„...az elfordult és elfajult nemzedékben ...ragyogtok, mint csillagok a világban” Fil 2,12–30
12 Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, 13 mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. 14 Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, 15 hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, 16 ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába. 17 Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; 18 de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt! 19 Remélem az Úr Jézusban, hogy Timóteust hamarosan elküldhetem hozzátok, hogy én is megnyugodjam, miután megtudtam, mi van veletek. 20 Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel; 21 mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig Krisztus Jézuséval. 22 De ti is tudjátok, hogy kipróbált ember ő, és mint apjával a gyermek, úgy szolgált velem az evangéliumért. 23 Remélem tehát, hogy őt azonnal elküldhetem, mihelyt meglátom, hogyan alakulnak dolgaim. 24 De bízom az Úrban, hogy magam is hamarosan elmegyek. 25 Szükségesnek tartottam azonban, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditosz testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen, 26 mivel vágyódott mindnyájatok után, és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy beteg. 27 Meg is betegedett halálosan, de Isten megkönyörült rajta, sőt nemcsak rajta, hanem énrajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne következzék. 28 Hamarabb elküldöm tehát, hogy viszontlássátok, és örüljetek, és hogy én is kevésbé szomorkodjam. 29 Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket, 30 mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam.
Bibliaolvasó Kalauz – Agyagási István
„...az elfordult és elfajult nemzedékben ...ragyogtok, mint csillagok a világban” (15). Az éjszaka és az ezzel járó sötétség akkor következik be, amikor a Föld elfordul a Naptól. Az ember az Isten elleni lázadásával elfordult Teremtőjétől, így „elfajulttá”, célt tévesztetté, sötétségben járóvá vált. De ahogyan éjszaka is vannak csillagok, így lehetünk mi is „ragyogó csillagokká”, mások megmenekülésében eszközzé, ha Jézus Krisztus – mint a világ világossága – lakozást vett bennünk.
RÉ 210 RÉ21 476
Zsoltárdicséret | 184 | Mindenek meghallják és jól megtanulják
„Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk?” 2Móz 2
1 Egy Lévi házából való férfi elment, és feleségül vette Lévi egyik leányutódját. 2 Az asszony teherbe esett, és fiút szült. Amikor látta, hogy milyen szép, három hónapig rejtegette. 3 Amikor azonban nem tudta már tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sás közé. 4 A gyermek nővére pedig ott állt távolabb, hogy megtudja, mi történik vele. 5 A fáraó leánya éppen odament, hogy megfürödjék a Nílusban, cselédjei meg ott járkáltak a Nílus mentén. Megpillantotta a kosarat a sás között, odaküldte a szolgálóleányát, és kihozatta azt. 6 Fölnyitotta, és meglátta a gyermeket; hát egy síró fiú volt! Megszánta, és ezt mondta: A héberek gyermekei közül való ez. 7 A kisfiú nővére pedig ezt kérdezte a fáraó leányától: Ne menjek, és ne hívjak egy szoptató asszonyt a héberek közül, aki majd szoptatja neked a gyermeket? 8 A fáraó leánya így felelt: Eredj! A leány elment, és a gyermek anyját hívta oda. 9 Vidd magaddal ezt a gyermeket – mondta neki a fáraó leánya –, és szoptasd őt helyettem, én pedig megadom jutalmadat! Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta. 10 Amikor a gyermek nagyobb lett, elvitte a fáraó leányához, aki a fiává fogadta. Mózesnek nevezte el, mert ezt mondta: A vízből húztam ki. 11 Abban az időben történt, amikor Mózes már felnőtt, hogy kiment testvéreihez, és látta kényszermunkájukat. És meglátta, hogy egy egyiptomi férfi egy héber férfit, az ő egyik testvérét veri. 12 Körülnézett, és amikor látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban. 13 Másnap is kiment, akkor meg két héber férfi civakodott egymással. Rászólt arra, aki a hibás volt: Miért vered a felebarátodat? 14 De ő így válaszolt: Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, ahogyan megölted az egyiptomit? Mózes megijedt, és ezt gondolta: Bizony, kitudódott a dolog! 15 A fáraó is meghallotta ezt a dolgot, és halálra kerestette Mózest. De Mózes elmenekült a fáraó elől. Midján földjén állapodott meg, és leült ott egy kútnál. 16 Midján papjának volt hét leánya. Ezek odajöttek, vizet merítettek, és megtöltötték a vályúkat, hogy megitassák apjuk juhait. 17 De pásztorok is jöttek oda, és elkergették őket. Ekkor fölállt Mózes, segítségükre sietett, és megitatta juhaikat. 18 Amikor a leányok hazaértek apjukhoz, Reuélhez, az megkérdezte: Hogyhogy ma ilyen korán megjöttetek? 19 Egy egyiptomi férfi védett meg bennünket a pásztoroktól – felelték. – Sőt még vizet is merített nekünk, és megitatta a juhokat. 20 Akkor ezt mondta a leányainak: Hol van ő most? Miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok ide, és egyék velünk! 21 Mózes úgy döntött, hogy ott marad annál a férfinál, az pedig Mózeshez adta leányát, Cippórát. 22 Az asszony fiút szült, ő pedig Gérsómnak nevezte el, mert azt mondta: Jövevény lettem idegen földön. 23 Közben hosszú idő telt el, és meghalt Egyiptom királya. Izráel fiai pedig sóhajtoztak és kiáltoztak a szolgaság miatt, és a szolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott Istenhez. 24 Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten a szövetségére, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött. 25 Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Istennek.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(14) „Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk?” (2Móz 2)
Semmi kétség, hogy Mózes, miután a pusztában elhívta őt az Isten, népe elöljárója és bírája lett. Ő vezette el őket Kánaánba, ő közvetítette Isten parancsait, ő indította csatába őket, ő bíráskodott, ha peres ügyeik voltak, s ha kellett, imádságban ő járt közben népe érdekében. De majd csak negyven év múlva. Mózesnek erre még ennyit kellett várnia. Még fel kellett készülnie. Szívében már ott volt a szeretet a népe iránt, ott volt benne a tenni akarás, hogy megvédje őket – de még nem hívta el Isten. Még nem készítette fel. Így minden jóakarata, igyekezete ellenére csak szánalmas kísérlet maradt, amivel itt népe érdekében próbálkozott. Gyakran mi is tele vagyunk jóakarattal, szent hevülettel. Látjuk mi jól, hová kellene a segítség, de még nem állunk készen arra, hogy meg is birkózhassunk a feladattal. S ha mégis megpróbáljuk, szinte elkerülhetetlen a kudarc. Isten volna a hibás, mert nem segített? Nem tartotta meg a szavát? Nem hallgatta meg az imát, és nem állt ki az övéiért? Vagy a hit mégsem képes megmozgatni a hegyeket? Szó sincs erről! És ha valóban az a küldetésed, hogy segíthess valamiben, akkor igenis eljön majd egyszer a siker ideje! De akit elhívott az Úr, annak a küldetésre fel is kell készülnie…