„... Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni...” 1Kor 10,1–13
1 Tudjátok meg, testvéreim, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, 2 és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben. 3 Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, 4 és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig Krisztus volt. 5 De többségükben nem lelte kedvét az Isten, úgyhogy elhullottak a pusztában. 6 Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. 7 Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, amint meg van írva: „Leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek.” 8 De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren. 9 Krisztust se kísértsük, ahogyan közülük némelyek kísértették, és elpusztultak a kígyóktól. 10 De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. 11 Mindez pedig példaképpen történt velük, és figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. 12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! 13 Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.
Bibliaolvasó Kalauz – Zila Péter igemagyarázata
Csodálatos történelemszemléletre tanít bennünket Isten Lelke: mindenkori népe küzdelmeit a pusztai vándorlással szemlélteti. Az Egyiptomból kivonulók idegen földön jártak, gonosz kívánságok, paráznaság, bálványimádás, zúgolódás kísértette őket – de az Élet felé meneteltek. Ha te is meghallottad az ő Életre hívő szavát, vigyázz, hogy el ne ess! Számolj azzal, hogy a szíved utolsó dobbanásáig bármivel kísérthető vagy! Azt se feledd, hogy az Úr hű, és képes megtartani azokat, akik hozzá kiáltanak.
RÉ 112 RÉ21 112 • IÉ 2Sám 12,1–10. 13–15a • Zsolt 112
Úrvacsorai ének | 354 | Készülj Urad elé, lelkem
Heti zsoltárének | 112 | Boldog az ember
„Miután megvénültem, lehet-e még gyönyörben részem?” 1Móz 18
1 Azután megjelent neki az Úr Mamré tölgyesében, amikor a déli hőség idején a sátor bejáratában üldögélt. 2 Fölemelte tekintetét, és látta, hogy három férfi áll előtte. Amint meglátta őket, eléjük futott a sátor bejáratától, földre borult, 3 és így szólt: Uram, ha elnyertem jóindulatodat, kérlek, ne kerüld el szolgádat! 4 Mindjárt hozatok egy kis vizet, mossátok meg a lábatokat, és dőljetek le a fa alá! 5 Én meg hozok egy falat kenyeret, hogy felüdüljetek, és úgy menjetek tovább, ha szolgátok mellett mentek el! Ők azt felelték: Tedd azt, amit mondtál! 6 Ábrahám besietett Sárához a sátorba, és azt mondta: Siess, dagassz meg három mérték finomlisztet, és süss lángost! 7 Majd kiszaladt Ábrahám a csordához, fogott egy szép és zsenge borjút, odaadta a legényének, az pedig gyorsan elkészítette. 8 Azután vett vajat, tejet, meg vette a borjút, amelyet elkészíttetett, és eléjük tette. Ő maga pedig ott állt mellettük a fa alatt, amíg ettek. 9 Azután ezt kérdezték tőle: Hol van Sára, a feleséged? Ő így felelt: Itt a sátorban. 10 Egyikük azt mondta: Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és feleségednek, Sárának akkor már fia lesz! Sára közben ott hallgatódzott a háta mögött a sátor bejáratánál. 11 Ábrahám és Sára élemedett korú öregek voltak, és Sáránál már megszűnt a női életfolyamat. 12 Sára nevetett magában, és azt gondolta: Miután megvénültem, lehet-e még gyönyörben részem? Meg az uram is öreg! 13 De az Úr megkérdezte Ábrahámot: Miért nevetett Sára, és miért mondta: Ugyan, hogy szülhetnék öreg létemre? 14 Van-e valami lehetetlen az Úr számára? Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának. 15 Sára azonban tagadta: Nem nevettem! – mondta, mert félt. Az Úr azonban így szólt: De bizony nevettél! 16 Amikor a férfiak elindultak, és Sodoma felé tartottak, Ábrahám is velük ment, hogy elkísérje őket. 17 Az Úr ezt mondta: Eltitkoljam-e Ábrahám elől, amit tenni akarok? 18 Hiszen Ábrahámtól nagy és hatalmas nép fog származni, és általa nyer áldást a föld minden népe. 19 Mert őt választottam ki arra, hogy megparancsolja maga után fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg az Úr útját, cselekedjenek az igazságnak és jognak megfelelően, hogy az Úr is beteljesítse, amit megígért Ábrahámnak. 20 Azért ezt mondta az Úr: Mivel már igen sok a jajkiáltás Sodoma és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált, 21 lemegyek, hogy megnézzem: vajon csakugyan a hozzám eljutott jajkiáltás szerint cselekedtek-e, vagy sem. Tudni akarom. 22 Amikor a férfiak megfordultak, és elindultak Sodoma felé, Ábrahám még ott állt az Úr előtt. 23 Odalépett hozzá Ábrahám, és ezt kérdezte: Vajon elpusztítod-e az igazat is a bűnössel együtt? 24 Hátha van ötven igaz ember abban a városban? Akkor is elpusztítod, és nem bocsátasz meg annak a helynek azért az ötven igazért, akik ott laknak? 25 Távol legyen tőled, hogy ilyet tégy, hogy megöld az igazat a bűnössel együtt, és úgy járjon az igaz is, mint a bűnös! Távol legyen tőled! Vajon az egész föld bírája nem hozna-e igaz ítéletet? 26 Az Úr így felelt: Ha találok Sodoma városában ötven igazat, megkegyelmezek értük az egész helynek. 27 Ábrahám újból megszólalt: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak, bár én csak por és hamu vagyok. 28 De ha az ötven igaznak öt híja lesz, elpusztítod-e az öt miatt az egész várost? Ő ezt felelte: Nem pusztítom el, ha találok ott negyvenötöt. 29 Ismét szólt hozzá, és ezt mondta: Hátha negyven található ott! Az Úr így felelt: Nem teszem meg a negyvenért. 30 Ne induljon föl az én Uram, hogy beszélek – szólt Ábrahám –, de hátha csak harminc található ott! Ő így felelt: Nem teszem meg, ha találok ott harmincat. 31 Ábrahám ezt mondta: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak: hátha húsz található ott! Ő így felelt: Nem pusztítom el a húszért. 32 Ábrahám ezt mondta: Ne haragudjon az én Uram, hogy még egyszer szólok: hátha csak tíz található ott! Ő így felelt: Nem pusztítom el a tízért. 33 Ekkor az Úr befejezte a beszélgetést Ábrahámmal, és eltávozott, Ábrahám pedig visszatért lakóhelyére.
Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd
(12) „Miután megvénültem, lehet-e még gyönyörben részem?” (1Móz 18)
Kőhajításnyira Ábrahám sátrától, Mamré tölgyesében megállt három férfi. Egy ember a puszta peremén, aki tiszteli a vendégszeretet parancsát, és vele szemben néhány, látogatónak kinéző idegen, de róluk csak mi, olvasók tudjuk: nem egyszerű emberek. Sára is azt hitte, fecsegőkkel áll szemben, akik még gúnyt is űznek belőle – neki, az idős asszonynak, gyermeke? Ugyan, nevetséges! Nevetett is egy jóízűt (12–14). Vajon mi hányszor engedjük el a fülünk mellett Isten szavát, csak azért, mert túl valószínűtlennek vagy lehetetlennek hat? Csakhogy az Úrnál semmi nem lehetetlen! Ebben a történetben Ábrahám egyrészt jó vendéglátó, aki elkíséri egy darabon vendégeit (16), másrészt olyan, mint egy kalmár: alkudozik. Nem magáért teszi, ez emeli ki a többi kupec közül. Sodomáért, a bűnös városért folytat reménytelennek látszó vitát – mintha a város értéke, bűnszintje volna mérlegen. Vajon találunk itt ötven igazat? Nem? Esetleg akad kicsit kevesebb? Talán negyvenöt? Vagy negyven? Vagy harminc? Esetleg húsz? Talán tíz? A következő részből kiderül: ennyi sem akadt. Isten mégsem pusztított el egyetlen igazat sem. Akit lehetett, megmentett. De ez már a következő történet.