„...csak Jósiás király tizennyolcadik évében tartottak ilyen páskát az Úrnak Jeruzsálemben” 2Kir 23
1 A király ekkor magához gyűjtötte Júda és Jeruzsálem véneit. 2 Azután fölment a király az Úr házába, és vele együtt valamennyi júdai férfi és Jeruzsálem minden lakója, a papok és a próféták meg az egész nép apraja-nagyja. És felolvasta fülük hallatára a szövetség könyvének minden igéjét, amelyet az Úr házában találtak. 3 Majd kiállt a király az emelvényre, és szövetséget kötött az Úr színe előtt: hogy az Urat követik, parancsolatait, intelmeit és rendelkezéseit teljes szívükből és teljes lelkükből megtartják, és teljesítik a szövetség igéit, amelyek meg vannak írva abban a könyvben. És az egész nép elfogadta ezt a szövetséget. 4 Ezután megparancsolta a király Hilkijjá főpapnak, a helyettesének és az ajtóőröknek, hogy hordjanak ki az Úr templomából minden olyan fölszerelést, amely Baalnak, Asérának és az ég minden seregének készült. Elégette azokat Jeruzsálemen kívül, a Kidrón mezején, és a hamut Bételbe vitette. 5 Eltávolította a bálványpapokat, akiket Júda királyai alkalmaztak azért, hogy az áldozóhalmokon tömjénezzenek Júda városaiban és Jeruzsálem környékén, meg azokat is, akik Baalnak, a napnak, a holdnak, a szerencsecsillagoknak és az ég egész seregének tömjéneztek. 6 Kivitette az Úr házában levő Aséra-szobrot is Jeruzsálemen kívülre, a Kidrón-völgybe, és elégettette a Kidrón-völgyben, porrá zúzatta, porát pedig a köznép temetőjébe szóratta. 7 Leromboltatta a férfiparáznák házait, amelyek az Úr háza mellett voltak, ahol az asszonyok sátracskákat szőttek Asérának. 8 Behozatta az összes papot Júda városaiból, az áldozóhalmokat pedig, amelyeken a papok tömjéneztek, tisztátalanná tette Gebától Beérsebáig. Leromboltatta a kapuknál levő áldozóhalmokat, amelyek Jósua városparancsnok kapujának a bejáratánál voltak, a városkapun belül, bal kéz felől. 9 Az áldozóhalmok papjai azonban nem járulhattak az Úr oltárához Jeruzsálemben, csak kovásztalan kenyeret ehettek testvéreik között. 10 Azután tisztátalanná tette a Tófetet a Ben-Hinnóm-völgyben, hogy senki se égethesse el fiát vagy leányát áldozatul Moloknak. 11 Eltávolította az Úr házának a bejáratától a lovakat, amelyeket Júda királyai a nap tiszteletére állítottak oda Netan-Melek udvarnok kamrája mellé, egy külön csarnokba. A napnak szentelt kocsikat is elégette. 12 Leromboltatta a király azokat az oltárokat is, amelyek az emeleten, az Áház-szoba tetején voltak, amelyeket Júda királyai készíttettek, meg azokat az oltárokat is, amelyeket Manassé készíttetett az Úr házának mindkét udvarában. Összezúzatta őket, és a porukat a Kidrón-patakba szóratta. 13 Tisztátalanná tette a király azokat az áldozóhalmokat is, amelyek Jeruzsálemtől keletre, a Mashít-hegytől pedig délre voltak, amelyeket még Salamon, Izráel királya építtetett Astóretnek, a szidóniak förtelmes bálványának, Kemósnak, a móábiak förtelmes bálványának és Milkómnak, az ammóniak utálatos bálványának. 14 Összetörette a szent oszlopokat, és kivágatta a szent fákat, helyüket pedig emberi csontokkal töltötte meg. 15 A bételi áldozóhalmon levő oltárt is, amelyet Jeroboám, Nebát fia készíttetett, aki vétekbe vitte Izráelt, ezt az oltárt is leromboltatta az áldozóhalommal együtt. Az áldozóhalmot fölperzseltette, porrá zúzatta, a bálványoszlopot pedig elégette. 16 Azután körülnézett Jósiás, és meglátta a sírboltokat, amelyek ott voltak a hegyen. A sírboltokból kihozatta a csontokat, és elégette az oltáron. Így tette azt tisztátalanná az Úr igéje szerint, amelyet az Isten embere hirdetett, az, aki ezeket a dolgokat meghirdette. 17 Majd ezt kérdezte: Miféle síremlék ez, amelyet itt látok? A városbeliek így feleltek neki: Isten emberének a sírja ez, aki Júdából érkezett, és megjövendölte ezeket a dolgokat, amelyeket te a bételi oltárral tettél. 18 Erre ő azt mondta: Hagyjátok nyugodni, senki se bolygassa meg a csontjait! És békén hagyták a csontjait a Samáriából érkezett próféta csontjaival együtt. 19 Jósiás Samária városaiból is eltávolította az áldozóhalmokon levő templomokat, amelyeket az Úr bosszantására készíttettek Izráel királyai. Mindenben ugyanúgy bánt velük, ahogyan azt Bételben tette. 20 Lemészároltatta az áldozóhalmok összes papját, akik ott voltak az oltároknál, és emberi csontokat égetett el azokon. Ezután visszatért Jeruzsálembe. 21 Majd ezt parancsolta a király az egész népnek: Tartsatok páskát Isteneteknek, az Úrnak úgy, ahogy az le van írva a szövetségnek ebben a könyvében! 22 Bizony nem tartottak ehhez hasonló páskát a bírák, Izráel bíráinak ideje óta, sem Izráel, sem Júda királyainak az idejében, 23 csak Jósiás király tizennyolcadik évében tartottak ilyen páskát az Úrnak Jeruzsálemben. 24 Jósiás király megtisztította Júda országát és Jeruzsálemet a halottidézőktől és jövendőmondóktól, a házibálványoktól és egyéb bálványszobroktól is, mindazoktól a förtelmes bálványoktól, amelyek ott láthatók voltak. Így szerzett érvényt a törvény rendelkezéseinek, amelyek le vannak írva abban a könyvben, amelyet Hilkijjá pap talált az Úr házában. 25 Nem volt hozzá hasonló király őelőtte, aki teljes szívéből, teljes lelkéből és teljes erejéből megtért volna az Úrhoz, mindenben megfelelve Mózes törvényének, és utána sem támadt hozzá hasonló. 26 Az Úr izzó nagy haragja azonban nem múlt el, mert haragra gerjedt Júda ellen mindazért a sok bosszúságért, amit Manassé okozott. 27 Ezért azt mondta az Úr: Júdát is eltávolítom színem elől, ahogyan Izráelt eltávolítottam, és megvetem ezt a várost, Jeruzsálemet, amelyet pedig kiválasztottam, sőt a templomot is, amelyről azt mondtam, hogy ott lesz az én nevem! 28 Jósiás egyéb dolgai, mindaz, amit véghezvitt, meg van írva a Júda királyainak történetéről szóló könyvben. 29 Az ő idejében vonult fel Nékó fáraó, Egyiptom királya Asszíria királya ellen az Eufrátesz folyó felé. Jósiás király szembeszállt vele, de az megölte őt Megiddónál, alighogy meglátta. 30 Emberei holtan vitték el Megiddóból egy harci kocsin; Jeruzsálembe vitték, és eltemették a sírjába. Az ország népe azután fogta Jóáházt, Jósiás fiát; felkenték, és királlyá tették az apja után. 31 Huszonhárom éves volt Jóáház, amikor uralkodni kezdett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Hamútal volt, Jirmejá leánya, Libnából. 32 Azt tette, amit rossznak lát az Úr, egészen úgy, ahogyan elődei tették. 33 De Nékó fáraó fogságba vetette őt Riblában, Hamát földjén, hogy ne uralkodhassék Jeruzsálemben, az országra pedig száz talentum ezüst és egy talentum arany hadisarcot vetett ki. 34 Nékó fáraó ezután Eljákímot, Jósiás fiát tette királlyá apja, Jósiás után, és a nevét Jójákímra változtatta. Jóáházt pedig magával vitte, aki így Egyiptomba került, és ott halt meg. 35 Jójákím megadta az ezüstöt és az aranyat a fáraónak, de kivetette azt az országra, hogy megadhassa a pénzt a fáraó parancsa szerint. Az ország népétől fejenként becslés szerint hajtotta be az ezüstöt és az aranyat, hogy megadhassa Nékó fáraónak. 36 Huszonöt éves volt Jójákím, amikor uralkodni kezdett, és tizenegy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Zebúddá volt, Pedájá leánya Rúmából. 37 Azt tette, amit rossznak lát az Úr, egészen úgy, ahogyan elődei tették.
Bibliaolvasó kalauz – Márkus Mihály igemagyarázata
„...csak Jósiás király tizennyolcadik évében tartottak ilyen páskát az Úrnak Jeruzsálemben” (23). Amikor az egyiptomi kivonulás előtt Mózes az Úr szava szerint elrendelte a páskát, szavait így fejezte be: „...ünnepeljétek meg az Úrnak nemzedékről nemzedékre. Örök rendelkezés az, hogy megünnepeljétek” (2Móz 12,14). Óvatos számítás szerint az ünnep és az emlékezés sorából bő ötszáz esztendő kimaradt (22). Isten útjáról vallástalanul is le lehet térni, és vallásosan is.
RÉ 264 MRÉ 348
„És sírásra fakadt.” Márk 14,66–72
66 Amikor Péter lent volt az udvaron, arra ment a főpap egyik szolgálóleánya. 67 Meglátta a tűznél melegedő Pétert, ránézett, és így szólt: Te is a názáreti Jézussal voltál. 68 Ő azonban tagadta, és ezt mondta: Nem tudom, nem is értem, mit beszélsz. És kiment az előcsarnokba. A kakas pedig megszólalt. 69 A szolgálóleány ismét meglátta őt, és újra mondta az ott állóknak: Ez közülük való. 70 De ő ismét tagadta. Egy kis idő múlva viszont az ott állók mondták Péternek: Bizony közülük való vagy, hiszen Galileából való vagy te is. 71 Ekkor ő átkozódni és esküdözni kezdett: Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek. 72 És nyomban megszólalt a kakas másodszor is. Péternek ekkor eszébe jutott, amit Jézus mondott neki: Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor tagadsz meg engem. És sírásra fakadt.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(72) „És sírásra fakadt.” (Márk 14,66–72)
Az ember nyomorúságával most Péter tagadása kapcsán szembesülhetünk. Az ember tud nagyokat mondani, mi mindenre képes ő maga. Aztán amikor valami váratlan hatás, ütés éri az embert, akkor képes mindannak ellenkezőjére: képes lapítani, képes letagadni a korábbiakat, képes esküdözve átkozódni is ebben a tagadásban. A kettő között pedig minden egyébre képes az ember, ha korábbi, önhitt állításai mégsem érvényesültek: képes a korábbi mércét lejjebb vinni, hogy magát igazolja; képes másra hárítani a felelősséget, azonnal magyarázva a bizonyítványát; de képes arra is, hogy megjátssza magát, és képes sikernek láttatni a kudarcot. Lássuk be a magunk nyomorúságát! Más a szép napokon magabiztosan fogadkozni, és más a próbatételek idejét a saját bőrömön megélni, félelmek között, testben és lélekben elszenvedni… Ne botránkozzunk meg azonnal ezen az átkozódó tagadáson!
Van-e szabadulás ebből a nyomorúságból? Péter átkozódott, aztán sírva fakadt. Sokféle sírás van. Az Isten Lelke által támasztott sírás annak felismerése, beismerése, hogy azt hittem, erős vagyok, és kiderült, hogy semmire sincs erőm, az Úr kegyelme és ereje nélkül. Péter sírása ilyen volt. Nem a sírással intézzük el azt, amit elrontottunk; de a bűnbánó önismeretre jutás sírása lehetővé teszi, hogy az Úr kézbe vegye, felemelje, megújítsa életünket, szolgálatunkat. Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek az Úrban (Máté 5,4). Ez a sírás a bűnbánat sírása. Ez a sírás az Isten gyermekeinek sírása, mert erre a sírásra csak az övéi képesek – kegyelemből –, akármilyen mélyre jutottak is. Ez a sírás képes sírni saját nyomorúságai felett, de a világ minden nyomorúságára is érzékeny: látva azt a sok szenvedést, amelyet egymásnak okozunk. Ez a sírás megszomorodás a bűn, a halál, a gonosz hatalma felett. Nagy baj, ha annyira megkeményedtünk, hogy már sírni sem tudunk!
Pál apostol a fentieket üdvösséges összefüggésbe helyezi: „…akik sírnak, mintha nem sírnának…, mert az idő rövidre van szabva, és ez a világ elmúlik.” (1Korinthus 7,30–31) Ha sírtok is, a feltámadott Úrban sírjatok, azzal a reménységgel, hogy nem a sírásé a végső szó. Úgy sírjatok, mintha nem sírnátok. Másokat ne fárasszatok a sírással! Az Úrban, az Úr előtt sírjatok, azzal a reménységgel, hogy jön az Úr, felemel, megújít, szolgálatra küld, és az Ő országának polgárai közé helyez, ahol a végső állapot az öröm!