„Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit, és Isten titkainak sáfárait” 1Kor 4,1–13
1 Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. 2 Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. 3 Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett. 4 Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert az Úr az, aki felettem ítélkezik. 5 Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet. 6 Mindezeket pedig, testvéreim, értetek alkalmaztam magamra és Apollósra, hogy a mi példánkon tanuljátok meg: ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva, hogy senki se kérkedjék az egyik tanítóval, a másikat megvetve. 7 Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? 8 Már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk uralomra jutottatok; bárcsak valóban uralomra is jutottatok volna, hogy veletek együtt mi is uralkodhatnánk! 9 Mert úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek. 10 Mi bolondok vagyunk Krisztusért, ti pedig okosak Krisztusban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. 11 Mind ez ideig éhezünk és szomjazunk, ruhátlanok vagyunk, és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul vándorlunk, 12 és tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk. Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk, 13 amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk; szinte a világ söpredékévé lettünk, és mindenki szemétjévé mind ez ideig.
Bibliaolvasó Kalauz – Mező István igemagyarázata
„Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit, és Isten titkainak sáfárait” (1). Aki megtalálta Jézus Krisztusban az „elrejtett kincset”, Isten királyi uralmát, az a legnagyobb gazdagság részese lett, mert Jézusban tárul fel ez a titok, „minden ember” megmentéséről. Ma milyen testi vagy lelki vagyonnal kell sáfárkodnom? Úgy látnak-e engem az emberek, mint Krisztusnak alárendelt életű, tőle függő „vagyonkezelőt”?
RÉ 251 RÉ21 223
Napi ének | 776 | Mikor látom egeidet (Zsolt 8)
„… véget vetek minden élőlénynek …” 1Móz 6
1 Történt pedig, hogy amikor az emberek kezdtek elszaporodni a földön, és leányaik születtek, 2 látták az istenfiak, hogy szépek az emberek leányai, ezért feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiválasztottak maguknak. 3 Akkor ezt mondta az Úr: Ne maradjon lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test! Legyen az életkora százhúsz esztendő! 4 Abban az időben, amikor az istenfiak bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik – sőt még azután is –, óriások éltek a földön. Ők voltak az ősidők nagy hírű vitézei. 5 Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, 6 megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében. 7 Azért ezt mondta az Úr: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt a szárazföldi állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy megalkottam őket. 8 De Nóé kegyelmet talált az Úr előtt. 9 Nóénak ez a története: Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé. 10 Nóé három fiút nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet. 11 A föld pedig egyre romlottabb lett az Isten színe előtt, és megtelt a föld erőszakossággal. 12 És látta Isten, mennyire megromlott a föld, mert minden ember rossz útra tért a földön. 13 Akkor ezt mondta Isten Nóénak: Elhatároztam, hogy véget vetek minden élőlénynek, mert megtelt erőszakossággal miattuk a föld. Elpusztítom hát őket a földdel együtt. 14 Csinálj magadnak bárkát góferfából, készíts rekeszeket a bárkában, és vond be kívül-belül szurokkal! 15 Így készítsd el: a bárka hossza háromszáz könyök legyen, szélessége ötven könyök, magassága pedig harminc könyök! 16 Ablakot is csinálj a bárkára: egy könyökre hagyd azt felülről! A bárka ajtaját az oldalára helyezd! Készíts bele egy alsó, egy középső és egy felső emeletet! 17 Mert én özönvizet fogok hozni a földre, hogy elpusztítsak minden élőlényt az ég alatt. Minden el fog pusztulni, ami a földön él. 18 Veled azonban szövetségre lépek: menj be a bárkába fiaiddal, feleségeddel és fiaid feleségeivel együtt! 19 És vigyél be a bárkába minden élőlényből, mindenből kettőt-kettőt, hogy életben maradjanak veled együtt: hímek és nőstények legyenek! 20 A madaraknak, a szárazföldi állatoknak és a föld minden csúszómászójának különböző fajtáiból, mindegyikből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjon! 21 Vigyél magaddal mindenféle eledelt, ami csak ehető; gyűjtsd be magadhoz, hogy legyen ennivalótok, neked is, meg azoknak is! 22 Nóé így is tett: mindenben úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.
Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd
(13) „… véget vetek minden élőlénynek …” (1Móz 6)
Az ókori kelet istenei meglehetősen kiszámíthatatlanok voltak. Néha unatkoztak, máskor haragra gerjedtek, olyankor félelmetes pusztítást hajtottak végre. Egy nagy, világpusztító özönvízről is regéltek már évszázadokkal a mi bibliai elbeszélésünk előtt. Isten mint pusztító – nehéz megemésztenünk ezt a gondolatot, hisz tudjuk: Isten szereti az embert! Szereti, de igazsága ítéletet kíván, így nem tűri azt sem, ha az ember félistent játszik. A fejezet első felében az átléphetetlen határok semmibevételéről van szó, amikor istenfiak és földi lányok találkozása nyomán egyfajta szuperemberi faj jön létre, és óriások jelennek meg a földön. Isten jó teremtésének újabb, durva veszélyeztetése ez. A bibliai történetírás későbbi szintjén újra találkozunk majd velük: ők fenyegették Izrael honfoglaló terveit (4Móz 13,31–33; Józs 11,21), addig nem lehetett béke a harc után, míg az óriások ivadékai a földön éltek (Józs 14,12–15). Nem véletlen, hogy az özönvíz végső kiváltó oka az erőszak féktelen tombolása volt (13)! De Isten talált embert, aki vele járt (9); Noé pedig nekiállt megépíteni egy bárkát – a sivatag közepén. Mi képesek lennénk engedelmeskedni egy ilyen nevetséges parancsnak?