„...megjött Júdás...” Mt 26,47–56
47 Még beszélt, amikor megjött Júdás, egy a tizenkettő közül, és nagy sokaság jött vele kardokkal és botokkal a főpapoktól és a nép véneitől. 48 Az árulója ezt a jelet adta nekik: Akit megcsókolok, ő az, őt fogjátok el! 49 És azonnal Jézushoz lépett, és így szólt: Üdvöz légy, Mester! – és megcsókolta őt. 50 Jézus ezt mondta neki: Barátom, ezért jöttél! Akkor odamentek, megragadták Jézust, és elfogták. 51 Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, a kardjához kapott, kirántotta azt, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. 52 Ekkor így szólt hozzá Jézus: Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el. 53 Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet? 54 De akkor miképpen teljesednének be az Írások, hogy ennek így kell történnie? 55 Abban az órában így szólt Jézus a sokasághoz: Mint valami rabló ellen, úgy vonultatok ki kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok engem! Mindennap a templomban ültem és tanítottam, és nem fogtatok el. 56 Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Akkor a tanítványok mind elhagyták őt, és elfutottak.
Bibliaolvasó Kalauz – Szép Eduárd igemagyarázata
Vannak emberek, akik békességet, szeretetet hoznak magukkal, akiknek örvendünk, amikor megérkeznek, és vannak olyanok, akikkel együtt baj és szomorúság jön. Minden találkozás kimenetele attól függ, hogy mit hordunk a lelkünkben: Isteni békességet és szeretetet vagy sátáni békétlenséget és gyűlöletet? „...megjött Júdás...” (47) – szomorú ez a megérkezés, mert a tanítvány elárulja mesterét. Júdás az áruló, nem tanult a szelíd és alázatos Mestertől. Mi tanulhatunk Jézustól, és lehetünk a békesség és szeretet hordozói!
RÉ 340 RÉ21 490
Nagyheti ének | 484 | Királyi zászló jár elöl
„Én megyek majd őhozzá…” 2Sám 12,15–23
15 Ezután hazament Nátán. Az Úr pedig súlyos betegséggel verte meg a gyermeket, akit Úriás volt felesége szült Dávidnak. 16 Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért; böjtöt tartott Dávid, és amikor hazament, a földön fekve töltötte az éjszakát. 17 Udvarának a vénei odaálltak melléje, hogy fölemeljék a földről, de ő nem engedte, és nem is evett velük semmit. 18 A hetedik napon meghalt a gyermek. A szolgák azonban nem merték megmondani Dávidnak, hogy meghalt a gyermek, mert ezt gondolták: Hiszen amikor még élt a gyermek, és szóltunk hozzá, akkor sem hallgatott a szavunkra. Hogyan mondjuk meg neki, hogy meghalt a gyermek?! Még valami bajt csinál! 19 Dávid azonban látta, hogy szolgái maguk között sugdolóznak, és rájött Dávid, hogy meghalt a gyermek. Megkérdezte Dávid a szolgáit: Meghalt a gyermek? Meghalt – felelték. 20 Ekkor fölkelt Dávid a földről, megfürdött, megkente magát, ruhát váltott, majd bement az Úr házába, és leborult. Azután hazament, és kérte, hogy tegyenek eléje ételt, és evett. 21 Akkor ezt kérdezték a szolgái: Miért tetted ezt? Amíg élt a gyermek, böjtöltél és sírtál, de most, hogy meghalt a gyermek, fölkelsz és eszel? 22 Ő így felelt: Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert ezt gondoltam: Ki tudja, talán megkönyörül rajtam az Úr, és életben marad a gyermek. 23 De most, hogy meghalt, miért böjtöljek? Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám.
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(23) „Én megyek majd őhozzá…” (2Sám 12,15–23)
A felmentő ítélet Dávidot megmenti a haláltól (vö. Ez 18,21–23), a házasságtörésből született gyermeknek viszont meg kell halnia. Az Úr betegséggel sújtja a gyermeket (15), Dávid pedig mindent megtesz azért, hogy életben maradjon: megkérdezi az Urat, böjtöl, a földön fekve éjszakázik (16). A vének aggódva figyelik önemésztő életmódját (17). Amikor meghal a gyermek (18), a szolgák meg sem merik mondani uruknak, nehogy „valami bajt” csináljon. Dávid reakciója meglepő. Befejezi a gyermekért végzett gyászrítust, az Úr házába megy, majd visszatér az életbe, anélkül, hogy az ősi szokásnak megfelelően tovább gyászolná gyermekét. Magatartásának okát gyakorlatiasan magyarázza: „Vissza tudom-e még hozni őt?” (23).
E vétlen gyermek halálának okát a mai olvasó nehezen érti. Segít valamit az a tapasztalatunk, hogy bűneink bocsánata nem teszi bűneinket semmissé, és azok következményeit nem szünteti meg. Talán nem beszélhetünk itt helyettes szenvedésről és halálról, Dávidnak mégis meg kell tanulnia: Isten nem engedi nevének megcsúfolását (vö. Gal 6,7.8). A helyettes szenvedés és halál titkát ama Egyszülött Fiúban szemlélhetjük, akiben e kis névtelen, szülei vétke miatt meghalt gyermeknek örök üdvössége lehet. Ő nemcsak elment a holtak hazájába, hanem győzedelmesen vissza is tért onnan.