„csak ember vagy te, nem Isten...” Ez 28
1 Így szólt hozzám az Úr igéje: 2 Emberfia! Szólj Tírusz fejedelméhez: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Felfuvalkodtál, és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten lakóhelyén lakom, a tenger közepén! Pedig csak ember vagy, nem Isten, csak te tartod magad olyan nagyra, akár egy isten. 3 Biztosan bölcsebb vagy Dánielnél, nem marad előtted titokban semmi! 4 Bölcsességeddel és értelmeddel szereztél gazdagságot, aranyat és ezüstöt szereztél kincstáraidba. 5 Nagyon értesz a kereskedéshez, így gyarapítottad egyre gazdagságodat, és felfuvalkodtál, mert meggazdagodtál. 6 Azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Mivel olyan okosnak tartottad magad, mint amilyen Isten, 7 ezért íme, idegeneket küldök ellened, a legkegyetlenebb népeket. Kardot rántanak ellened, bármilyen szép és bölcs legyél is, és véget vetnek fényűzésednek. 8 Sírba taszítanak, halálra sebzetten pusztulsz el a tenger közepén. 9 Mondhatod-e majd gyilkosaidnak: Isten vagyok én!? Csak ember vagy te, nem Isten, kiszolgáltatva azoknak, akik az életedre törnek! 10 A körülmetéletlenek módján halsz meg, idegeneknek kiszolgáltatva. Én megmondtam – így szól az én Uram, az Úr! 11 Így szólt hozzám az Úr igéje: 12 Emberfia! Kezdj siratóénekbe Tírusz királyáról, és mondd róla: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Te voltál a mintakép, tele bölcsességgel, tökéletes szépség. 13 Édenben, Isten kertjében voltál, mindenféle drágakő borított: rubin, topáz és jáspis, krizolit, ónix és nefrit, zafír, karbunkulus és smaragd. Aranyból készültek foglalataid, és a rajtad levő vésetek teremtésed napján elkészültek. 14 Kiterjesztett szárnyú, fölkent kerúb voltál. Isten szent hegyén helyeztelek el, tüzes kövek közt járkáltál. 15 Feddhetetlen életű voltál teremtésed napjától fogva, míg álnokság nem találtatott benned. 16 Bősz kufárkodásod közben megteltél erőszakkal, és vétkessé lettél. Azért száműztelek Isten hegyéről, és elkergettelek, te kiterjesztett szárnyú kerúb, a tüzes kövek közül. 17 Szépségedben felfuvalkodtál, rosszra használtad bölcsességedet a fényűzés kedvéért. Ledobtalak hát a földre, látványossággá tettelek a királyok számára. 18 Sok bűnöddel, álnok kufárkodásoddal meggyaláztad szentélyeidet. Azért tüzet gyújtottam benned, és megemésztett téged, hamuvá tettelek a földön mindenki szeme láttára. 19 Akik csak ismertek a népek között, szörnyülködnek rajtad. Rettenetes véged lett, nem lesz belőled soha semmi! 20 Így szólt hozzám az Úr igéje: 21 Emberfia! Fordulj Szidón irányába, és prófétálj ellene! 22 Ezt mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Ellened fordulok, Szidón, és megmutatom rajtad dicsőségemet. Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, amikor ítéletet tartok fölötte, és megmutatom rajta, hogy szent vagyok! 23 Mert dögvészt bocsátok rá, és vérontást utcáira, hullanak benne a halálra sebzettek, mert rátör a fegyver mindenfelől. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr! 24 Szidón nem lesz többé Izráel háza számára szúrós tövis és fájdalmas tüske azok között, akik körülötte laknak, és akik megvetik. Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr vagyok az Úr! 25 Így szól az én Uram, az Úr: Amikor összegyűjtöm Izráel házát a népek közül, amelyek közé szétszóródtak, akkor a népek szeme láttára mutatom meg rajtuk, hogy szent vagyok; mert a maguk földjén fognak lakni, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam. 26 Biztonságban laknak ott; házakat építenek, és szőlőket ültetnek, biztonságban laknak. Amikor ítéletet tartok a körülöttük lakók fölött, akik megvetették őket, megtudják majd, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenük.
Bibliaolvasó kalauz – Galsi Árpád igemagyarázata
Tírusz felemelkedése, virágzása, elbizakodottsága és bukása, Isten ítélete az őstörténetet idézi: a dicsőséggel és méltósággal megkoronázott, Istennél kevéssel kisebbé tett ember (Zsolt 8) kísértését és elbukását, kiűzetését az Éden kertjéből (1Móz 3). A modern világ kiszorítósdijában úgy tűnhet, nincs Isten, de közben a szabálykönyv apróbetűs részében valójában istencsere áll: az ember akar olyanná lenni, mint az Isten. Ennek a humanizmusnak pedig nem humanitás, hanem embertelenség a végső következménye. Tartsuk mindig szem előtt: „csak ember vagy te, nem Isten...” (9), és éljünk is eszerint.
RÉ 64 MRÉ 64
„Amit tesztek, lélekből végezzétek…” Kolossé 3,18–4,1
18 Ti, asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. 19 Ti, férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák. 20 Ti, gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek minden tekintetben, mert ez kedves az Úrban. 21 Ti, apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek. 22 Ti, szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. 23 Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, 24 tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok! 25 Aki pedig igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit tett, mert nincsen személyválogatás. 4,1 Ti, urak, adjátok meg szolgáitoknak azt, ami igazságos és méltányos, hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(23) „Amit tesztek, lélekből végezzétek…” (Kolossé 3,18–4,1)
Miként tesszük a dolgunkat? Miként végzünk, cselekszünk bármit is? Fontos kérdés ez.
Lélekből, azaz lelkesen tenni valamit azt jelenti, hogy abban ott vagyok én is, mint aki odaadóan nyitott a másik ember felé, és nemcsak „kimért, hivatalnoki hűvösséggel” cselekszik. Ez az „odaadás”, vagy gyakran inkább annak hiánya, azonnal érezhető, amint a másik emberhez fordulok. A „hivatalnok” korrekt a paragrafushoz, a sémához, a „rendszerhez”, és nem lép túl a másik emberért az előíráson, a „kurzuson”, a „kánonon”, még egy bátorító mosollyal sem. Az ügy megeszi az embert. Ilyen lelketlen hivatalnokokká kezdünk torzulni mindannyian.
Az apostoli intésben szereplő lelkesedés azonban több, mint saját lelkünk buzgósága. Ez a lelkesedés sokkal több a saját lelkünk hangulattól, helyzettől, érdekektől függő érzelmi kitöréseinél, és több annak gyakori fárasztó túlbuzgóságánál is. A saját lelkünk intenzitásával ugyanis nem odaadóvá leszünk a másik ember számára, hanem azzal csak saját magunkat erőltetjük a másikra, mi magunk telepszünk a másikra.
Ez a lelkesedés – amiről az apostol szól – akkor áldott, ha abban Isten Lelke munkál. Így az Úr eszközei lehetünk, és megörvendeztethetjük mások életét, miközben nem marad el a viszonzás (24), hiszen aki ad, az maga is felüdül (Példabeszédek 11,25). Nem emberektől várunk viszonzást; bár a viszonzás jólesik és sok erőt ad, ezért erre is odafigyel a szentlelkes ember: visszajelezni, megköszönni, valamit önzetlenül és örömmel viszonozni, a másikra ugyanúgy odafigyelni, ahogy rám odafigyeltek. Ha pedig nem kaptam viszonzást, akkor éppen azért adok másoknak, mert megtapasztaltam, ez milyen rettenetes állapot.
Odaadó lelkületünk mozgatója azonban nem a viszonzás, hanem a hála, hiszen mi már mindent megkaptunk az Úrtól, örök örökségünk van. Minden odaadó lelkület, „Lélekből lelkesen”, ebből a bizonyosságból fakad. Mi már megkaptuk az örökséget, ezért minden odaadó lelkesedésünkkel az Úr Jézus Krisztusnak szolgálunk (24).
Isten majd viszonozza a dolgokat: és ebben az ítélet hangja is jelen van, mert nem maradnak kiegyenlítetlenül, rendezetlenül a dolgok (25). Ennek módja az Úr bölcsességének titka. Mi tudjuk, ez is bizonyosságunk része, hogy a mi lelketlen cselekedeteinket kiegyenlítette az Isten. Éppen ez indít bennünket hálára, odaadó szentlelkesedésre.
A nyugalom napját – hétről hétre – azért kapjuk, hogy Isten Lelkének ereje, szeretete, józansága betöltsön bennünket a hétköznapokra nézve.
Imádkozzunk! Urunk! Adj lelkesedést, adj szentlelkesedést, hogy rideg, kelletlen, lelketlen hivatalnokokból másoknak örömmel odaadó segítői lehessünk. Ehhez segíts minket. Lelkeddel tölts be bennünket! Ámen!