„...azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban!” Róm 6,1–11
1 Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? 2 Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? 3 Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? 4 A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. 5 Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele feltámadásának hasonlóságában is. 6 Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. 7 Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. 8 Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. 9 Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. 10 Mert meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, amely életet pedig él, azt az Istennek éli. 11 Így azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban!
Bibliaolvasó Kalauz – Mucsi Zsófia igemagyarázata
„...azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban!” (11). A keresztyén identitás kialakulása a megtéréssel kezdődik. Fontos, hogy tudatossá váljon, kik vagyunk. Időnként felbukkannak olyan érzelmek és vágyak, amelyek elsodornának Istentől. Ilyenkor emlékeztessen ez az ige arra, hogy már meghaltunk a bűnnek, és Krisztusnak élünk.
RÉ 431 RÉ21 342
Zsoltár vasárnapra | 33 | Nosza, ti, istenfélő hívek
„… nem gyönyörködöm az énekesek és énekesnők hangjában.” 2Sám 19,32–40
32 A gileádi Barzillaj is elment Rógelímből, hogy átkeljen a királlyal a Jordánon, és elbúcsúzzék tőle a Jordánnál. 33 Barzillaj nagyon öreg volt már, nyolcvanesztendős. Ő tartotta el a királyt, amikor az Mahanajimban lakott; ugyanis igen tehetős ember volt. 34 A király ezt mondta Barzillajnak: Jöjj át velem, és én majd eltartalak Jeruzsálemben. 35 De Barzillaj ezt felelte a királynak: Ugyan, mennyi van még hátra az én életemből? Nem érdemes már nekem fölmenni a királlyal Jeruzsálembe! 36 Most nyolcvanesztendős vagyok, nem tudok már különbséget tenni jó és rossz között, nem érzi szolgád annak az ízét, amit eszik és iszik, és nem gyönyörködöm az énekesek és énekesnők hangjában. Csak terhedre lenne a te szolgád, uram, királyom! 37 Éppen csak átkel a te szolgád a Jordánon a királlyal. Miért akar engem a király ennyire megjutalmazni? 38 Engedd vissza a te szolgádat, hadd haljak meg az én városomban, ahol apám és anyám sírja van! De itt a fiam, Kimhám, a te szolgád. Keljen át ő veled, uram, királyom, és vele bánj jóindulattal. 39 A király ezt mondta: Velem jöhet Kimhám, és majd úgy bánok vele, ahogyan szeretnéd. Mindent megteszek a kedvedért, amit csak kívánsz tőlem. 40 Azután átkelt a Jordánon az egész nép, és a király is átkelt. Akkor a király megcsókolta és megáldotta Barzillajt, ő pedig visszatért lakóhelyére.
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(36) „… nem gyönyörködöm az énekesek és énekesnők hangjában.” (2Sám 19,32–40)
A Jeruzsálembe induló király és az agg Barzillaj megható búcsúzása ismételten felvillantja Dávid emberi nagyságát. Az ókori viszonyok között magas életkorú Barzillaj a Jordán keleti partvidékének egyik leggazdagabb embere, aki Dávidot és kíséretét Mahanajimi tartózkodásuk egész ideje alatt eltartotta. Most Dávid hálája jeléül a jeruzsálemi udvarba akarja vinni Barzillajt. Ő idős korára hivatkozva hárítja el a megtisztelő meghívást, érzékletesen leírva az idős kor jellemzőit: az étel ízét már nem érzi, hallása nem jó, nem tud már különbséget tenni jó és rossz között (36). Már csak azt várja, hogy a családi sírba temessék. Egyébként is: nem jutalom reményében szolgálta urát (37). Maga helyett viszont fiát, Kímhámot ajánlja az udvarba (38), aki előtt még ott az egész élet. Dávid természetesen elfogadja Barzillaj ajánlatát, magával viszi Kímhámot, és megígéri, jól bánik majd vele. Barzillajt megcsókolva megáldja és hazabocsátja. Barzillaj királya iránti hűsége mutatja, milyen örökséget kap, aki nehéz időkben szolgál másoknak (vö. 1Kir 2,7).