„Majd megtudja Egyiptom minden lakója, hogy én vagyok az Úr.” Ez 29
1 A tizedik esztendőben, a tizedik hónap tizenkettedikén így szólt hozzám az Úr igéje: 2 Emberfia! Fordulj a fáraónak, Egyiptom királyának az irányába, és prófétálj ellene és Egyiptom ellen! 3 Szólj, és mondd ezt: Így szól az én Uram, az Úr: Én ellened fordulok, te, fáraó, Egyiptom királya, te, nagy szörnyeteg, aki a Nílus ágai között heverészel, és ezt mondod: Enyém a Nílus, én magam alkottam! 4 Horgokat akasztok az álladba, pikkelypáncélodhoz ragasztom a Nílusod halait, aztán kirántalak a Nílusodból a Nílusod halaival együtt, amelyek pikkelypáncélodhoz ragadtak. 5 Kidoblak a pusztába a Nílusod halaival együtt, a nyílt mezőre esel. Nem szednek föl és nem temetnek el, a föld vadjainak és az ég madarainak adlak eledelül. 6 Majd megtudja Egyiptom minden lakója, hogy én vagyok az Úr. Mert olyan támasz voltál Izráel házának, mint a nád: 7 Ha kézbe fogtak, összetörtél, és végighasítottad vállukat, ha rád támaszkodtak, összeroppantál, és megrogyasztottad derekukat. 8 Azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Íme, fegyvert hozok ellened, és kiirtok belőled embert és állatot. 9 Egyiptom földje pusztaság és romhalmaz lesz, mivel azt mondta: Enyém a Nílus, én magam alkottam! Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr! 10 Ezért én ellened fordulok és a Nílus ellen. Egyiptom földjét romhalmazzá, csupa rommá teszem Migdóltól Szevénéig, Etiópia határáig. 11 Nem jár arra ember, állat sem jár arra; lakatlan lesz negyven évig. 12 Egyiptom földjét pusztasággá teszem az elpusztult országok sorában. Városai a romvárosok sorába kerülnek, pusztán maradnak negyven évig. Az egyiptomiakat pedig szétszélesztem a népek közé, és elszórom őket az országokba! 13 De ezt mondja az én Uram, az Úr: Negyven év múlva összegyűjtöm az egyiptomiakat a népek közül, amelyek közé szétszóródtak. 14 Jóra fordítom Egyiptom sorsát; visszahozom őket Patrósz földjére, eredeti hazájukba, és ott alávetett királyság lesznek. 15 Alávetettebb lesz, mint más királyságok, nem tud többé a népek fölé emelkedni. Erőtlenné teszem őket, hogy ne uralkodhassanak a népeken. 16 Nem ő lesz többé Izráel házának a bizodalma, nem emlékeztet arra a bűnre, hogy hozzá fordultak. Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr vagyok az Úr! 17 A huszonhetedik évben, az első hónap első napján így szólt hozzám az Úr igéje: 18 Emberfia! Nebukadneccar, Babilónia királya nehéz munkát végeztetett haderejével Tírusszal szemben. Mindenkinek belekopaszodott a feje, és feltört a válla, mégsem lett meg a jutalma sem neki, sem haderejének azért a munkáért, amelyet Tírusszal szemben végeztek. 19 Azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Íme, én Nebukadneccarnak, Babilónia királyának adom Egyiptomot. Elveszi kincseit, zsákmányt ejt, és prédát szerez. Ez lesz a jutalma haderejének 20 azért a munkáért, amelyet végzett: neki adom Egyiptomot, mert nekem szolgált vele – így szól az én Uram, az Úr. 21 Azon a napon újra megnövelem Izráel háza hatalmát, te pedig nyíltan beszélhetsz közöttük. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr!
Bibliaolvasó kalauz – Galsi Árpád igemagyarázata
Egyiptom hatalma olyan lenyűgöző lehetett, mint a mitikus szörnyeket idéző nílusi krokodilé, de épp olyan véges is volt. Izráel sokszor kereste benne a támaszt, de végül úgy járt, mint aki bot helyett nádszálra támaszkodik: összetört a támasz, és Izráel megsebezve bukott el (7). Vigyázzunk, hol keresünk támaszt, és törekedjünk arra, hogy mi erős segítséget tudjunk adni másoknak!
RÉ 156 MRÉ 166
„Az imádkozásban…” Kolossé 4,2–6
2 Az imádkozásban és a hálaadásban legyetek kitartóak és éberek! 3 Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk Krisztus titkát – amely miatt most fogoly is vagyok –, 4 hogy azt úgy hirdethessem, amint szólnom kell róla. 5 Bölcsen viselkedjetek a kívülállók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. 6 Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(2) „Az imádkozásban…” (Kolossé 4,2–6)
Egy ponton a hívő ember nemcsak belátja az imádság egyetlen lehetőségét, hanem életének nélkülözhetetlen részeként gyakorolja is, mintegy ráhagyatkozik az Isten megtartó kegyelmére, mint amikor este fáradtan beledől az ágyba. A hit embere és Isten hívő népe másokat is, közbenjáró könyörgésben, az Úr megtartó kegyelmére bíz (2).
Az imádságban kitartók vagyunk (2), mert a szüntelen imádságban (1Thesszalonika 5,17) éppen azt valljuk meg, hogy az Úr elé járulva a legreménytelenebb helyzetet is reménységben éljük meg, illetve ezért a reménységért könyörgünk, miközben rábízzuk magunkat az Úr tökéletes akaratára, aki csakis jót akar nekünk. A szüntelen imádságban betagolódunk az Isten örökkévaló, üdvözítő rendjébe.
Az imádság nyitánya, forrása a hálaadás (2), hiszen Isten szabadítása már a miénk. Isten, Jézus Krisztusban már mindent szépen elintézett. Erről a szabadításról indirekten olvasunk Ézsaiás próféta könyvében, a terméketlen szőlőről szóló próféciában: „Hagyom, hogy elvaduljon, nem metszem, nem kapálom, felveri a tövis és a gaz.” (Ézsaiás 5,6) A figyelmeztetésben ott rejlik az evangélium, ami Jézus Krisztusban felragyogott: Nem hagyja az Isten, hogy elvaduljunk, metsz, kapál – még ha ez adott ponton fáj is –, nem engedi, hogy életünket felverje a szúrós, sebeket ejtő tövisek rengetege. Ő az Úr, de Ő kegyelmes, szabadító Úr! Nem hagy el az Úr minket, történjék bármi: életben maradunk, fel vagyunk írva az élők közé, örökké megoltalmaz az Úr (Ézsaiás 4,3–6). Az imádkozó közösségnek, az imádkozó embernek bizonyossága van efelől, és imádságunk során, ebben a bizonyosságban erősödünk meg.
Az imádságunk tárgya, a hálaadásból kiindulva, könyörgés másokért, és rendszeres könyörgés az Úr ügyéért, az evangélium hirdetéséért, a látható egyház szolgálatáért és szolgáiért, a krisztusi örömhírért (3). Bizony szabad és kell önmagunkért is könyörögni, hogy hirdethessük a Krisztus titkát, és saját ügyeinken is – amelyek összeforrtak a szent üggyel –, Krisztusban, ott legyen az áldás; valamint, ha kell, akkor áldozatot is tudjunk hozni a Krisztusért, mint a fogoly Pál.
Aki imádkozó ember, az megkapja a bölcsességet, az Úrtól való kedvességet, a legfeszültebb helyzetben is, hogy mennyeien megfűszerezett szóval mindenkinek helyesen tudjon felelni, a kedvező alkalmat meglátva, felhasználva… (5–6)