„igaz az Úr, kősziklám ő...” Zsolt 92
1 Zsoltár. Ének szombatnapra. 2 Milyen jó hálát adni az Úrnak, és zengeni neved dicséretét, ó, Felséges, 3 hirdetni reggel szeretetedet, hűségedet minden éjjel 4 tízhúrú hangszeren és lanton, zengő hárfán! 5 Mert megörvendeztettél tetteiddel, Uram, kezed alkotásainak ujjongok. 6 Mily nagyok alkotásaid, Uram! Igen mélyek gondolataid! 7 Az ostoba ember nem ismeri fel, az esztelen nem érti meg. 8 Ha úgy nőnek is a bűnösök, mint a fű, és kivirul minden gonosztevő, végül mégis el kell pusztulniuk. 9 De te, Uram, magasztos vagy örökké! 10 Mert ellenségeid, Uram, ellenségeid elenyésznek, szétszóródnak a gonosztevők mind. 11 De engem olyan erőssé tettél, mint mikor a bivaly öklel, és friss olajjal kentél meg engem. 12 Szemem nyugodtan nézi azokat, akik leselkednek rám, fülem nyugodtan hallja, hogy rám akarnak támadni a gonoszok. 13 Az igaz virul, mint a pálmafa, magasra nő, mint a libánoni cédrus. 14 Az Úr házában vannak elültetve, ott virulnak Istenünk udvarain. 15 Öregkorban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek maradnak, 16 és hirdetik: Igaz az Úr, kősziklám ő, akiben nincs álnokság!
Bibliaolvasó kalauz – Rácz Lajos igemagyarázata
Az Úr szerinti ünneplés bátorító példája ez az ének. Hálát adni mindenért, zengeni neve dicséretét (1). Imádóit megtanítja a dicséretre: szeretetét reggel, hűségét este hirdetni (3). Örvendezni tettein (5), gondolatait hallani és befogadni (6). Így az ünnepi találkozás áldása sem marad el: erőssé tettél, és friss olajjal kentél meg engem (11). Kihat a hétköznapokra: az igaz virul, magasra nő (13). Hatással van jövőjére: az Úr házában van elültetve (14), „zöldell” és bizonyságot tesz: „igaz az Úr, kősziklám ő...” (15) Istenünk ünnepeinken is vár a velünk való találkozásra!
RÉ 92 MRÉ 92
„…megszabadított az Úr!” 2Timóteus 3,10–17
10 Te azonban követőjévé lettél az én tanításomnak, életmódomnak, szándékomnak, hitemnek, türelmemnek, szeretetemnek, állhatatosságomnak, 11 üldöztetéseimnek, szenvedéseimnek, amelyek Antiókhiában, Ikóniumban, Lisztrában értek. Milyen nagy üldöztetéseket viseltem el, és mindegyikből megszabadított az Úr! 12 De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják. 13 A gonosz emberek és ámítók pedig még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve. 14 De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, 15 mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által. 16 A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; 17 hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(11) „…megszabadított az Úr!” (2Timóteus 3,10–17)
Nehéz és veszélyes szolgálata volt az apostolnak, hiszen miközben Jézus Krisztus evangéliumát hirdette, sok üldöztetést kellett elszenvednie. Az Úr azonban megőrizte az apostolt.
Aki az Úr ügyében jár, azt mindenkor üldözni fogják: ezt kimondja az Ige, és mind a mai napig tapasztaljuk is (12). Sok formája van az üldözésnek, például a „jóléti életmódból fakadó üldözés”.
Aki az Úr ügyében jár, azt megőrzi az Úr! Az isteni szabadítás megnyilvánulhat így is: megőriz bennünket az Úr. Magam is csodaként élem meg az életemet, szolgálati időmet, noha messze nem hasonlítható mindez az apostol szenvedéseihez, de ennek ellenére én is hálát adhatok, hogy mindezidáig megőrzött az Úr sok-sok nehéz és nyomorúságos ügyben, amelyekből emberileg alig látszott kijárat (11).
Lám, Timóteust nem elriasztotta az a sok szenvedés, amit Pál életében látott, hanem követte az apostolt, és az apostolon – mint példán – keresztül, magát az Urat követte. Mindig hiteles, krisztusi, emberi bizonyságtételeken és példákon keresztül követjük az Urat. Jézus Krisztus követése nem egy kellemes utazás, tele van küzdelemmel, de életünk egyetlen értelme és öröme csakis ez.
Márpedig ahol a gonoszság egyre határtalanabb, ott csak egy szabadulás létezik, Jézus Krisztus megváltó és újjászülő szeretete, amely az örök élet tágasságában él ebben a világban, ezért tud megelégedni, szeretni, adni, megbocsátani, lemondani, ha kell, alulmaradni, önmegtagadni, békességet szerezni (13). Ez a szabadítás nemcsak megőriz a bajtól és a bajban, hanem krisztusi hittel erőt kap a baj elhordozásához, és a baj ellenére – azaz mindenkor – is részesül az üdvösség szabadító bizonyosságából. Ez a szabadítás új emberré formál. Erről a szabadításról, ennek örömteli ajándékáról szól az egész Írás, ezért nincs annál „hasznosabb” (16–17).
Kegyelmi állapot, hogy megmaradhatunk, minden időben, az Úr mellett, az Ő Igéje közelében, mert Isten örök szabadító szeretettel megmarad mellettünk! (14)