„Aki csak lát, menekül előled, és ezt mondja: Elpusztult Ninive!” Náh 3
1 Jaj a vérontó városnak! Az egész csupa hazugság, rablással van tele, nincs vége a zsákmányszerzésnek. 2 Csattog az ostor, dübörög a kerék, lovak dobognak, harci kocsik robognak, 3 lovak ágaskodnak, kardok ragyognak, dárdák villognak, tömérdek a halálra sebzett, rengeteg a hulla, számtalan a holttest, lépni se lehet a hulláktól. 4 Mert rengeteget paráználkodott ez a parázna nő, a szépséges és bűbájos asszony, aki népeket ejtett rabul paráznaságával, és nemzetségeket bűbájával. 5 Én most rád támadok – így szól a Seregek Ura –, ruhádat az arcodra borítom, megmutatom meztelenségedet a népeknek, gyalázatodat az országoknak! 6 Szemetet szórok rád, megszégyenítelek, és pellengérre állítalak. 7 Aki csak lát, menekül előled, és ezt mondja: Elpusztult Ninive! Ki sajnálja? Hol találnék olyanokat, akik részvéttel vannak iránta? 8 Jobb vagy-e Nó-Ámónnál, mely a Nílus ágai között fekszik? Víz veszi körül, ereje a tenger, tenger a várfala. 9 Etiópia és Egyiptom végtelenül erőssé tette, Pút és Líbia őt segítette. 10 Mégis számkivetésbe, fogságba kellett mennie. Csecsemőit is falhoz verték az utcasarkokon. Előkelőire sorsot vetettek, főrangú embereit mind bilincsbe verték. 11 Te is lerészegedsz majd, elveszted eszedet, te is keresed majd a menedéket az ellenség elől! 12 Minden erődöd olyan, mint a fügefa korai gyümölcse: aki enni akar, csak megrázza, és a füge a szájába hull. 13 Harcosaid olyanok, mint az asszonyok. Országod kapui az ellenség előtt tárva-nyitva állnak, tűz pusztítja el a kapuzárakat. 14 Gyűjts vizet az ostrom idejére, erősítsd meg falaidat! Dagaszd a sarat, taposd az agyagot, készítsd a téglát! 15 Mindjárt megemészt téged a tűz, kiirt a fegyver, megesz, mint a sáska, ha annyian vagytok is, mint a sáskák, annyian is, mint a szöcskék! 16 Hiába vannak többen kalmáraid, mint égen a csillag: „Megvedlik a sáska, és elrepül!” 17 Tisztviselőd annyi van, mint a sáska, írnokod, mint a sáskaraj, hideg időben a falakon tanyáznak, de ha kisüt a nap, odébb állnak: senki sem tudja, hova lettek. 18 Alszanak már pásztoraid, Asszíria királya! Nyugosznak előkelőid. Elszéledt néped a hegyeken, nincs, aki összegyűjtse. 19 Nincs enyhülés bajodra, sebed gyógyíthatatlan. Akik híredet hallják, mind tapsolnak, mert van-e, akin nem gázolt át örökös gonoszságod?!
Bibliaolvasó kalauz – Mikola Borbála
Kevés hasonló népirtás, kegyetlenség, kínzás, pusztítás volt, mint az övék. Mások kárán előnyhöz jutni anyagilag, elvenni valaki jó hírét pletykával, hogy jobb színben tűnjek fel, lenézni mást, hogy jónak érezzem magam – mindez a szívünk kísértése ma is. Aki bennünket gazdagított, a követésére hív. Gazdagítsd, aki veled találkozik.
RÉ 305 MRÉ 176
„Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” Jakab 5,13–20
13 Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! 14 Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. 15 És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. 16 Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. 17 Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. 18 Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését. 19 Testvéreim, ha valamelyikőtök eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti valaki, 20 tudja meg, hogy aki megtérített egy bűnöst a tévelygés útjáról, megmenti annak a lelkét a haláltól, és sok bűnt elfedez.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(16) „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jakab 5,13–20)
Az imádságban nem az történik, hogy mi befolyásoljuk az Istent (17), hanem az, hogy ráhagyatkozunk az Ő tökéletes akaratára, aminek érvényesülése számunkra is a legfőbb jó, az üdvösség. Ezért minden könyörgésünk lényegi tárgya az, hogy legyen meg az Úr akarata és jöjjön el az Ő országa (Máté 6,10). A könyörgés éppen azt fejezi ki, hogy magasztaljuk a hatalmas Urat, mindeneknek Urát, akinél nincs nagyobb, és leborulva Őelőtte, megvalljuk, hogy milyen gyarlók, esendők, picikék vagyunk mi. A könyörgés lelkülete a leborulás, az Úr kegyelmére és tökéletes akaratára való hagyatkozás.
Ugyanakkor a könyörgő ember ebben a leborulásban megtapasztalja a csodát: az Úr lehajol érte, és felemeli a könyörgő embert. Erről a felemeltetésről beszél, mint csodáról, mint Isten szabadító cselekvéséről, Jakab is: a szenvedőnek ad az Úr erőt; a betegnek ad imádkozó és segítő testvéreket, bátorító emberi eszközöket, akarata szerint gyógyulást; az örvendezőnek ad az Úr magasztaló alázatot; bűnös életünknek töredelmes, bűnvalló szívet, bocsánatot és megtisztulást ajándékoz (13–15). A könyörgőnek ad megszabadulást az Úr (15). Soha ne felejtsük el, hogy ez a szabadulás Jézus Krisztusban már a miénk, mi már megszabadított, üdvösséget nyert emberek vagyunk, ezért Isten szabadítása jelenthet konkrét földi segítséget is, de ha ez elmarad, ha Ő ezt nem tenné is (Dániel 3,18), az üdvösség akkor is a miénk, történjék bármi.
A könyörgésben mégis, a mai Ige szerint is, ott van az az erő, amelyet Jákób imádsága is kifejez: Nem engedlek el, amíg meg nem áldasz engem! (1Mózes 32,27) A könyörgésben nem hathatunk az Istenre, de „megrángathatjuk ruhájának bojtját”, hogy aki mindig ránk figyel, vesse ránk tekintetét. Ezt teszik a zsoltáros imádságai is (Zsoltárok 143,1). Erre a figyelemfelhívásra is valójában nekünk van szükségünk, mint akik ezáltal belevetik magukat az Úr áldó és megtartó kegyelmébe, hiszen Őnélküle semmit sem tehetünk (János 15,5), csak ha az Ő jóváhagyó áldása velünk van.
Édesanyám huszonöt éve él egyedül, és nem lehet kimozdítani megszokott helyéről. Látom, ahogy elsorvad, és amiként beszűkül az élete. Akárhányszor felhívom, annyit mond: „Ma is órákat sétáltam a járdán, hálát adtam, és imádkoztam értetek.” Tudom, ez valóban így van. Azt is tudom, hogy az ilyen élet nem egy beszűkült élet, és én mai napig is az anyám, értem folyamatosan mondott, közbenjáró könyörgéséből élek. Könyörögjünk egymásért is!