„...mindkét karját eltöröm: az épet is meg a töröttet is, és kiütöm kezéből a fegyvert” Ez 30
1 Így szólt hozzám az Úr igéje: 2 Emberfia! Prófétálj, és mondd ezt: Így szól az én Uram, az Úr: Jajgassatok: Jaj, micsoda nap! 3 Mert közel van a nap, közel van az Úr napja! Borús nap lesz az, a népek ideje. 4 Eljön a fegyver Egyiptom ellen, reszketés lesz Etiópiában, hullanak a halálra sebzettek Egyiptomban, elviszik kincseit, és földig lerombolják. 5 Etiópok, pútiak, lídek, mindenféle keverék nép, Kúb és a vele szövetséges ország lakói egyaránt fegyver által esnek el. 6 Ezt mondja az Úr: Elesnek Egyiptom támogatói, lehanyatlik gőgös hatalma. Migdóltól Szevénéig fegyvertől esnek el a benne lakók! – így szól az én Uram, az Úr. 7 Pusztává lesz, az elpusztult országok sorsára jut, és városai a romvárosok sorsára jutnak. 8 Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, amikor lángba borítom Egyiptomot, és segítői mind összetörnek. 9 Azon a napon követeket küldök ki hajókon, hogy fölriasszák a gondtalan Etiópiát. Reszketés jön rájuk Egyiptom napja miatt, amely már közeleg! 10 Ezt mondja az én Uram, az Úr: Véget vetek a hatalmas egyiptomi népnek Nebukadneccar babilóniai király által. 11 Elhozom őt és népét, a legkegyetlenebb népeket az ország elpusztítására. Kardot rántanak Egyiptom ellen, és halálra sebzettekkel töltik meg az országot. 12 Kiszárítom a Nílus ágait, és gonosztevők kezébe adom az országot. Idegenekkel pusztíttatom el az országot és a benne levőket. Én, az Úr, megmondtam! 13 Ezt mondja az én Uram, az Úr: Elpusztítom a bálványokat, kiirtom a bálványszobrokat Nófból, Egyiptomban nem lesz többé fejedelem. Félelmet keltek majd Egyiptomban. 14 Elpusztítom Patrószt, lángba borítom Cóant, ítéletet tartok Nó fölött. 15 Kiöntöm haragomat Színre, Egyiptom erős várára, és kiirtom Nó népének tömegét. 16 Lángba borítom Egyiptomot, kínok között vergődik Szín, Nó falain réseket törnek, Nófot fényes nappal ostromolják. 17 Ón és Pí-Beszet ifjai fegyvertől esnek el, az asszonyok pedig fogságba mennek. 18 Tahpanhészben sötét lesz nappal, ha összetöröm ott Egyiptom igáját. Vége lesz gőgös erejének. Őt magát felhő borítja be, leányai pedig fogságba mennek. 19 Így tartok ítéletet Egyiptom fölött; akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr! 20 A tizenegyedik évben, az első hónap hetedikén így szólt hozzám az Úr igéje: 21 Emberfia! Eltörtem a fáraónak, Egyiptom királyának a karját, de nem kötözték be, hogy meggyógyítsák, pólyát sem raktak rá, hogy megerősödjék, és fegyvert foghasson. 22 Ezért így szól az én Uram, az Úr: Íme, én a fáraó, Egyiptom királya ellen fordulok, és mindkét karját eltöröm: az épet is meg a töröttet is, és kiütöm kezéből a fegyvert. 23 Szétszélesztem az egyiptomiakat a népek közé, és elszórom őket az országokba. 24 Babilónia királyának a karjait megerősítem, és kardomat a kezébe adom. A fáraó karjait azonban eltöröm, és keservesen fog nyögni előtte, mint akit halálra sebeztek. 25 Megerősítem Babilónia királyának a karjait, a fáraó karjai pedig lehanyatlanak. Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, amikor kardomat Babilónia királyának a kezébe adom, hogy azt Egyiptom ellen fordítsa. 26 Szétszélesztem az egyiptomiakat a népek közé, és elszórom őket az országokba. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr!
Bibliaolvasó kalauz – Galsi Árpád igemagyarázata
Az ítéletes próféciában fájdalmas (és aligha csak elképzelt) kép elevenedik meg: „...mindkét karját eltöröm: az épet is meg a töröttet is, és kiütöm kezéből a fegyvert” (22). A legyőzött nemhogy harcolni nem tud, de segítség nélkül a legegyszerűbb dolgokra sem képes. Teljesen tehetetlen. Hittel ismerhetjük fel: így győzetett le Krisztusban minden ellenségünk. Hittel maradjunk és járjunk is benne, hogy megtartassunk bűnön és halálon győztes védelme által.
RÉ 136 MRÉ 136
„…hogy megbátorítsa szíveteket.” Kolossé 4,7–18
7 Az én egész helyzetemet megismerteti majd veletek Tikhikosz, a szeretett testvér, a hű diakónus, szolgatársam az Úrban. 8 Őt éppen azért küldtem hozzátok, hogy megismerjétek körülményeinket, és megvigasztalja szíveteket. 9 Vele megy Onészimosz is, a hű és szeretett testvér, aki közületek való. Ők tehát mindent tudatnak veletek, ami itt történik. 10 Köszönt titeket Arisztarkhosz, az én fogolytársam és Márk, Barnabás unokaöccse, aki felől utasításokat kaptatok, és ha megérkezik hozzátok, fogadjátok be; 11 köszönt továbbá Jézus, akit Jusztusznak hívnak. A zsidók közül csupán ők munkatársaim Isten országa hirdetésében; ők vigasztaltak engem. 12 Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami Isten akarata. 13 Mert tanúskodom róla, hogy sokat fárad értetek és azokért, akik Laodiceában és Hierapoliszban vannak. 14 Köszönt titeket Lukács, a szeretett orvos és Démász. 15 Köszöntsétek a laodiceai testvéreket, aztán Nimfát és a házánál levő gyülekezetet. 16 Amikor pedig felolvasták nálatok ezt a levelet, gondoskodjatok arról, hogy a laodiceai gyülekezetben is felolvassák, de arról is, hogy a Laodiceából érkezett levelet ti is felolvassátok. 17 És mondjátok meg Arkhipposznak: Legyen gondod rá, hogy betöltsed azt a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban! 18 A köszöntést én, Pál írom a saját kezemmel. Ne feledkezzetek meg az én fogságomról! Kegyelem veletek!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(8) „…hogy megbátorítsa szíveteket.” (Kolossé 4,7–18)
Jézus Krisztus evangéliuma személyes. Pál, a Kolossé és a Római levél végén, gazdag személyes üzenetekben köszön el a levél címzettjeitől. Itt, személyesen említ testvéreket, munkatársakat, szolgatársakat, fogolytársakat, sokakat; de ideöleli a Kolossé környékén található gyülekezeteket is (15). A mi Urunk személyesen ismer bennünket; még mielőtt az anyaméhben megformált, már ismert minket (Jeremiás 1,5); és az élet Ura, a testi halál után is megtart minket (János 11,25). Nincs ennél nagyobb személyesség. A hívő embernek ez áldott bizonyossága. A személyes bizonyosság a bizonyosság. Ez a bizonyosság személyes, de nem önző bizonyosság: „Ismer az Úr engem, és másokat is, sokakat; és azon munkálkodik, hogy az Úr kegyelméből minél többen ébredhessenek rá erre a boldog felismerésre!” Ezért Isten Igéjének megszólalása csakis személyes lehet, amely az egyes embert, mint Isten megváltott népének tagját, megszólítja. Ez a személyesség kizár minden durvaságot, indulatot, felülről való kioktatást, embertelen és lelketlen hangot. Ez a személyesség krisztusi szeretetből fakad.
Jézus Krisztus evangéliuma bátorít (8). Szükségünk van erre a bátorításra: Pálnak is (11), az említett testvéreinek, szolgatársainak is; és nekünk is, akiket ma érint meg az Isten Igéjének örömhíre. A világ sokat változott azóta, de az élet nem lett könnyebb, ugyanúgy halálosan veszélyes utazás, mint akkoriban volt. Nincs bátorítóbb üzenet Jézus Krisztus evangéliumánál, aki feltámadott a halálból és megajándékozott minket az örök élettel. Csak ez az, ami igazán bátoríthat; minden egyéb csak ámítás, időleges terápia, átmeneti módszer… Ebből azonban az következik, hogy Isten Igéjét csak úgy szabad hirdetni, hogy abban felragyogjon az evangélium, és annak végső kicsengése a bátorítás legyen. Rudolf Bohren írja az igehirdetésről, hogy a prédikáció – és minden keresztyén bizonyságtétel – végső mércéje csakis az, hogy abban megszólal-e, a hallgató számára is megragadható módon, a krisztusi bátorítás: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (Márk 6,50) Egy igehirdetés, dogmatikailag is csak akkor helyes, ha ennek a szempontnak megfelel.
Jézus Krisztus evangéliuma testvéri közösséggel ajándékoz meg. Ez a testvéri közösség számontartja a másikat, tud a másikról, ahogy az apostol tudott a kolossébeliek dolgairól (15–17), és azok is tudtak Pál helyzetéről (7–9). Ez a testvéri közösség akkor áldott, ha az egy tapintatos testvéri közösség, amelyben tudomásul vesszük, hogy minden tekintetben különböző emberek vagyunk, és együtt mégis testvérek vagyunk az Úrban. Vagyis a Jézus Krisztusban újjászületett életünk nem számolta fel a személyiségünket, valamint a helyzetünk is különböző maradt. A testvéri közösségben nem lehetnek olyan dominanciák, amelyek ráülnek a közösségre és megfojtják azt. Bizony, buzgó testvérek miatt hányan maradtak el a gyülekezetekből, akiknek minden vágyuk csak az volt, hogy leülhessenek a hátsó padba és megpihenjenek az Úr lábainál, hallva az evangéliumot; de nem hagyták őket békén… Ez a testvéri közösség lehet munkatársi, szolgatársi közösség, mint az Igében is. De nem csak így ölthet testet ez a testvériség; a puszta jelenlét már szolgálat, már áldás, ajándék, az ügy felvállalása. Majd az Úr adja a többit is, kellő időben.
Ebben a személyes, bátorító, testvéri; azaz evangéliumi közösségben a Lélek kimunkálja a hűséget, az állhatatosságot, az Úrban (7; 9; 12; 17).