„…aki hisz abban, aki megigazítja az istentelent…” Róm 4,1–12
1 Mit mondjunk tehát, mit ért el Ábrahám, a mi ősatyánk a saját erejéből? 2 Ha ugyanis Ábrahám cselekedetekből igazult volna meg, akkor volna mivel dicsekednie, de nem Isten előtt. 3 De mit mond az Írás? „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” 4 Aki fáradozik, annak a bért nem jutalomként számítják, hanem azért, mert tartoznak azzal. 5 Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak Isten a hitét számítja igazságul. 6 Ahogyan Dávid is azt az embert mondja boldognak, akinek Isten cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot: 7 „Boldogok, akiknek megbocsáttattak törvényszegéseik, és akiknek elfedeztettek bűneik. 8 Boldog az az ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.” 9 Most tehát ez a boldognak mondás csak a körülmetélteknek szól-e, vagy a körülmetéletleneknek is? Mert azt mondjuk, hogy Ábrahámnak Isten a hitet számította be igazságul. 10 De milyen állapotában fogadta el őt igaznak: körülmetélten vagy körülmetéletlenül? Nem körülmetélten, hanem körülmetéletlenül. 11 Sőt a körülmetélkedés jelét is körülmetéletlenül tanúsított hite igazságának pecsétjéül kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívőnek, és az igazság azoknak is beszámíttassék; 12 és hogy atyja legyen azoknak a körülmetélteknek is, akik nemcsak körül vannak metélve, hanem nyomába is lépnek atyánk, Ábrahám körülmetéletlenül tanúsított hitének.
Bibliaolvasó Kalauz – Mucsi Zsófia igemagyarázata
„…aki hisz abban, aki megigazítja az istentelent…” (5). Ki hogyan csempészi vissza mindennapi hitéletébe a cselekedetekből való megigazulást? Melyik az a szolgálat, tett, erőfeszítés, áldozat, ami mögött az a motivációnk, hogy Istennek bizonyítsuk odaadásunkat, elkötelezettségünket, a keresztyén hithez való hűségünket? Ha van ilyen, gondolj arra, hogy amiért küzdesz, ezekkel az eszközökkel nem érhető el. Isten ajándékba adja a megbocsátást, kegyelmét és áldásait.
RÉ 225 RÉ21 222
Zsoltárdicséret | 191 | Dicsérd az Istent, mostan, ó, én lelkem!
„Épségben van-e az a fiú, Absolon?” 2Sám 18,19–32
19 Ahímaac, Cádók fia ezt mondta: Futok, megviszem az örömhírt a királynak, hogy igazságot szolgáltatott neki ellenségeivel szemben az Úr. 20 De Jóáb ezt mondta neki: Ne légy te ma hírvivő, majd máskor vihetsz örömhírt. Ma nem örömhírt vinnél, hiszen meghalt a király fia! 21 Egy etióp embernek azonban ezt parancsolta Jóáb: Menj, jelentsd a királynak, amit láttál! Az etióp ember leborult Jóáb előtt, azután futásnak eredt. 22 Ahímaac, Cádók fia megint ezt mondta Jóábnak: Bármi történjék is, elfutok én is az etióp után! De Jóáb ezt felelte: Miért futnál éppen te, fiam? Nem örömhír ez, amelyért jutalmat kapnál. 23 Bármi történjék is – mondta –, elfutok! Erre azt mondta neki Jóáb: Hát fuss! Futásnak eredt tehát Ahímaac a kikkári úton, és megelőzte az etiópot. 24 Dávid ott ült a két kapu között, az őrálló pedig fölment a kapu tetejére a bástyára, és amikor körülnézett, látta, hogy egy ember fut egyedül. 25 Az őr lekiáltott, és jelentette ezt a királynak. A király ezt mondta: Ha egyedül van, örömhírt hoz. Közben az az ember egyre közeledett. 26 Azután meglátta az őr, hogy fut egy másik ember is. Lekiáltott hát az őr a kapuba: Jön még valaki, az is egyedül fut! A király ezt mondta: Az is örömhírt hoz. 27 Majd ezt mondta az őr: Úgy látom a futása alapján, mintha az első Ahímaac, Cádók fia volna. Akkor ezt mondta a király: Jó ember ő, biztosan jó hírt hoz. 28 Ahímaac ezt kiáltotta a királynak: Békesség! Azután leborult a király elé arccal a földre, és ezt mondta: Áldott az Úr, a te Istened! Kezedbe adta azokat, akik kezet emeltek az én uramra, királyomra. 29 De a király ezt kérdezte: Épségben van-e az a fiú, Absolon? Ahímaac így felelt: Láttam egy nagy tömeget, de Jóáb elküldte a király egyik szolgáját meg a te szolgádat is, ezért nem tudom, mi történt. 30 A király erre ezt mondta: Eredj odébb, állj félre! Ő tehát odébbment, és félreállt. 31 Közben megérkezett az etióp ember is, és így szólt: Jó hírt küldenek, uram, királyom! Igazságot szolgáltatott ma neked az Úr mindazokkal szemben, akik fölkeltek ellened. 32 De a király ezt kérdezte az etióptól: Épségben van-e az a fiú, Absolon? Az etióp így felelt: Úgy járjanak az én uram, királyom ellenségei és mindazok, akik a vesztedre törnek, mint az a fiú!
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(29) „Épségben van-e az a fiú, Absolon?” (2Sám 18,19–32)
A győzelem hírét a korábbi hírvivő (17,17), Cádók főpap fia, Ahímaac szeretné megvinni Dávidnak. A Dávidot jól ismerő Jóáb azonban tudja, Absolon halálhíre miatt a király reakciója kiszámíthatatlan (vö. 1,14-15; 4,10). Mint mondja: „Ma nem örömhírt vinnél, hiszen meghalt a király fia!” (20). Ezért óvatosságból egy etióp (=„néger”) zsoldost bíz meg a feladattal (21). De Ahímaac nem enged, így az etióp után ered, és ebben az ószövetségi „maratoni” futásban megelőzi őt. Mind Ahímaac, mind a később érkező etióp Isten beavatkozásaként értelmezi a győzelmet: az Úr helyreállította az Absolon által megsértett jogrendet (28 és 31). Dávidot azonban elsősorban a fia sorsa érdekli: épségben van-e (29 és 32). Nem feledve Jóáb tanácsát, Ahímaac ügyesen kikerüli a válaszadást, és elhallgatja Absolon halálát. Az etióp viszont zsoldoshoz illő nyers tárgyilagossággal közli az apa számára borzalmas hírt, hogya fiú elnyerte tettének méltó jutalmát (32). Így kell megértenie a vérző szívű apának, hogy az, aki testvérgyilkossága, lázadása ellenére is öröme, büszkesége és reménysége volt, nem lehet Izráel királya és a Dávid házának szóló ígéretek hordozója. Isten népének királya csak az lehet, akit erre kiválasztott az Úr.