmát. Először meg kell ismernünk az Isten hatalmát, amely megszabadított, bűnbocsánatot, új és örök életet adott nekünk; és csak utána érthetjük helyesen az Írásokat; meg mindent, ami velünk történik. Amíg az Isten hatalmát meg nem tapasztaltuk, addig tévedünk; addig az egész életünk tele van tévedéssel, tévesztéssel, bűnnel és vétkekkel; addig tévelygünk – ahogy Károli Gáspár fordította ezt a részt – mert nem látjuk a valódi célt (24).
Isten hatalmának ismerete nélkül az Írásokból csak dogmatikai rendszer lehet. Isten hatalmának megtapasztalása nélkül csak vitatkozhatunk az Írásokon, igehelyeket tehetünk egymás mellé, hogy saját hitünket és életünket igazoljuk, vagy az Írás egyes részeit kiemelve, a saját lelkünk, személyiségünk, indulatunk, kívánságunk indította kegyességünket alátámasszuk. A szadduceusok – Jézus korának egyik kegyességi irányzata voltak ők –, szintén ezt tették. Ők nem hitték a feltámadást (18). Ez a nézetük határozta meg írásértelmezésüket, és a Jézushoz való viszonyukat. Ezért tették fel Jézusnak az életszerűtlen kérdést: Egy asszony, akinek hét férje volt, ha van feltámadás, ott kinek a felesége lesz a hét férj közül? Persze a farizeusi kegyesség, két férj esetében, de több férj esetében is azt a választ adta, hogy az első férj az igazi férj, annak adatik vissza az asszony akkor. Isten hatalmának ismerete nélkül a spekuláció marad. Mi egyéb marad nekünk Isten hatalmának ismerete nélkül? (18–23)
Jézus arra mutat rá, hogy Isten hatalma éppen az, hogy Ő az élők Istene és nem a holtaké. Isten az élet Istene. Isten, aki az élő Isten, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, tehát ha így nevezik a zsidók az élő Istent, akkor ezzel azt is állítják azok, akik sokáig nem hittek a feltámadásban, illetve sokáig nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel, hogy Ábrahám, Izsák és Jákób élnek, pedig meghaltak (26–27). Aki Jézus Krisztusban hisz, az, ha meghal is él; mert aki él és hisz a feltámadott Úrban, az valójában nem hal meg soha (János 11,25). Isten hatalma örök életet ajándékoz nekünk, amelynek valósága nem határozható meg e földi lét dimenzióival, de beragyogja ezt a földi életet, és sokkal jobb lesz mindennél (Filippi 1,23); olyannyira, hogy aki, ami „itt”, az Úrban fontossá lett számunkra, az „odaát” is fontos marad. Így élhetjük meg, az Úrban, házasságunkat is (25).