„Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg...” 2Kor 2,5–17
5 Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem – hogy ne túlozzak – részben titeket mindnyájatokat is. 6 Elég az ilyennek az a büntetés, amelyet a többség mért rá. 7 Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, hogy a túlságosan nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze az ilyet. 8 Ezért kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet. 9 Mert levelemet azért is írtam, hogy meggyőződjem megbízhatóságotokról: vajon mindenben engedelmesek vagytok-e. 10 Akinek pedig ti megbocsátotok, annak én is megbocsátok. Mert amit én megbocsátottam, ha volt mit megbocsátanom, az tiértetek volt Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán. 11 Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk. 12 Amikor pedig megérkeztem Tróászba Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár az Úr kaput nyitott előttem, 13 nem volt nyugalma lelkemnek, mivel nem találtam Titusz testvéremet. Ezért elbúcsúztam tőlük, és elmentem Makedóniába. 14 De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. 15 Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között: 16 ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre? 17 Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztusban.
Bibliaolvasó Kalauz – Csűry István igemagyarázata
„Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg...” (7). A gyülekezet ismeri, akiről szó van. Megtörténhetne a világban szokásos igazságszolgáltatás. Krisztus közösségében azonban más rend van. A megbocsátás megvédi a bűnöst, nehogy eleméssze a szomorúság. A bűn nyilvános, de a vétkezőt megmenti a gyülekezet szeretete, amit Krisztustól tanult. „...bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk...”
RÉ 478 RÉ21 474
Szerda reggeli dicséret | 654 | Az éjszakai sötétség
„Térj vissza atyáid földjére, a rokonaidhoz, én veled leszek!” 1Móz 31,1–21
1 De Jákób meghallotta Lábán fiainak a beszédét, akik ezt mondták: Elvette Jákób mindazt, ami apánké volt, az apánkéból szerezte minden gazdagságát. 2 Lábán arcán is látta Jákób, hogy nem olyan hozzá, mint azelőtt. 3 Akkor ezt mondta az Úr Jákóbnak: Térj vissza atyáid földjére, a rokonaidhoz, én veled leszek! 4 Üzent tehát Jákób, és kihívatta magához Ráhelt és Leát a mezőre a nyájhoz, 5 és ezt mondta nekik: Látom apátok arcán, hogy nem olyan hozzám, mint azelőtt, pedig az én atyám Istene volt velem. 6 Ti tudjátok, hogy teljes erőmmel szolgáltam apátokat. 7 De apátok becsapott engem, és tízszer is megváltoztatta a béremet. Isten azonban nem engedte, hogy kárt okozzon nekem. 8 Ha így szólt: A pettyesek lesznek a béred! – az egész nyáj pettyeseket ellett. Ha pedig így szólt: A csíkos lábúak lesznek a béred! – az egész nyáj csíkos lábúakat ellett. 9 Így vette el Isten apátok jószágát, és nekem adta. 10 Mert a nyáj párzása idején álmomban föltekintettem, és azt láttam, hogy a nyájban párzó bakok csíkos lábúak, pettyesek és tarkabarkák. 11 Akkor ezt mondta nekem álmomban az Isten angyala: Jákób! Én azt feleltem: Itt vagyok. 12 Azt mondta: Tekints föl, és lásd meg, hogy a nyájban párzó bakok mind csíkos lábúak, pettyesek és tarkabarkák. Mert láttam mindazt, amit Lábán tett veled. 13 Én vagyok Bétel Istene, ahol szent oszlopot kentél föl, és fogadalmat tettél nekem. Most indulj, menj el erről a földről, és térj vissza szülőföldedre! 14 Ekkor Ráhel és Lea ezt válaszolta neki: Van-e még valami részünk vagy örökségünk apánk házában? 15 Nem számítunk-e neki idegeneknek? Hiszen eladott bennünket, és a vételárat egészen elköltötte. 16 Különben is a mienk és a fiainké mindaz a gazdagság, amit Isten apánktól elvett. Tégy hát mindent úgy, ahogyan Isten megmondta neked! 17 Ekkor Jákób fölkelt, föltette gyermekeit és feleségeit a tevékre. 18 Elhajtotta minden jószágát és minden szerzeményét, amit szerzett – a Paddan-Arámban szerzett jószágát és vagyonát –, hogy elmenjen apjához, Izsákhoz Kánaán földjére. 19 Amikor Lábán elment a juhait nyírni, Ráhel ellopta apja házibálványát. 20 Így szedte rá Jákób az arám Lábánt: nem mondta meg neki, hogy el akar menni, 21 hanem elszökött mindenével. Fölkerekedett, átkelt a folyamon, és Gileád hegyvidéke felé tartott.
Az Ige mellett – Gaál Sándor igemagyarázata
(3) „Térj vissza atyáid földjére, a rokonaidhoz, én veled leszek!” (1Móz 31,1–21)
A küldetés idejének felismerése: a „mettől meddig”, az „ettől eddig” bizonyossága a magánéletben, a közéletben, és az egyházi szolgálatok teljesítésében is rendkívül jelentős, felelősségteljes kérdés. Nemcsak a kérdést megélő egyénre van jelentős hatása, hanem másokat érintő következménye is van. Megtudni, jól tudni a maradás, az indulás kiérlelődött idejét: sok bajtól, szomorúságtól és károkozástól ment meg.
Elérkezett Jákób és családja életében a továbbmenetel, pontosabban az ígéret tartalma szerinti hazamenetel ideje. Nincs mire várni. Nem szabad időzni. Menni kell: „…megőrizlek téged, akárhová mégy, és visszahozlak erre a földre” (28,15).
Kapcsolataink kialakításában, fenntartásában, ápolásában, gyülekezeti és társadalmi küldetésünk teljesítésében szükség van az elkötelezett Istenre figyelésre, aki jeleivel, jelzéseivel, kijelentésével eligazít. Eddig, innen tovább azért, hogy az eddigi küldetés ne sérüljön, hanem Isten országának rendjébe beépüljön: pályakezdés, munkahelyváltás, házasság, feladatvállalás, nyugdíjba vonulás idejének félreértése, túlfeszítése sok-sok hibalehetőséget rejt magában. Figyeljünk arra, aki időérzékünket is karban tartja!