„Ezért tehát elméteket felkészítve legyetek józanok...” 1Pt 1,13–21
13 Ezért tehát elméteket felkészítve legyetek józanok, és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok. 14 Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, 15 hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – ti is szentek legyetek egész magatartásotokban, 16 mert meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” 17 Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, szent félelemmel éljetek földi vándorlásotok idején, 18 tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, 19 hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. 20 Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén megjelent tiértetek, 21 akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen.
Bibliaolvasó kalauz – Bóna Zoltán igemagyarázata
„Ezért tehát elméteket felkészítve legyetek józanok...” (13). A megszentelődés az emberi élet célja, a 90. zsoltárnak is szép vágya: „...hogy bölcs szívhez jussunk”. Bárcsak életünk az évek múlásával józan bölcsességbe és erkölcsi tisztaságba torkolna. A tapasztalatunk szerint azonban be kell érnünk azzal a nem kevés jóval, hogy ha jobbak nem is leszünk, legalább jobban látunk. Lássuk már a megszülető Jézusban a szeplőtelen bárány vérét, áldozatát, ami a mi egyetlen reménységünk.
RÉ 308 MRÉ 179
„…kerestem őt…” Énekek 3
1 Ágyamon éjjelente kerestem őt, akit lelkemből szeretek, kerestem, de nem találtam. 2 Fölkelek azért, és bejárom a várost, az utcákat és a tereket; megkeresem, akit lelkemből szeretek! Kerestem, de nem találtam. 3 Rám találtak az őrök, akik a várost járják. Nem láttátok – kérdeztem –, akit lelkemből szeretek? 4 Alig mentem tovább tőlük, máris megtaláltam, akit lelkemből szeretek. Megragadtam, nem is engedem el, míg be nem vezetem anyám házába, szülőmnek szobájába. 5 Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai, a gazellákra és a mező szarvasaira: Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja! 6 Mi jön ott a puszta felől, mint valami füstoszlop? Mirha és tömjén illata veszi körül, az illatszerárus sokféle pora. 7 Nézd, Salamon gyaloghintója az, hatvan vitéz van körülötte Izráel vitézei közül! 8 Mindnyájan kardforgatók, gyakorlott harcosok, mindegyiknek kard van az oldalán, nem rettegnek éjszaka sem. 9 Gyaloghintót csináltatott magának Salamon király a Libánon fáiból. 10 Oszlopait ezüstből csináltatta, támláját aranyból, ülését bíborból, belsejét szeretettel hímezték Jeruzsálem lányai. 11 Gyertek ki, Sion lányai, nézzétek Salamon királyt a koronával, mellyel megkoronázta anyja nászának napján, szíve örömének napján!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(1) „…kerestem őt…” (Énekek 3)
A menyasszony nem tudott megnyugodni addig, amíg meg nem találta vőlegényét (1–4), amíg meg nem hallotta bizonyossággal, jövetelének hangját (6–11). A vőlegény úgy érkezett a menyasszonyhoz, mint egy király (11). Az egész fejezet íve a nyugtalan kereséstől a megtalálás öröméig vezet, amelyben olyan gyönyörű, isteni rendben van kijelölve a nő és a férfi helye, szerepe, feladata és szolgálata, hogy kettejük találkozásában kiteljesedjék az élet.
Itt lesz világossá, hogy milyen keveset mondunk erről a bibliai könyvről, ha csak a férfi és a nő vágyakozásáról és egymásra találásának beteljesüléséről szólunk. A teljes Írás összefüggésében kimondhatjuk, amit Augusztinusz megfogalmazott: „Nyugtalan a mi szívünk, amíg az Úrban meg nem nyugszik.” Minden más földi vágyakozásunk, keresésünk, birtoklásunk is valójában az Urat keresi, de ez a keresés mégis gyakran leragad az „itteni” időlegesnél, ezért mindig újat, mást, többet akar, és soha nem tud betelni. „Kerestem, de nem találtam!” – így kiált fel a menyasszony! (2) Egész életünk ez, élő hit nélkül: keresünk, találunk, de amit találtunk, már a megragadása után nem számít; újra keresünk, jó esetben – isteni kegyelemből – újra találunk, aztán hálátlanul megint más kell… Mindig csak találunk és nem „megtalálunk”, ezért ez a „találás” olyan, mintha nem is találtunk volna semmit.
Az üdvözítő, békességes fordulat akkor történik meg, amikor az Úr maga érkezik hozzánk, mint mindenek királya és mint mégis szerelmes vőlegény, aki minden akadályt, árnyat (2,17), minden kínzó álmatlanságot és nyugtalanságot legyőz (1). Salamon király érkezésének gyönyörű leírásában az Úr érkezését látjuk (6–11), aki eljött az első karácsonyon, magához ölelt bennünket megváltó szeretetével nagypénteken, és soha nem enged el húsvét után. Minden földi keresésünk, házasságunk, családi életünk, munkánk, minden „itteni” öröm és küzdelem csakis az Úr megérkezésével lesz áldottan teljessé, mennyei békességet megtapasztaló és sugárzó nyugalommá ott is, ahol minden rezdülés a békétlenségről árulkodik. Megtalálhatjuk az Urat, mert Ő eljött, mert Ő mindenekelőtt ismert, mert Ő már megtalált bennünket (4): ragadjuk meg mi is, és ne engedjük el Őt! (Filippi 3,12)