előző nap következő nap

„és megparancsolta nekik, hogy ne fedjék fel, kicsoda ő,” Mt 12,9–21

9 Onnan eltávozva bement a zsinagógájukba, 10 ahol volt egy sorvadt kezű ember. Azért, hogy vádat emeljenek ellene, megkérdezték Jézustól: Szabad-e szombaton gyógyítani? 11 Ő pedig ezt mondta nekik: Ki az közületek, akinek ha egyetlen juha van, és az verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki? 12 Mennyivel többet ér az ember a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton. 13 Ekkor így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Ő kinyújtotta, és az újra olyan egészséges lett, mint a másik. 14 A farizeusok pedig kimentek, és elhatározták, hogy végeznek vele. 15 Mivel Jézus tudta ezt, eltávozott onnan. És sokan követték őt, ő pedig meggyógyította mindnyájukat, 16 és megparancsolta nekik, hogy ne fedjék fel, kicsoda ő, 17 hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás prófétált: 18 „Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akiben gyönyörködöm! Lelkemet adom neki, és ítéletet hirdet a népeknek. 19 Nem szít viszályt, és nem lármáz, senki sem hallja hangját az utcákon. 20 Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. 21 És az ő nevében reménykednek majd a népek.”

Bibliaolvasó kalauz – Riskóné Fazekas Márta

Jézus nem vitatkozik, és nem is engedi meg a vitát (16) azokkal, akik szántszándékkal provokálják, keresik a gyenge pontokat, mert bele akarnak kötni. Nagy figyelmeztetés ez mindazoknak, akik csupa jó szándékból azt gondolják: meg lehet győzni vitákban azokat, akik ma még ellenségei Jézusnak. A keresők előtt bizonyságot lehet és kell tenni, de a szándékosan kötekedőkkel vitatkozni soha nem szabad! Azon mindig elvérzik a hívő, és Jézus ügye is!

RÉ 71 RÉ 21 71

Napi ének Jézus Krisztus messiási küldetéséről

233 Eljött hozzánk az üdvösség

Heti zsoltárének Az Istenhez az én szómat

„Mert nem üres beszéd az számotokra, hanem életet jelent nektek.” 5Mózes 32,26–52

26 Szétzúzom őket, gondoltam, emléküket is kitörlöm a halandók közül, 27 de tartok az ellenség gúnyolódásától, hogy félreértik ellenfeleik, és majd azt mondják: A mi hatalmas kezünk, s nem az Úr művelte ezt. 28 Milyen tanácstalan ez a nemzet, és milyen értelmetlen! 29 Ha bölcsek lennének, felismernék, s megértenék, mi lesz a végük. 30 Hogyan kergethet ezret egy, és hogyan űzhet kettő tízezret? Csak úgy, hogy Kősziklájuk kezükbe adta, az Úr kiszolgáltatta őket. 31 Mert sziklájuk nem ér fel a mi Kősziklánkkal, ezt ellenségeiknek is el kell ismerniük. 32 Szőlőjük Sodoma szőlőjéből való és Gomora szőlőhegyéről; szőlőfürtjeik mérgező fürtök, keserűek a szemei. 33 Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge. 34 De el van ez rejtve nálam, lepecsételve kincstáramban. 35 Enyém a bosszú és a megtorlás, amikor megtántorodik lábuk, mert közel van a vesztük napja, és siet már a végzetük. 36 Bizony, igazságot szolgáltat népének az Úr, és megkönyörül szolgáin, ha látja, hogy ernyedt a kéz, és végét járja apraja-nagyja. 37 Hol vannak isteneik – mondja – és a szikla, akiben bíztak? 38 Akik ették áldozataik kövérjét, itták italáldozataik borát, nosza rajta, segítsenek, rejtsenek el benneteket! 39 Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált, és én adok életet, összezúzok és gyógyítok, nincs, aki kezemből kimentsen. 40 Kezem az égre emelem, és megesküszöm önmagamra, az örökké élőre: 41 ha villogó kardom megélesítem, és ítéletre nyújtom ki kezem, bosszút állok ellenfeleimen, és megfizetek gyűlölőimnek. 42 Nyilaim vérrel részegítem, és kardom hússal lakik jól: elesettek és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejével. 43 Dicsérjétek, ti nemzetek, annak a népét, aki megtorolja szolgái vérét, bosszúval fizet ellenfeleinek, de engesztelést szerez népének földjéért! 44 Mózes pedig odament, és elmondta ezt az éneket az utolsó szóig a nép füle hallatára, Józsuéval, Nún fiával együtt. 45 Miután Mózes elmondta mindezeket egész Izráel előtt, 46 így szólt hozzájuk: Szívleljétek meg mindazokat az igéket, amelyekkel ma intelek titeket: fiaitoknak pedig parancsoljátok meg, hogy tartsák meg és teljesítsék ennek a törvénynek valamennyi igéjét! 47 Mert nem üres beszéd ez a számotokra, hanem ez jelenti számotokra az életet: általa élhettek hosszú ideig azon a földön, amelyre most átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek. 48 Ugyanezen a napon így beszélt Mózeshez az Úr: 49 Menj föl ide, az Abárím-hegységbe, a Nebó-hegyre, amely Móáb földjén, Jerikóval szemben van. Tekintsd meg Kánaán földjét, amelyet Izráel fiainak a birtokába adok! 50 Azután meghalsz azon a hegyen, amelyre fölmégy, és elődeid mellé kerülsz, ahogyan a testvéred, Áron is meghalt a Hór-hegyen, és elődei mellé került. 51 Mert Izráel fiaival együtt ti is hűtlenek voltatok hozzám a Kádés melletti Meríbá vizénél, a Cin-pusztában, és nem mutattátok fel szentségemet Izráel fiai között. 52 Megláthatod ugyan közelről azt a földet, de nem mehetsz be arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok.

Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata

(47) „Mert nem üres beszéd az számotokra, hanem életet jelent nektek.” (5Mózes 32,26–52)

Evangélium szólal meg Mózes énekének második felében.

Isten megbünteti engedetlen népét, de nem engedi, hogy népének ellenségei elbízzák magukat és csúfolják Isten népét, meggyalázva ezzel az Ő ügyét. Isten még a jogos büntetésben sem szolgáltatja ki övéit véglegesen az ellenségnek. Isten olyan tulajdon népe iránt, hogy még a büntetésében is ott van a kegyelme (36); vagyis Isten joggal megbünteti népe engedetlenségét, de saját népét soha nem engedi el (43). Ezt soha ne felejtsük! (26–36)

De kik tartoznak Isten valódi népéhez, akikre vonatkoznak az ígéretek? (36-43). Azok Isten népének tagjai, akik Isten Lelke által belátják, hogy minden földi szikla is elporlad egyszer (31), hát még az ember, akinek elernyed élete és hamis bizodalmának minden tárgya (37). Azok Isten népének tagjai, akik rádöbbennek, hogy egyetlen Kőszikla az Úr, Őrajta kívül nincs más, Őtőle függ minden (39). Őneki, az egyedül örökkévaló (40), gőgös és kegyetlen ellenségeinek joggal megfizető (41–42), saját népén könyörülő Istennek adassék dicsőség mindenkor (43).

– Ennek a népnek lehetett vezetője, nagyon nehéz, de döntő időkben Mózes, aki nem volt tökéletes, ezért nem is mehetett be az e-világban Ígért Földre, csak áttekinthetett oda. Tudjuk, azonban, hogy Mózes, a Jézus Krisztusban készített Ígéret Földjét, nemcsak közelről látta, hanem be is léphetett oda (Máté 17,1–11).

– Mózes nem csalódott, voltak tévedései, de Isten végig megőrizte szolgáját a hitben. Ennek bizonysága, hogy még szolgálata utolsó perceiben is az Isten szavának megszívlelésére biztatta népét, mert az Úr szava az egyetlen, amely nem üres beszéd, hanem maga az élet (47).