„...nincs különbség...” Róm 3,21–31
21 Most pedig törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták, 22 mégpedig Isten igazsága a Jézus Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség, 23 mivel mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét, 24 Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által. 25 Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul az ő vére által azoknak, akik hisznek. Ebben mutatta meg igazságát. A korábban elkövetett bűnöket ugyanis elengedte 26 türelmében, hogy e mostani időben megmutassa igazságát: mert ő igaz, és igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz. 27 Hogyan lehetséges akkor a dicsekvés? Lehetetlenné vált. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit törvénye által. 28 Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül. 29 Vagy Isten kizárólag a zsidóké? Nem a népeké is? Bizony, a népeké is, 30 mert egy az Isten, aki megigazítja a körülmetéltet hitből, a körülmetéletlent pedig hit által. 31 Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Semmiképpen! Sőt inkább érvényt szerzünk a törvénynek.
Bibliaolvasó Kalauz – Mucsi Zsófia igemagyarázata
„...nincs különbség...” (22). Számos dologban különböznek egymástól azok, akik egy hitet vallanak, egy egyházhoz tartoznak, akár egy gyülekezetbe, vagy azon belül egy csoportba járnak. Nők és férfiak, jobb módúak és rászorulók, családosok és egyedülállók, befelé fordulók és kitárulkozók vannak közöttünk. Ami azonban közös bennünk, hogy Istent nem ismerve születünk, és Isten kegyelmére szoruló emberek vagyunk. Osszuk meg egymással, miben tapasztaljuk Istenre szorultságunkat! Ez erősítheti a valódi közösséget.
RÉ 298 RÉ21 228
Húsvéti ének | 503 | Krisztus a sírbolt foglya volt
„… bánjatok kíméletesen azzal a fiúval…” 2Sám 18,1–18
1 Ezután számba vette Dávid a vele levő hadinépet, és ezredeseket meg századosokat állított az élükre. 2 Dávid a hadinép egyharmadát Jóábra bízta, egyharmadát Abísajra, Cerújá fiára, Jóáb testvérére, egyharmadát pedig a gáti Ittajra. A király ezt mondta a népnek: Magam is veletek megyek! 3 De a nép így felelt: Nem jöhetsz, mert ha mi megfutamodunk is, az nem számít; sőt ha a sereg fele meg is halna, az sem számít semmit. De te annyit érsz, mint tízezer magunkfajta ember. Jobb tehát, ha a városból segítesz bennünket. 4 A király ezt mondta nekik: Úgy teszek, ahogy jónak látjátok. Majd odaállt a király a kapu mellé, az egész hadinép pedig kivonult századonként és ezredenként. 5 Jóábnak, Abísajnak és Ittajnak megparancsolta a király: Az én kedvemért bánjatok kíméletesen azzal a fiúval, Absolonnal! Hallotta az egész hadinép is, hogy mit parancsolt a király Absolon felől minden vezérének. 6 Azután kivonult a hadinép a mezőre Izráel ellen, de az ütközetre az efraimi erdőben került sor. 7 Ott verték meg az izráeli sereget Dávid emberei. Nagy vereség érte ott őket azon a napon: elesett húszezer ember. 8 Kiterjedt a harc arra az egész vidékre, és a hadinépből sokkal többet pusztított el az erdő azon a napon, mint ahányan a csatatéren pusztultak el. 9 Dávid emberei egyszer csak rábukkantak Absolonra: Absolon egy öszvéren nyargalt; az öszvér beszaladt egy nagy tölgyfa sűrű ágai alá, Absolon pedig hajánál fogva fennakadt a tölgyfán. Ott lógott ég és föld között, mert az öszvér kiszaladt alóla. 10 Meglátta ezt valaki, és jelentette Jóábnak. Ezt mondta: Láttam, hogy Absolon egy tölgyfán függ! 11 Jóáb ezt mondta annak, aki a hírt hozta: Ha láttad, miért nem terítetted mindjárt a földre? Gondom lett volna rá, hogy tíz ezüstöt meg egy övet adjak neked. 12 De az az ember így felelt Jóábnak: Ha ezer ezüst ütné is a markomat, akkor sem emelnék kezet a király fiára. Hiszen fülünk hallatára parancsolta meg a király neked, Abísajnak meg Ittajnak, hogy vigyázzatok arra a fiúra, Absolonra! 13 Ha pedig alattomban elbántam volna vele, te sem fogtad volna a pártomat, hiszen a király előtt semmi sem marad titokban. 14 Jóáb erre így felelt: Mit is vesztegetem veled az időmet?! Majd három dárdát kapott a kezébe, és beledöfte őket Absolon szívébe, aki még életben volt a tölgyfán. 15 Azután körülfogta Absolont Jóáb tíz fegyverhordozó legénye, levágták és megölték. 16 Ekkor Jóáb megfújta a kürtöt, mire a hadinép felhagyott Izráel üldözésével, mert Jóáb megállást parancsolt a népnek. 17 Absolont pedig fogták, beledobták az erdőben egy nagy gödörbe, és egy igen nagy kőrakást hánytak rá. Az izráeliek pedig mind elfutottak, mindenki a maga otthonába. 18 Absolon még életében vett magának egy emlékoszlopot, és felállította azt a Király-völgyben, mert ezt gondolta: Nincs fiam, aki fenntartaná nevem emlékét. Ezért saját magáról nevezte el az oszlopot; Absolon emlékoszlopának hívják azt még ma is.
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(5) „… bánjatok kíméletesen azzal a fiúval…” (2Sám 18,1–18)
Dávid felkészül az ütközetre. Három részre osztott seregét három vezérére bízza. Maga is menne velük, de katonái nem engedik, mondván: itt minden az ő személyén áll vagy bukik (3). Mahanajimban marad, utolsó utasítása: bánjanak kíméletesen fiával (5). A csata színhelye az „efraimi erdő” (vö. Bír 12,4kk). Dávid csapatai megsemmisítő vereséget mérnek az ellenfélre, sok izráeli elpusztul a rossz terepviszonyok miatt is (8). A magára maradt Absolon is menekül üldözői elől, mígnem hosszú hajánál fogva (vö. 14,25) fennakad a sűrű tölgyes fáján. Az egyszerű katona – Dávid parancsa szerint – megkíméli az életét. Jóáb vezér azonban szemrebbenés nélkül három dárdát döf a szívébe: így lesz az egykori támogató Absolon gyilkosává (16). Államérdekből megteszi, amit Dávid, az apa soha nem tudna megtenni. Absolon a családi sírhely tiszteletében sem részesülhet, mert Jóáb közös sírgödörbe dobatja holttestét. Emlékét egyetlen emlékoszlop őrzi Jeruzsálemben, a Király-völgyben (18). Isten minden ördögi tervet meghiúsítva oltalmazza felkentjét, akinek házából származik majd egykor a mi Urunk, Jézus Krisztus, a világ Megváltója.