„...tudom, hogy többet is megteszel annál, amit mondok” Filem 8–25
8 Krisztusban tehát egészen nyíltan megparancsolhatnám neked azt, ami kötelességed volna, 9 a szeretet miatt azonban inkább csak kérlek, mert ilyen vagyok én, az öreg Pál, most még fogoly is Krisztusért. 10 Kérlek pedig téged az én fiamért, akit a fogságban szültem, Onészimoszért, 11 aki egykor neked haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is hasznos. 12 Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet, 13 pedig magamnál szerettem volna tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem az evangéliumért szenvedett fogságomban. 14 Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen. 15 Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd, 16 most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred. 17 Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem! 18 Ha pedig valamivel megbántott vagy tartozik, azt nekem számítsd fel! 19 Én, Pál, saját kezemmel írom ezt: Megadom neked! Azt nem akarom mondani, hogy önmagaddal is tartozol nekem. 20 Bizony, testvérem, bárcsak hasznodat vehetném az Úrban! Nyugtasd meg az én szívemet Krisztusban! 21 Engedelmességedben bízva írok neked, mert tudom, hogy többet is megteszel annál, amit mondok. 22 Egyúttal készíts szállást is nekem, mert remélem, hogy imádságotokért ajándékul kaptok engem. 23 Köszönt téged Epafrász, fogolytársam Krisztus Jézusban, 24 Márk, Arisztarkhosz, Démász és Lukács, az én munkatársaim. 25 Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel!
Bibliaolvasó Kalauz – Balla Péter igemagyarázata
„...tudom, hogy többet is megteszel annál, amit mondok” (21). Pál nagyon finoman, szeretettel utal arra, hogy mit kér Filemontól (9). Kéri, hogy testvérként fogadja vissza Onészimoszt, a szökött rabszolgát (16), aki Pál apostol szolgálata nyomán Krisztushoz tért (10). Talán azt a többletet is sugallja (21), hogy Filemon szabadítsa fel Onészimoszt a rabszolgaságból. A szeretet mindig többet tesz az elvártaknál.
RÉ 125 RÉ21 125
Napi zsoltár | 124 | Az Izráel ezt nyilván mondhatja
„És mondd el fiaidnak…: Amiatt történik ez, amit az Úr cselekedett értünk…” 2Móz 13
1 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 2 Nekem szentelj Izráel fiai közül minden elsőszülöttet, amely megnyitja anyja méhét; akár ember, akár állat, enyém az. 3 Mózes ezt mondta a népnek: Emlékezzél meg erről a napról, amelyen kijöttél Egyiptomból, a szolgaság házából, mert erős kézzel hozott ki onnan benneteket az Úr. Ezért nem szabad kovászosat enni. 4 Ma, ábíb hónapban vonultok ki. 5 És ha majd bevisz téged az Úr a kánaániak, a hettiták, az emóriak, a hivviek és a jebúsziak földjére, mert megesküdött atyáidnak, hogy neked adja a tejjel és mézzel folyó földet, akkor ebben a hónapban végezd el ezt a szertartást. 6 Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, a hetedik napon pedig tarts ünnepet az Úrnak. 7 Kovásztalan kenyeret kell enned hét napon át, és ne lássanak nálad kovászos kenyeret. Még csak kovászt se lássanak sehol a területeden. 8 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik ez, amit az Úr cselekedett értünk, amikor kijöttünk Egyiptomból. 9 Legyen ez jelként a kezeden és emlékeztetőként a homlokodon, hogy az Úr törvénye a szádban legyen. Mert erős kézzel hozott ki téged az Úr Egyiptomból. 10 Tartsd meg ezt a rendelkezést a megszabott időben évről évre. 11 Ha majd bevisz téged az Úr a kánaániak földjére, ahogyan megesküdött neked és őseidnek, hogy neked adja, 12 akkor add át az Úrnak mindazt, ami megnyitja anyja méhét. Minden állatod elsőszülöttje, ha hím, az Úr tulajdona. 13 A szamár elsőszülöttjét juhon váltsd meg. Ha nem váltod meg, szegd a nyakát. Minden ember elsőszülött fiát váltsd meg. 14 És ha majd megkérdezi egykor a fiad, hogy mit jelent ez, akkor mondd el neki: Erős kézzel hozott ki bennünket az Úr Egyiptomból, a szolgaság házából. 15 Mert amikor a fáraó makacsul nem akart bennünket elbocsátani, megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptomban, az ember elsőszülöttjét csakúgy, mint az állat elsőszülöttjét. Ezért áldozok véresáldozatul az Úrnak minden hímet, amely megnyitja anyja méhét, és ezért váltok meg minden elsőszülött fiút. 16 Legyen ez jelként a kezeden és emlékeztetőként a homlokodon, mert erős kézzel hozott ki bennünket az Úr Egyiptomból. 17 Amikor a fáraó elbocsátotta a népet, Isten nem a filiszteusok országa felé vezette őket, bár arra közelebb lett volna. Isten ugyanis azt gondolta: Nehogy megbánja a nép a dolgot, ha harcot lát, és visszatérjen Egyiptomba! 18 Ezért kerülő úton vezette Isten a népet, a Vörös-tenger felé a pusztán át. Hadirendben vonultak ki Izráel fiai Egyiptomból. 19 József csontjait is magával vitte Mózes, mert József ünnepélyesen megeskette Izráel fiait: Bizonyosan rátok tekint Isten, és akkor vigyétek el innen a csontjaimat magatokkal! 20 Azután útnak indultak Szukkótból, és tábort ütöttek Étámban, a puszta szélén. 21 Az Úr pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek. 22 Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(8) „És mondd el fiaidnak…: Amiatt történik ez, amit az Úr cselekedett értünk…” (2Móz 13)
A nagy ünnepek Izráelt mind az Úr szabadítására emlékeztetik. Így van ez a kovásztalan kenyerek ünnepe és a páska, a zsidó húsvét esetében is. A kettőt hol egynek, hol két külön ünnepnek tartották, de mindig közvetlenül egymás után következtek: ahogy nálunk a szenteste a kétnapos karácsony előestéje, úgy ülték meg a páskavacsorát a hétnapos kovásztalan kenyerek előtti napon (5Móz 16). Miről szólt ez az ünnep? Hálaadásról és az elköteleződésről. Hála a szabadításért, amivel Isten megajándékozta a népét – és megerősítése annak, hogy Izráel örökké Szabadítójának a népe, akinek hálából engedelmes, odaszentelt élettel tartozik. Az 50. zsoltár szépen foglalja össze ezt a szereposztást Isten és népe között; az ünnepek lényegét is leírja: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítalak, és te dicsőítesz engem” (Zsolt 50,14). Legyen a mi életünk is egyetlen magasztalás Isten csodás szabadításáért! Legyenek a mi ünnepeink is a hálaadás és az elköteleződés alkalmai! Szóljon az ajkunkról a hála: „Te megszabadítottál minket, mi pedig örökké dicsőítünk téged!” És mondjuk el mi is gyermekeinknek, unokáinknak, ahogyan Izráel: „Amiatt történik ez, amit az Úr cselekedett értünk!”