előző nap következő nap

„Hiszitek-e...” Mt 9,27–38

7 Amikor Jézus továbbment onnan, követte őt két vak, akik ezt kiáltozták: Könyörülj rajtunk, Dávid Fia! 28 Amikor bement a házba, odamentek hozzá a vakok; Jézus pedig megkérdezte tőlük: Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni? Ezt felelték: Igen, Uram! 29 Ekkor megérintette a szemüket, és ezt mondta: Legyen a ti hitetek szerint! 30 Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig megparancsolta nekik: Vigyázzatok, senki meg ne tudja! 31 De azok kimenve onnan, elterjesztették hírét az egész vidéken. 32 Alighogy ezek elmentek, íme, odavittek hozzá egy megszállott némát. 33 Miután kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma, a sokaság pedig elcsodálkozott, és ezt mondta: Sohasem láttak még ilyet Izráelben! 34 A farizeusok viszont ezt mondták: Az ördögök fejedelmével űzi ki az ördögöket. 35 Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget. 36 Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elveszettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül. 37 Ekkor így szólt tanítványaihoz: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: 38 kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.

Bibliaolvasó kalauz –Steinbach József

„Hiszitek-e...” (28) – kérdezi Jézus a két vaktól. Hiszitek-e, hogy én vagyok Isten Fia, a Megváltó (27)? Hiszitek-e, hogy az Úr veletek is tehet csodát? Hiszitek-e, hogy az Úr akkor is az egyetlen Isten, és szeret, ha nem tesz csodát? (30) Hiszitek-e, hogy az igazi csoda az örök élet? Hiszitek-e, hogy ez a tiétek? Hisszük-e, hogy „több” az élet, mint amit abból testi szemekkel látunk? „Több” vagyunk-e, mint nagy gondolkodók és teológusok? „Több” vagyunk-e, mint közösségszervezők, mint közéleti emberek, mint okos elméleti egyházépítők? Ezek mind szolgálatunk fontos és áldott részei, de „több” kell!

RÉ 396 RÉ 21 834

Zsoltár vasárnapra 113 Az Urat ti, ő szolgái

„Rád szállnak mindezek az áldások…” 5Mózes 28,1–26

1 Ha engedelmesen hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked, akkor a föld minden népe fölé emel téged Istened, az Úr. 2 Rád szállnak mindezek az áldások, és kísérni fognak téged, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára. 3 Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőn. 4 Áldott lesz méhed gyümölcse, földed termése és állataid ivadéka, teheneid ellése és nyájaid szaporulata. 5 Áldott lesz kosarad és sütőteknőd. 6 Áldott leszel jártodban-keltedben. 7 Vereséggel sújtja az Úr ellenségeidet, ha rád támadnak: egy úton vonulnak föl ellened, de hét úton menekülnek előled. 8 Áldást bocsát az Úr csűreidre és minden vállalkozásodra, és megáld azon a földön, amelyet neked ad Istened, az Úr. 9 Az Úr a maga szent népévé emel téged, ahogyan megesküdött neked, ha megtartod Istenednek, az Úrnak a parancsolatait, és az ő útjain jársz. 10 A föld valamennyi nemzete látni fogja, hogy az Úrról kaptad a nevedet, és félnek majd tőled. 11 Elhalmoz majd téged az Úr minden jóval méhed gyümölcsében, állataid ivadékában és földed termésében azon a földön, amelyről megesküdött az Úr atyáidnak, hogy neked adja. 12 Megnyitja az Úr előtted gazdag kincsesházát, az eget, és esőt ad földedre, amikor csak kell, és megáldja kezed minden munkáját. Te kölcsönadsz a többi népnek, de magad nem szorulsz kölcsönre. 13 Úrrá tesz téged az Úr, nem pedig szolgává; mindig fölül leszel, és sohasem alul, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek parancsolataira, amelyeket ma megparancsolok neked, hogy megtartsd és teljesítsd azokat, 14 és ha nem térsz el se jobbra, se balra azoktól az igéktől, amelyeket ma megparancsolok neked, nem jársz más istenek után, és nem tiszteled azokat. 15 De ha nem hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyet ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged: 16 Átkozott leszel a városban, és átkozott leszel a mezőn. 17 Átkozott lesz kosarad és sütőteknőd. 18 Átkozott lesz méhed gyümölcse és földed termése, teheneid ellése és nyájaid szaporulata. 19 Átkozott leszel jártadban-keltedben. 20 Átkot, zűrzavart és fenyegető veszélyt bocsát rád az Úr minden vállalkozásodban, amelybe belefogsz, úgyhogy hamarosan elpusztulsz, és elveszel gonosz tetteid miatt, mert elhagytál engem. 21 Dögvészt ragaszt rád az Úr, míg ki nem pusztít arról a földről, ahova bemégy, hogy birtokba vedd azt. 22 Megver az Úr sorvadással, lázzal és gyulladással, forrósággal és szárazsággal, aszállyal és gabonarozsdával. Üldözni fognak, míg csak el nem pusztulsz. 23 Fejed fölött az ég olyan lesz, mint az érc, alattad a föld pedig olyan, mint a vas. 24 Eső helyett homokot és port ad földedre az Úr: az égből száll majd rád, míg csak el nem pusztulsz. 25 Vereséggel sújt téged az Úr ellenségeiddel szemben. Egy úton vonulsz föl ellenük, de hét úton menekülsz előlük. Elrettentő példa leszel a föld minden országának. 26 Holttested az ég összes madarának és a föld állatainak lesz az eledele, és nem lesz majd, aki elriassza őket.

Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata

(2) „Rád szállnak mindezek az áldások…” (5Mózes 28,1–26)

Mit jelentett az áldás? Ha engedelmesen hallgatjuk és megtartjuk az Úr szavát, akkor minden nép fölé emeli saját népét az Isten (1; 9; 13); győzelmet ad népének az ellenségeik felett (7); valamint megáldja övéit mindenben (6), minden földi jóval (3–12), konkrét bőséggel. Mégpedig minden nép szeme láttára cselekszi meg ezt az Isten, saját népével (10), hiszen más népek kölcsönt kérnek majd Isten megáldott, gazdaggá lett, szent népétől, ők pedig nem szorulnak semmire és senkire (12). Összegezve az áldások sorát: elsővé lesz Isten népe, mindig fölül lesz (13).

Tényleg ezt jelentené az Isten áldása: megfogható anyagi és hatalmi „tőkét”? Fontos, hogy az Ige előtt szentlelkes indulattal és ne valami gyarlóan hátsó, emberi gondolattal álljunk meg. Hiszen az Isten áldásának e-világi, látható eredményekben való megtapasztalása gyakori gondolat a Bibliában. A mai igeszakasz üzenete, képe is azt szeretné meghirdetni felénk, hogy Isten áldása mindenek felett való jó, amit már ebben a világban is konkrétan megtapasztalhatunk.

Jézus Krisztusban azonban Isten az Ő áldásának tartalmát is elénk tárta, miszerint az áldás eredményének örülhetünk, de annak nagy részét tovább kell adnunk, mert másokért is kaptuk az áldást. Ezért az Isten áldása mégiscsak szolgálat; sőt, a nehéz helyzetekben önmegtagadás, kereszthordozás, amelynek során tudunk utolsónak és irgalmasnak lenni (Márk 10,43–44), képesekké leszünk akár alul is maradni (Máté 9,13). Isten áldását félreérti az, aki csak a sikeres és örvendező arcát mutatja ennek az áldásnak. Egyedül a krisztusi üzenet az, amely az Isten valódi, irgalmas arcát megmutatja nekünk, egészen a keresztfának önátadásáig, majd a halál fölötti győzelem hatalmáig. Ez az irgalmas szeretet hatalma. Valójában akkor vagyunk Isten áldottjai, ha Jézus Krisztusban újjászületve, irgalmasan, tevékenyen szeretjük a másik embert – kezdve a mieinkkel –, mert ez az igazi gazdagság, és ebben gazdagodna meg igazán a mi életünk is (Máté 11,29).