„...szórványában élő jövevényeknek, akik ki vannak választva...” 1Pt 1,1–9
1 Péter, Jézus Krisztus apostola Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia szórványában élő jövevényeknek, akik ki vannak választva 2 az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre: Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, 4 arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. 5 Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen áll arra, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben. 6 Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, 7 hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, a dicsőségre és a tisztességre. 8 Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, 9 mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét.
Bibliaolvasó kalauz – Bóna Zoltán igemagyarázata
„...szórványában élő jövevényeknek, akik ki vannak választva...” (1). Nekünk szól a levél, hiszen református hívőként nekünk az eleve elrendelés nem kétség, hanem bizonyosság. Városunk említése nélkül hisszük, hogy azok vagyunk, akiket az Atya eleve elrendelt Krisztusban az üdvösségre. Adventben ez azt is jelenti, hogy az eljövendő isteni szeretet bennünket is meglátogat. Szórványban élünk, mert körülöttünk szinte mindenki csak a külsőségeket látja, várja. Mi várhatjuk az isteni szeretet adventjét, eljövetelét.
RÉ 85 MRÉ 85
„Ujjongva örüljünk veled…” Énekek 1
1 Énekek éneke. Salamoné. 2 Csókoljon meg engem szája csókjaival: Szerelmed jobb a bornál! 3 Jó illata van olajodnak, neved, mint a kiöntött olaj; ezért szeretnek téged a lányok. 4 Vigyél engem magaddal, fussunk, vezess a szobádba, királyom! Ujjongva örüljünk veled, emlegessük bornál is jobb szerelmedet, méltán szeretnek téged! 5 Jeruzsálem lányai! Én barna vagyok, de szép, olyan, mint Kédár sátrai és mint Salamon szőnyegei. 6 Ne nézzétek, hogy milyen barna vagyok, a nap sütött le engem. Anyám fiai haragudtak rám, szőlőt őriztettek velem; a magam szőlőjét nem őriztem. 7 Mondd meg nekem te, kit lelkemből szeretek, hol legeltetsz, délben hol deleltetsz? Miért keresgéljelek társaid nyájainál? 8 Ha nem tudod, ó, asszonyok szépe, indulj el nyájam nyomán, és legeltesd kecskéidet a pásztorok tanyáinál! 9 A fáraó kocsijába fogott paripákhoz hasonlítalak, kedvesem! 10 Két orcád bájos a láncocskák közt, nyakad a gyöngysorokban. 11 Aranyláncokat készítünk neked ezüstgolyócskákkal. 12 Ha a király az asztalnál ül, nárdusom árasztja illatát. 13 Mint egy köteg mirha, mely keblemen nyugszik, olyan az én szerelmesem. 14 Mint a ciprusfürt Én-Gedí szőlőiben, olyan az én szerelmesem. 15 De szép vagy, kedvesem, de szép vagy! Szemeid galambok. 16 Szép vagy te is, szerelmesem, gyönyörű vagy! Fekvőhelyünk üde zöld. 17 Cédrusok házunk gerendái, mennyezete ciprusfa.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(4) „Ujjongva örüljünk veled…” (Énekek 1)
Ujjongva örülni azt jelenti, hogy az ember megtapasztalja az öröm maximumát, azt a csodát, amikor semmi nem veszélyezteti boldogságát, nem nehezedik életére sem félelem, sem gond, még azok árnyéka sem. Az ujjongó öröm a maradéktalan boldogság kifejezése.
Vőlegény és menyasszony, ezzel az ujjongó örömmel vágyódnak egymás után (7–8), ekként szívják magukba egymás nárdus-illatát (2; 12), ezzel az ujjongó örömmel hasonlítják egymás alakját a táplálóan friss gyümölcsökhöz, méltósággal bíró királyokhoz (4), Salamon ékesen szőtt szőnyegeihez (5), ékes paripákhoz (9), pezsdítő borokhoz (2). Amikor az ujjongó öröm kifogy a képek sorjázásából, amihez próbálná ezt az ujjongást hasonlítani, akkor még annyit mond, hogy ez az ujjongás még a fentieknél is jobb és szebb (4); gyönyörűséges (15–16). Kimondhatjuk, édeni állapot ez az ujjongó, zavartalan öröm, ez a boldogság: Isten eredeti gondolata az emberről.
Hova tűnik el ez az öröm? Mert ki kell mondani, hogy ez az ujjongó öröm, e-világban az embernek csak ritka és legfeljebb egy rövid ideig való tapasztalata, hiszen a zavartalan boldogság elillan. Az ember persze próbálja számos módon megteremteni, átélni az örömöt, miként itt a vőlegény és a menyasszony ezzel az ujjongó örömmel tekintenek egymásra. Ezek az emberi próbálkozások áldottak, de nem elégségesek, mert valami alapvetően elromlott, amit emberi próbálkozások nem képesek rendbe hozni, hogy az örömöt zavaró, ártó hatalmakat legyőzze.
Az ujjongó öröm csoda, Isten megváltó cselekvése. Ez az öröm csakis Ővele, Őáltala lehet a miénk. Az Úrban örülhetünk így mindenkor (Filippi 4,4), azzal a húsvéti örömmel és reménységgel, miszerint Isten, a feltámadott Jézus Krisztusban, már legyőzte az ártó erőket, és a világ újjáteremtése elkezdődött. Ez az öröm, hitben, minden körülményben, már a miénk, és jobb a bornál, jobb a szerelemnél, jobb minden emberi próbálkozásnál (4). Az Úr megváltó szerelme azonban örömteli áldássá teszi földi életünk minden rezdülését, borát és szerelmét is!
Merjük tehát most az élő Istenre érteni ezt az igeverset: „Ujjongva örüljünk Teveled, emlegessük bornál is jobb szerelmedet, méltán szeretünk Téged!” (4)