„Így szólt hozzám az Úr igéje: Emberfia! Fordulj Ammón népe felé,...” Ez 25
1 Így szólt hozzám az Úr igéje: 2 Emberfia! Fordulj Ammón népe felé, és prófétálj ellene! 3 Ezt mondd Ammón népének: Halljátok az én Uramnak, az Úrnak igéjét! Így szól az én Uram, az Úr: Mivel hahotáztál, amikor szentélyemet meggyalázták, amikor Izráel földje elpusztult, és amikor Júda háza fogságba került, 4 azért én a keleten lakók birtokába adlak. Tábort vernek országodban, ott építik fel hajlékukat; ők eszik meg gyümölcsödet, és tejedet ők fogják meginni. 5 Rabbá városát tevék legelőjévé teszem, Ammón földjét pedig juhok delelőhelyévé. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! 6 Bizony, ezt mondja az én Uram, az Úr: Mivel tapsoltál kezeddel, dobogtál lábaddal, és megvetéssel, szívből örültél Izráel földjének a sorsán, 7 azért én kinyújtom a kezemet ellened, odavetlek zsákmányul a népeknek, kiirtalak a nemzetek közül, és kipusztítalak az országok közül. Megsemmisítelek, és majd akkor megtudod, hogy én vagyok az Úr. 8 Így szól az én Uram, az Úr: Móáb és Széír azt mondja, hogy Júda háza is csak olyan, mint a többi nép. 9 Azért én most utat nyitok Móáb hegyoldalán a városok felé, végvárai felé, az ország díszei: Bét-Hajjesímót, Baal-Meón és Kirjátajim felé. 10 Ammón népe felé is utat nyitok a keleten lakók előtt, és birtokukba adom. Nem is emlékeznek többé Ammónra a népek körében. 11 Móáb fölött is ítéletet tartok; akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr! 12 Így szól az én Uram, az Úr: Edóm kegyetlen bosszút állt Júda házán, és nagy bűnt követett el azzal, hogy bosszút állt rajta. 13 Ezért így szól az én Uram, az Úr: Kinyújtom a kezemet Edóm ellen, és kiirtok belőle embert és állatot. Romhalmazzá teszem, Témántól Dedánig fegyvertől esnek el. 14 Népem, Izráel által állok bosszút Edómon, és ők lángoló haragom szerint bánnak el Edómmal. Akkor majd megtudják, hogy milyen az, ha én bosszút állok! – így szól az én Uram, az Úr. 15 Ezt mondja az én Uram, az Úr: A filiszteusok bosszúból cselekedtek, és kegyetlen bosszút álltak, fennhéjázó lélekkel, örökös ellenségként pusztítva. 16 Ezért ezt mondja az én Uram, az Úr: Én kinyújtom kezemet a filiszteusok ellen, kiirtom a krétaiakat, és elpusztítom a tengerparton lakók maradékát. 17 Kegyetlenül bosszút állok rajtuk, megfenyítem őket haragomban. Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, amikor bosszút állok rajtuk!
Bibliaolvasó kalauz – Galsi Árpád igemagyarázata
Az Isten népét sújtó ítélet meghirdetése után idegen népek ellen szóló ítéletes üzenetek következnek. A szomszédok közül Ammón és Móáb kárörömmel nézte Júda pusztulását, az edómiak és a filiszteusok pedig bosszúból ellenük fordultak. A bűn nem marad következmény nélkül, de nem csak Júdáé. Sem a káröröm, sem a bosszú nem Isten Lelke szerint való. Keressük Krisztusban Isten országának igazságát!
RÉ 459 MRÉ 299
„Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság.” Kolossé 2,16–23
16 Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. 17 Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság. 18 Ne vegye el tőletek a versenydíjat az, aki alázatoskodásban és angyalok iránti tiszteletben tetszeleg, látomásaival foglalkozik, saját bölcsességétől ok nélkül felfuvalkodik, 19 de nem ragaszkodik a Főhöz: pedig ő tartja össze az egész testet inak és ízületek segítségével, és az őáltala növekszik Isten szerinti növekedéssel. 20 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők: 21 „Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!” 22 Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. 23 Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(17) „Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság.” (Kolossé 2,16–23)
Mindig izgatott, hogy mennyire tud közel kerülni a keresztyén üzenet a „valósághoz”, az emberek valós, mindennapi és életfontosságú kérdéseihez. Hiszen az apostol azt mondja Krisztusról, hogy Ő a valóság. Ez pedig itt nem egy filozófiai fogalom, hanem azt jelenti, hogy Jézus Krisztus az emberek valóságos, őket érintő kérdéseire akar választ adni, amely egyben kapaszkodó minden helyzetben. A keresztyénség tehát vétkezik, ha elbeszél az emberek feje fölött, ha árnyékokkal, azaz nem valós ügyekkel foglalkozik. Jézus Krisztus örökkévaló valóság, de ez a valóság beragyogja ezt a földi életet, a mindennapjainkat is, hogy észrevegyük, szeressük, támogassuk egymást.
Jézus Krisztus ügyét is egyből kegyességi versennyé akarta torzítani a kísértő. Már az első keresztyének küzdöttek ezzel a problémával. Pál ezek ellen a tévtanítók ellen hadakozott a Kolossé levélben. A tévtanítók feltették a kérdést: Ki a jobb, az igazabb keresztyén? Máris támasztották a követelményeket, és ezzel az emberi teljesítményre tették a hangsúlyt: ószövetségi és egyéb rítusok, szabályok, törvények betartása, étkezési előírásokhoz, ünnepek megtartásához való igazodás, alázatoskodás, kegyeskedés, a test sanyargatása; és aztán a többi, véget nem érő módon, úgymint angyalok tisztelete, látomások, bölcsességek, tanrendszerek (16–18; 23). Ezt nem szabad, azt sem szabad; sem látni, sem érinteni, sem megízlelni nem szabad; sem közösséget vállalni nem szabad… (21) Minden korban más és más a feltétel, a kötöttség (20).
Bele sem gondolunk, hogy ez a tévelygés ma is mennyire kísért bennünket, amely felekezeteken belül is jelen van: a névleges keresztyének, a hagyományos keresztyének és a hívők. De közöttük is azonnal létrejön a polarizáció: hívők, még hívőbbek, leghívőbbek, szuperhívők, sztárhívők… Ebben nincs semmi cinizmus, kimondatlanul is ebben vagyunk.
Ebben a versenyben észre sem vesszük, hogy egyre inkább nem az Úrhoz, nem a Főhöz ragaszkodunk, pedig Ő tartja össze az egész „testet”, csak Ő tarthat meg bennünket, csak Ő adhat növekedést (19–20). Észre sem vesszük, hogy az árnyékokra figyelünk, nem pedig arra, akiről vetül az árnyék; és észre sem vesszük, hogy végképp nem figyelünk a „naptámadatra”, a Világ Világosságára, a Krisztusra, aki a valóság (17). Észre sem vesszük, hogy ebben a versenyben – Pál nem véletlenül említi itt a versenydíj kifejezést – felfuvalkodottak lettünk; embertelenekké és istentelenekké torzultunk; embertársaink és az Úr helyett árnyékokra figyelünk, nem pedig a valóságra (18). Így lehet a hit, és maga az egyház is olyanná, ami egyre távolabb kerül az emberektől, a való élettől, az emberek valós problémáitól.
Pál kimondja: mi meghaltunk, a Krisztussal együtt (20). Így ezeknek az emberi elvárásoknak sem kell megfelelnünk, mert ezek csupán emberi parancsok és rendelések (22), valójában azonban semmi értékük és hasznuk nincs azoknak, miközben öntelt felfuvalkodottsághoz vezetnek és eltávolítanak az Úr kegyelmétől (23).
Imádkozzunk! Urunk! Adj növekedést az igaz hitben, amely aztán növekszik az emberszeretetben, a reménységben, az örömben! Urunk! Add, hogy egymás mindennapjaiban is hasznosan, áldottan, erőt és örömöt adóan lehessünk jelen. Örök élet Ura, jöjj, ragyogd be az életünket, a hétköznapi terepet, a mai napot is! Te vagy a valóság, járd át és formáld át a valóságot! Ámen.