„… mindenki éljen úgy, ahogy az Úr adta neki, ahogy az Isten elhívta…” 1Kor 7,17–24
17 Egyébként mindenki éljen úgy, ahogy az Úr adta neki, ahogy az Isten elhívta: így rendelkezem minden más gyülekezetben is. 18 Körülmetélten hívatott el valaki? Ne tüntesse el! Körülmetéletlenül hívatott el valaki? Ne metélkedjék körül! 19 Sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem ér semmit, egyedül Isten parancsolatainak a megtartása fontos. 20 Mindenki maradjon abban a hivatásban, amelyben elhívatott. 21 Rabszolgaként hívattál el? Ne törődj vele! Ha viszont szabaddá lehetsz, inkább élj azzal! 22 Mert az Úrban elhívott rabszolga az Úr felszabadítottja, hasonlóan a szabadként elhívott a Krisztus rabszolgája. 23 Áron vétettetek meg: ne legyetek emberek rabszolgái! 24 Mindenki abban maradjon meg Isten előtt, testvéreim, amiben elhívatott.
Bibliaolvasó Kalauz – Kun Ágnes Anna
Az életünk bármely pontján jöhet az a pillanat, mikor választ kell adnunk Isten hívó szavára. Azonban nem szabad tévesen értenünk az Úr hívását. Nem kell mindenkinek otthagynia addigi hivatását ahhoz, hogy érdemben válaszolni tudjon. A mai szakaszunk azt erősíti, hogy régi életünkben maradva annak új tartalmat adjunk. Ne féljünk bizonyságot tenni a Krisztusban elnyert szabadságunkról!
RÉ 447 RÉ21 292
Napi ének | 800 | Mindeddig vélem volt az Úr
„A te utódaidnak fogom adni ezt a földet.” 1Móz 12
1 Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! 2 Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. 3 Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. 4 Abrám elment, ahogyan azt az Úr mondta neki, és Lót is vele ment. Abrám hetvenöt éves volt, amikor kijött Háránból. 5 Fogta Abrám Szárajt, a feleségét és Lótot, a testvére fiát meg minden szerzeményüket, amit csak szereztek, mindenkit, akire Háránban tettek szert, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. El is érkeztek Kánaán földjére. 6 Majd átvonult Abrám az országon egészen a sikemi szenthelyig, Móre tölgyfájáig. Akkor még kánaániak éltek ezen a földön. 7 Az Úr megjelent Abrámnak, és ezt mondta: A te utódaidnak fogom adni ezt a földet. Ő pedig oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki. 8 Onnan továbbvonult a Bételtől keletre eső hegyvidékre, és felverte sátrát: Bétel esett nyugatra, Aj pedig keletre. Oltárt épített ott az Úrnak, és segítségül hívta az Úr nevét. 9 Azután útnak indult Abrám, és továbbvonult a Délvidék felé. 10 Egyszer éhínség támadt azon a földön. Ekkor lement Abrám Egyiptomba, hogy jövevényként ott tartózkodjék, mert súlyos volt az éhínség azon a földön. 11 Amikor már közel járt Egyiptomhoz, ezt mondta feleségének, Szárajnak: Nézd, tudom, hogy szép asszony vagy. 12 Ha meglátnak az egyiptomiak, azt mondják majd: Ez a felesége! És engem megölnek, téged pedig életben hagynak. 13 Mondd hát azt, hogy a húgom vagy, hogy jó sorom legyen általad, és ne öljenek meg miattad! 14 Így is történt. Amikor Abrám Egyiptomba érkezett, az egyiptomiak látták, hogy nagyon szép az asszony. 15 A fáraó főemberei is meglátták őt, dicsérték a fáraónak, és elvitték az asszonyt a fáraó házába. 16 Abrámnak pedig jó sora lett a felesége által: lettek neki juhai, marhái és szamarai, szolgái és szolgálóleányai, szamárkancái és tevéi. 17 De nagy csapásokkal sújtotta az Úr a fáraót és házát Abrám felesége, Száraj miatt. 18 Hívatta azért a fáraó Abrámot, és ezt mondta: Mit tettél velem? Miért nem mondtad meg nekem, hogy a feleséged? 19 Miért mondtad, hogy a húgod? Csak ezért vettem feleségül. Most aztán itt a feleséged, fogd, és menj! 20 Embereket is rendelt mellé a fáraó, és azok kivezették őt, feleségét és mindenét, amije csak volt.
Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd
(7) „A te utódaidnak fogom adni ezt a földet.” (1Móz 12)
A Szentírást az első sorától olvasva e ponton lépünk be az emberiség történetébe, ami a bibliai felfogás szerint az ember és Isten kapcsolatának története. Nem általában az emberiség, hanem egy bizonyos ember áll kapcsolatban Istennel. Ilyen volt Ábrahám, a vele lévők, és ilyen lehetek én magam is. Nem élünk több száz évig, mint az őstörténet nagyjai, és nem hasonlítunk Nóéhoz sem, nincs bárkánk, amin megmenekülhetne minden élő lélek, viszont megvan bennünk egy fontos tulajdonság: az ember ma is képes meghallani Isten hívását. Isten megszólította Ábrahámot, akit a Biblia ekkor még Abrámnak nevez, és várta válaszát, ő pedig méltó választ adott, cselekedett, az isteni parancs szerint.
Ábrahámot hite által igyekszünk megérteni, ezt emeli ki alakjából az Újszövetség is: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy” (Zsid 11,8; vö. Róm 4,9; Gal 3,6–7). Kapaszkodott az ígéretbe, várta az áldást, hite megtartotta. Tőle tanuljuk meg: az áldás elfogadása az elengedés készségével kezdődik: aki nem hajlandó lemondani a kiszámítható jövőről, nem lehet részese az új kezdet áldásának.