„...a mennyben van polgárjogunk...” Fil 3,15–21
15 Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kinyilatkoztatja majd Isten nektek; 16 de amire eljutottunk, ahhoz ragaszkodjunk. 17 Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek. 18 Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők Krisztus keresztjének ellenségei; 19 kárhozatra jutnak, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek. 20 Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, 21 aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.
Bibliaolvasó Kalauz – Édes Árpád igemagyarázata
„...a mennyben van polgárjogunk...” (20). A római polgárjog rangot, identitást és feladatot jelentett minden polgárjogot nyert személy számára a birodalomban, amely önbecsülésben, császárhűségben és a római életforma terjesztésében öltött testet. A megkapott üdvösség, mennyei polgárjog hasonlóképpen ajándékba kapott státuszt jelent a hit alapján, amelyből egy életforma, bátor különbözés, hűségünk naponkénti megerősítése következik. Ma mire indít téged égi állampolgárságod?
RÉ 111 RÉ21 111 • IÉ Ézs 49, 1–6 • Zsolt 111
Könyörgés | 297 | Tarts meg, Urunk, szent igédben!
Heti zsoltárének | 111 | Hálát adok, Uram, néked
Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz!” 2Móz 4
1 Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják: Nem is jelent meg neked az Úr?! 2 De az Úr erre megkérdezte tőle: Mi van a kezedben? Egy bot – felelte. 3 Dobd a földre! – mondta az Úr. Amikor a földre dobta, az kígyóvá változott, Mózes pedig elfutott előle. 4 Az Úr azonban ezt mondta Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet, és ragadd meg a farkánál! Mózes kinyújtotta a kezét, és megmarkolta, az pedig a markában bottá változott. 5 Így majd elhiszik, hogy megjelent neked az Úr, atyáik Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. 6 Majd pedig ezt mondta neki az Úr: Dugd be a kezedet a ruhád alá! Ő bedugta a kezét a ruhája alá, és amikor kihúzta, hófehér volt a keze a poklosságtól. 7 Ezután pedig azt mondta: Dugd vissza a kezedet a ruhád alá! Visszadugta a kezét a ruhája alá, és amikor kihúzta a ruhája alól, ismét olyan volt, mint testének többi része. 8 Ha tehát nem hisznek neked, és nem hallgatnak a szóra az első jelnél, majd hisznek a szónak a következő jelnél. 9 De ha még erre a két jelre sem hisznek, és nem hallgatnak a szavadra, akkor végy a Nílus vizéből, öntsd a szárazra, és a Nílusból vett víz vérré változik a szárazon. 10 Mózes akkor ezt mondta az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én a szavak embere. Korábban sem voltam, de azóta sem lettem az, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt inkább nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. 11 De az Úr ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az Úr?! 12 Most azért csak menj: majd én segítségedre leszek a beszédben, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj! 13 De ő azt felelte: Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz! 14 Ekkor az Úr haragra gerjedt Mózes ellen, és azt mondta: Van neked egy testvéred, a lévita Áron. Tudom, hogy ő jól tud beszélni. Sőt jön is már eléd, és ha meglát, szívből fog örülni. 15 Beszélj hát vele, és add az ő szájába a szavakat! Én pedig a segítségetekre leszek a beszédben, és megtanítalak benneteket arra, hogy mit cselekedjetek. 16 Ő majd beszél helyetted a néppel. Ő lesz a te szád, te pedig olyan leszel neki, mint az isten. 17 Ezt a botot pedig te vedd a kezedbe, és mutasd be vele a jeleket! 18 Ekkor Mózes visszament Jetróhoz, az apósához, és így szólt hozzá: Szeretnék visszamenni testvéreimhez Egyiptomba, hadd lássam, élnek-e még? Jetró így felelt Mózesnek: Menj el békével! 19 Az Úr ugyanis azt mondta Mózesnek Midjánban: Menj vissza Egyiptomba, mert meghaltak mindazok az emberek, akik halálra kerestek téged. 20 Ekkor fogta Mózes a feleségét és fiait, szamárra ültette őket, hogy visszatérjen Egyiptom földjére. Isten botját is kezébe vette Mózes. 21 Mert ezt mondta az Úr Mózesnek: Amikor visszamégy Egyiptomba, ügyelj arra, hogy megtedd a fáraó előtt mindazokat a csodákat, amelyekre képessé tettelek. Én ugyan megkeményítem a szívét, és nem akarja majd elbocsátani a népet, 22 de te mondd meg a fáraónak: Így szól az Úr: Izráel az én elsőszülött fiam. 23 Azért azt mondom neked, hogy bocsásd el az én fiamat, hadd szolgáljon áldozattal engem! Ha nem akarod őt elbocsátani, akkor megölöm a te elsőszülött fiadat. 24 Útközben történt, az éjjeli szálláson, hogy rátámadt az Úr, és meg akarta ölni. 25 De Cippóra fogott egy éles követ, levágta fiának az előbőrét, Mózes combjához érintette, és így szólt: Véren szerzett vőlegényem vagy! 26 Akkor eltávozott tőle az Úr. Cippóra akkor a körülmetélés miatt nevezte így Mózest: Véren szerzett vőlegény. 27 Áronnak pedig ezt mondta az Úr: Menj Mózes elé a pusztába! Ő elment, és találkozott vele az Isten hegyénél, és megcsókolta őt. 28 Mózes elbeszélte Áronnak mindazokat az igéket, amelyekkel az Úr elküldte, és mindazokat a jeleket, amelyeket megparancsolt neki. 29 Azután elment Mózes és Áron, és összegyűjtötte Izráel fiainak összes véneit. 30 Áron elmondta mindazt, amit az Úr mondott Mózesnek, Mózes pedig bemutatta a jeleket a nép előtt. 31 A nép pedig hitt. Amikor meghallották, hogy az Úr számon tartja Izráel fiait, és meglátta nyomorúságukat, meghajoltak és leborultak.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(13) „Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz!” (2Móz 4)
Meglepő, hogy Mózes, aki oly sok csodát tett az Úr nevében, és negyven éven át vezette a népet a pusztán át, ilyen nehezen vállalta el a küldetését. Hiába felelt meg minden ellenvetésére az Úr, ő csak kifogást keresett. „Nem hisznek majd nekem … nem tudok beszélni … küldj valaki mást!” A szerénység jó, de a félelem a kudarctól sok szép dolog gátja. Az önkritika sosem árt, de gyakran csak olcsó kifogás, hogy ne kelljen változtatni semmit az életünkön. Mind elhívást kaptunk egy feladatra. Isten ránk bízott valamit. Valamit, ami erőt kíván, odaszánást. Néha lemondást, sőt áldozatot is. Van valami ebben a világban, ami a mi dolgunk. Valami, amit nekünk kell megtennünk, védenünk. Valaki, akit nekünk kell szeretnünk, óvnunk, vigasztalnunk. Valami, ami minket bánt, terhel, valaki és valami, ami a mi odaadásunkra és megbocsájtásunkra vár… Isten türelme, biztatása végül legyőzte Mózes kifogásait, és sikerre vitte azt, ami a feladata volt. Minket Krisztus példája is biztat, szava is bátorít. Fogadjuk hát el az ő biztatását! Kérd, és neked is jelét adja, hogy mindenben számíthatsz rá!